a stresszes karácsonyi készülődésről

Mostanában többek között azért nem írok blogot (de jövőre biztosan fogok!), mert vagy dolgozom, vagy flitterek borítják az életemet (Dancing Queen playing in the distance).

A karácsonyi ünnepségsorozat azzal kezdődött számomra, hogy először vetkőző férfiakat bámultam egy kicsit álmosan (nem saját) leánybúcsú keretében (de a higiéniai megfontolásokra való tekintettel nem fogtam meg őket), majd a fejem búbjáig rózsaszín & flitteres tüllszoknyában koszorúslánykodtam és tanúskodtam esküvőn, amit abban a pillanatban kompromisszumos áldozatként fogtam fel, de szerintem ez volt a kapudrog.

Utána jött szombat este Ex-Bright epikus születésnapi bulija a Grundon, ami remekül sikerült, az elején például rögtön kiszöktünk Brainoizzel, hogy titokban fordításokról beszélgessünk, és odakint egy teljes ismerős fordítóirodát találtunk (csak úgy röpködtek a szoftveres karakterkorlátozások, a Memoq szinkronizálási problémái és a lefordíthatatlan szójátékok hardcore üzemmódban), a közepén megismerkedhettem Brainoiz szimpatikus húgával* és annyian megölelgettek, ahányan egész évben nem (a higiéniai megfontolásokra való minden tekintet nélkül), lezárásul pedig stabilan tartottam egy asztalt, amelyen Isolde és Alie táncoltak szexiesen, sűrű volt, na.

Másnapra az L. már korábban tett egy olyan ajánlatot, amire nem mondhattam nemet (“karácsony alkalmából meghívlak hot-dogra az Ikeában”), úgyhogy amíg a gyerek az apai nagyanyjánál adott az ünnepeknek, mi először ettünk az Ikeában, utána tétován megjegyeztem, hogy mehetünk moziba, csak előtte be kellene ugranom a Butlersbe egy tütüs zsiráfért, meg valami Libribe a szovjet tudósokért, és az L. már ekkor is sejthette volna, hogy a Tally Weilben kell majd strasszos csipkefelsőket összehasonlítania, de mégis beleegyezett.

Mentséégemre szóljon, hogy tényleg a Butlersben kezdtünk, ahol már nem volt zsiráf, de az L. vett nekem egy hot-dogot ábrázoló karácsonyfadíszt a törzshelyünk és nagylelkűsége mementójaként, utána beráncigált egy legnagyobbrészt célszerű** cipőket árusító helyre, ahol öt perc múlva már lelkendezve mutattam neki azt a sportcipőt, aminek az összes tépőzára más színű volt, az orrát strasszkövek ékesítették, és ha lépett benne az ember, akkor különböző színű ledek villantak fel rajta (szerencsére neki is volt szeme a szépre). Viszont ettől a kitérőtől felhatalmazva éreztem magam, hogy felvessem, hogy de akkor a Renóba is menjünk be, ahova sajnálatos módon a következő két órán belül nem sikerült odaérnünk, és nem csak Tally Weil miatt.

Mondjuk a Tally Weilben az L. is ugyanannyira megbabonázva állt a hasvillantós felső előtt, mint én, amelynek a teljes elejét flitterek borították, fekete alapon a Disney-féle Hófehérkét ábrázolva, én viszont ezen a ponton még el voltam szánva arra, hogy most csak karácsonyi ajándékokat fogunk venni.

Utána a H&M-ben kellett meglátnunk a teljes hosszában színes flitterekkel borított ceruzaszoknyát LEÉRTÉKELVE ahhoz, hogy rájöjjek, hogy végül is magamnak is vehetek karácsonyi ajándékokat (különben is, az L. beszélt rá, majd később vérszemet kapott, és kijelentette, hogy soha többé nem vehetek olyan ruhát, amelynek nem borítja minden négyzetcentiméterét flitter, mert az méltatlan lenne hozzám). Miközben a kilométeres sorban álltunk, ahol lovagiasan tartotta helyettem a cuccokat, megpróbáltam lefényképezni a kezében lévő flitteres szoknyával és a gyereknek szánt, mackófejet ábrázoló sapkával, a sorbanállós arckifejezésével, majd a kész művet feltenni Instára azzal a megjegyzéssel, hogy “creepy guy in the H&M store”, de a háta mögül sütött a fény úgy éreztem, hogy ez nem lenne etikus tőlem (és a háta mögül sütött a fény). Mindeközben ő megpillantott egy hasvillantós, Superman-emblémás felsőt, és félig viccből közölte velem, hogy azt is muszáj megvennem, mire én lesütött szemekkel tájékoztattam, hogy azt már egy hete megvettem máshol, illetve ugyanazt “You Only Live Once” felirattal is***. Igen, már gyúrok hasra.

