újévi kívánós poszt, 2015 edition

Aki régen járt itt, vagy régen egyáltalán nem járt itt, annak felidézném, hogy valamikor egyszer csak feltűnt, hogy bármilyen kívánságot írok le a blogomba, az valóra válik. De persze mivel az Univerzum egy beteg humorérzékű ribanc, nagyon pontosan kell fogalmazni, különben nem úgy és nem akkor válik valóra (meeting the man of your dreams, then meeting his beautiful wife, ilyenek), különben az ember ott marad hoppon, az univerzum meg önelégült mosollyal vonogatja a vállát (és olyanokat mondogat, hogy “te akartad”). Na, ebből alakult ki valamikor, hogy így újév tájékán mások is kívánhatnak a blogomban (kommentben), hátha bejön, a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el (de én amúgy is hiszek a kívánságok kimondásának erejében, akár leírva, akár csak magunkban kimondva).

Most visszaolvastam a tavalyi kívánságaimat, és bejöttek (bár bölcsen nem vittem túlzásba őket). Viszont most év végére annyira túltolta az Univerzum az egész dolgot (utaltak, a megrendelőim, Ex-Bright szülinapi partiján az összes medúza boldog volt és szórakoztató; a gyerek először látott 3D-mozit, és miután a kezébe nyomtam a szemüveget (elfelejtettem, hogy még nem volt ilyen), hirtelen felkiáltott valami hihetetlen örömmel, hogy “anya, ez olyan, mintha kidudorodna!”, és nyúlkált előre, közben nézett rám teáscsészényi szemekkel, hogy ez mekkora már, mindenki rajtunk mosolygott; a pasimmal tök jó 23.-áztunk, sokat vigyorogtunk, sokat nevettünk, finomat kaptam enni, volt hely a lábamnak a moziban, bevihettük a porceláncsészés kávét, jó volt a film, stb; az L. megfelelő arányban volt elmebeteg, miközben a bevásárlótáskáimat cipelte lovagiasan; találtam parkolóhelyet Raya welcome/farewell partija előtt; a kvázimunkahelyemen találtam egy megfelelő ablakpárkányt, ahova kiülhetek dolgozni, és rám süt a nap; nem tapad a hó, ésatöbbi, ésatöbbi), hogy most csak annyit tudok mondani, hogy maradjon ez a tendencia (továbbá találjak egy jó iskolát a gyereknek, és ha költözni kell, az is sikerüljön jól).

Na, és akkor most ti jöttök. A határidő legyen mondjuk január 2., dél, hogy senkit ne nyomasszon.

122 thoughts on “újévi kívánós poszt, 2015 edition

  1. pillanat

    ha 3 napot késve kívánok, akkor 3 nappal később jön össze? az még belefér. azt kívánom, hogy a szerelmem jöjjön vissza és velem akarjon élni. azta. de ha mégsem, akkor b verzió, hogy nagyon jól boldoguljak egyedül, persze csak abban a rövid időben, amíg befut az, akiről kiderül, hogy ő az igazi.

    Kedvelés

  2. lufiárus

    Bár kicsúsztam a határidőből, de hátha:) Kedves Univerzum! Add kérlek, hogy ez évet minden szerettem és jómagam is egészségben tölthessem, a nagymamám mielőbb meggyógyuljon. Idén légyszi intézd úgy, hogy megtaláljam álmaim munkahelyét, és akkor itt pontosítanék:szeretnék ott is dolgozni (nagyon jó fizetés, változatos és kevés munka, kedves munkatársak, elismerés) Köszönöm! (Luciának is a lehetőséget:)

    Kedvelés

  3. P.

    Megkésve bár, de nem tudom megállni. Pontosan fogalmazok, mert visszaolvasva a tavalyit, belátom, a ködösített (én értem, másnak nem feltétlenül kell) kívánságok nem feltétlenül úgy teljesülnek, ahogy én szerettem volna.
    Köszönöm az Univerzumnak, mindazt, amit 2014-ben megvalósított a vágyaimból.
    2015-re pedig kérek szépen (in no particular order):
    Egészséget, magamnak, minden szerettemnek.
    P.-nek sikerüljenek a projektjei, induljon be végre a gépezet.
    Stresszmentes építkezést, jó lenne, ha maradna még pénzem bútorokra is.
    Munkaügyben jó úton haladunk, de szeretném, ha az álmom valóra válna, és a feladatok egy részétől megszabadulhatnék, a másik felére koncentrálhatnék, és ha lehet, olyan munkakörben, amiben néha utazni is lehet (konkrétan a párizsi irodára gondolok, azt se bánom, ha néha Münchenbe és/vagy Zürich környékére is kéne menni). Ja, lehetőleg kicsivel jobb fizetéssel és kevesebb cégen belüli háborúval mindezt.
    Tavaly kértem az Univerzumtól magánéletet (ez pl. ködösítve volt), most inkább egyértelműen kérném, hogy találkozzak egy normális, felnőtt, kommunikációra képes férfiemberrel, szeressünk egymásba, és éljünk boldogan sokáig.

    Luciának köszönöm a lehetőséget és az olvasnivalókat. Remélem, idén kicsit több ideje lesz írni.

    Kedvelés

  4. nádja

    kedves univerzum!
    szeretnék egészséget kérni, magamnak és mindenkinek, aki fontos nekem. szeretnék erőt kérni, sokat-sokat, (és hozzá, hogy alkalmazni is tudjam), hogy megbirkózzak az előttem álló év minden nehézségével és kihívásával. szeretném, hogy tovább pipálgathassam a kis listámon a tételeket: sikeres vizsgákat, diplomát, nekem és a céljaimnak megfelelő munkahelyet, ami kitart amíg kell. hogy átvészeljem a költözést, a szakítást, jó döntéseket hozzak és megálljak a saját lábamon végre, nekem jó helyen lakhassak nekem jó emberekkel, és magamra találjak és kialakítsak egy fenntartható életet, amiben jól érzem magam. és elviseljem a cicám hiányát. és ne törjön ki rajtam a tudodmiség, ne viselkedjek úgy, ahogy nem szeretek. és hagyjam végre a sok nem-et, legyen helyette sok igen, élvezhessem a dolgaimat, és ne szégyelljem magam többé. egyszóval 2015 legyen nagyon-nagyon jó, nekem, a saját mércém szerint. :)

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.