Itt viszont minden résztvevő számára nyilvánvalóvá vált, hogy muszáj lesz visszamennünk a Tally Weilbe megvásárolni azt a flitteres Hófehérkés csodát (valamit csak fel kell vennem a szoknyához), de azért van bennem önuralom, és a strasszos edzőcipőt csak az ünnepek után fogom, ha addig el nem kapkodják.

A könyvesboltban is elszabadultak az indulatok, de ezt a részt inkább kihagynám, mert stílusában nem méltó sem az előtte, sem az utána lezajlott eseményekhez (zavaróan intellektuális felhangot adna a napi programnak).

A eurotrash-délutánunk a valamilyen kávézóban folytatódott, ahol az ananászos palacsintát vörös (málna? vér?) csíkok borították, benne pedig sikerült elhelyezniük egy fél üveg baracklekvárt és egy teljes Oetker-zacskónyi vaníliaszószt, úgyhogy az L., akinek az a signature receptje, hogy dobjunk be egy krumplit a parázsba, majd igyunk meg egy dobozos sört, vágjuk le a doboz tetejét, rakjuk bele a sörmaradékba a forró krumplit egy kis paradicsommal és talán hagymával (?), majd várjunk egy kicsit, amíg a krumpli és a felforrósodott maradék sörhab átgőzöli az egészet, szóval ez az L. a felénél abbahagyta a palacsintát azzal, hogy gusztustalan.

Mindenestre kávézás közben megkezdtük az egyeztetéseket arról, hogy mit nézzünk meg a moziban, és én választhattam, hogy a Dumb & Dumber To-t akarom-e, szinkronnal, de ekkor már minden mindegy volt, gondoltam, miközben a flitteres outfitemet és a csillámporos hot-dogot szorongattam. És persze hiába zabáltuk tele magunkat addig junk fooddal, nem lett volna autentikus az élmény, ha nem veszünk pattogatott kukoricás gyerekmenüt hazavihetős pingvines pohárral (csodálatos délután volt, de tényleg), és szerintem ennek köszönhető, hogy a moziban sikerült leereszkednünk elménk valami ritkán látogatott, sötét mélységeibe, és több alkalommal is hangosan kacagtunk, spontán.

Szóval az a lényeg, hogy minden ismerősömet nagyon szépen megkérném, hogy amennyiben esetleg white trash tematikájú bulit, flitterpartit vagy hableányos jelmezbált rendezne, vagy egyszerűen csak szépnek akar látni, akkor mindenképpen szóljon, mert kár lenne annak a szoknyának a szekrényben megöregednie.

* Az L. másnap: “muszáj volt beszélnem Brainoizzel, mert véletlenül megint szerelmet vallottam a húgának”.

** A gyávák menedéke.

*** Hogy legyen mit felvennem, amikor vad dolgokat csinálok, vö. “‘ami’-t használtam ‘amely’ helyett, YOLO!”.

Reklámok

4 thoughts on “a stresszes karácsonyi készülődésről

  1. Paramami

    Na most, egészen a szerelmi vallomásig (szimpatikus húg) azt hittem, hogy a szokásos “nem járunk vagy ilyesmi” lábjegyzet nem véletlenül maradt el… Vagy mégsem véletlen, és a hugica csak mellékzönge volt? Minden esetre, ha nem jártok, és egyikőtök sem szerelmes másba, érdemes lenne megfontolni azt a járást.

    Ezen felül pedig gratulálok a sok éves karácsonyi hagyomány megtöréséhez – ha jól olvasom, idén nem voltatok betegek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s