a magyarázkodás újabb formájával próbálkozom

Szóval az van, hogy amikor éppen nem dolgozom (haha), nem a gyerek ugrál a fejemen, és nem magánéletet élek, akkor olvasok (valahogy visszaszoktam rá, de bármikor abba tudom hagyni, ha akarom, és az a heti egy-két könyv amúgy sem árthat meg, bár a mostani árakat tekintve nem tartom kizártnak, hogy előbb-utóbb kénytelen leszek bankokat rabolni a szenvedélyem finanszírozására).

A legnagyobb hatással mostanában az Everything is Illuminated volt, amit a címe miatt sokáig nem kezdtem el, mert azt hittem, valami modern izé (és, mint azt egy ismerősöm megjegyezte velem kapcsolatban, amikor látta, hogy nekem még billentyűzetes kindlém van, én ilyen hagyományőrző típus vagyok), szóval hogy egy olyan könyv, amelyikben kisbetűvel kezdik a mondatokat, és a főhős végtelen hosszan elemzi a borsszóró magányosságát.

De nem. A történet (nagyon) nagy vonalakban annyi, hogy a főhős, Alex egy ukrán srác, akinek a családja egy ukrajnai gyökereiket kereső nyugati zsidókra szakosodott utazási irodát működtet a maguk sajátos ukrán stílusában, amelynek a szolgáltatásait a fiatal amerikai író, Jonathan Saffran Foer is igénybe veszi. A könyv igazából három szálon fut, kvázi három cselekményből áll, az egyik egy egyoldalú levélregény Alextól az írónak. Alex nagyon büszke a választékos angoljára, és ezt az író egyébként csodálatosan elkapta, mert pontosan úgy ír, mint aki szótárból tanult meg angolul, ami lehetne akár idegesítő is, de én egyrészt roppantul jól szórakoztam rajta, másrészt meg gondolatban elkezdtem átvenni a stílusát (akcentussal együtt).

I had performed recklessly well in my second year of English at university. This was a majestic thing I did because my instructor was having shit between his brains.

A másik vonal magának az írónak a könyve a családja (fiktív) múltjáról, ez stílusában annyira belemegy a mágikus realizmusba, hogy Marquez zokogna tőle örömében (túlzás nélkül), emellett ugrál az időben, meg azt csinálja, amit én nagyon szeretek, hogy leír egy eseményt, és ötven oldallal később kiegészíti egy olyan részlettel, amitől teljesen más megvilágításba kerül az egész, én szerettem, na.

A harmadik vonulat Alex regénye arról, hogy hogyan találkozott az íróval, és mi történt, amíg az író Ukrajnában volt, ebben szerencsére már csak jelzésértékűen van a tört angolság, különben idegesítő lenne. És az egész sztori egyfajta posztszovjet szcénás vígjátékként indul, de közben egyre durvább lesz, be kell ismerjem, hogy az utolsó tíz oldalt az óvoda előtt állva olvastam el, amikor Muciért mentem, mert nem bírtam volna estig várni vele.

Van egyébként magyar kiadása is, Minden vilángolt címmel, én félek belenézni, mert ezt nagyon nehéz lehetett lefordítani (és egyébként is olvassatok mindent eredetiben, ugyanezen a címen műfordítást vállalunk), ettől függetlenül még lehet jó. Ja, és Peti* tájékoztatott arról, hogy filmet is csináltak belőle, az is nagyszerű lett, bár a mágikus-realista vonal teljesen kimaradt belőle, viszont a hangulatát nagyon elkapta, a Gogol Bordello zenéjével. Trailer:

A másik könyv, amit szerettem (oké, a szerettem egy kicsit erős szó arra, hogy a hideg rázott tőle, de nem bírtam letenni) a The Yiddish Policemen’s Union, amely egy képzelt alternatív jelenben játszódik Alaszka egyik csücskében, amelyet a Holokauszt után különítettek el a zsidók menedékhelyéül, de a könyv idején már erősen közeledik a pillanat, amikor Alaszka visszakapja ezt a területet. A sztori főhőse egy Meyer Landsman nevű nyomozó, aki természetesen egy olcsó szállóban lakik, természetesen hallgatag, folyamatosan iszik és alig alszik, és természetesen sötét emlékek rejlenek a múltjában, és ez a detektívnoár keveredik egy szürreális történelmi kontextussal, miközben hideg van és sötét. Időnként nagyon nyomasztó az egész, de folyamatosan jelen van benne egy olyan fanyar humor, amely nem éri el azt az ingerküszöböt, hogy elmosolyodjak (na jó, azt talán még igen), de vissza-visszatérően megcsiklandozza az agyamat teljesen váratlanul.

Isolde ajánlására emelett kiolvastam a French Children don’t Throw Foodot, ebben egy Párizsban élő amerikai anyuka csodálkozik rá arra, hogy a francia gyerekek nem olyan tenyérbemászóan elkényeztetett kis minizsarnokok, mint az amerikai gyerekek, utánajár, hogy miért, és nagyon szórakoztató stílusban írja le, amit megtudott. Kicsit megnyugodtam, hogy a nevelési elveim közelebb állnak a franciákéhoz, mint az amerikai anyukáéhoz, ugyanakkor persze a franciák termelték ki (a szerző által is idézett) Rousseau-t is, aki ugye öt gyermekét az árvaházra bízta (abból a megfontolásból, hogy nehogy rossz családba kerüljenek), majd írt egy könyvet a gyermeknevelésről (bár öt gyerek mellett erre valószínűleg nem lett volna ideje, mindenesetre én igyekszem semmiképpen sem örökbe adni a gyerekemet).

Közben láttam, hogy megjelent Rainbow Rowell egyik könyve magyarul is, sajnos pont a (szerintem) leggyengébbik, az Eleanor & Park, ennél az Attachments is sokkal jobb volt (IT-s srác eleinte biztonsági okokból, majd rákattanás folytán beleolvas két kolléganő levelezésébe, és az egyikbe írás után beleszeret, meg közben róla is kiderülnek dolgok), és a Fangirl is (anyjuk által elhagyott egypetéjű ikerlányok egyetemre mennek, az egyik folyamatosan bulizik, a másik depressziós, és az egyetlen öröme a fanfiction írása, ugyanakkor író szeretne lenni).

Volt még Edward Lucastól a The Snowden Operation, ami nagyon alaposan és jól felépítetten körüljárja, hogy mi lehetett az események hátterében, meg hogy alapvetően hogyan is működnek a dolgok a nemzetbiztonsági szervezeteknél, most meg éppen az An Astronaut’s Guide to Life on Earthöt olvasom Chris Hadfieldtől, ami kevésbé közhelyes, és sokkal szórakoztatóbb, mint gondoltam, illetve ezzel párhuzamosan a The Music of the Primesot, ami (nem túl meglepő módon) a prímszámokról szól, hátha sikerül megoldanom a matematika valamelyik eddig megfejtetlen problémáját mondjuk a Kossuth Tér és az Astoria között.

Jaj, az űrhajósból hadd idézzek egy kicsit a nemzetek barátságáról:

Memorably, one of NASA’s local drivers, Valodya, decided to initiate me into the semi-mystical process of selecting, cutting and preparing the meat for shashlik, which takes half a day, followed by just two days to recover. There was vodka to bless the meat, Moldovan cognac to toast the genealogy of the swine, Russian beer to sip while cutting cubes of semi-frozen pork, red wine to marinate the mixture and yourself, and, as the day went on, increasingly emotional speeches about the beauty of raw meat and the bond of kinship between men. Valodya and I chopped up 170 pounds of meat as well as whole bags of onions and tomatoes, then mixed in dusty pouches of herbs and spices as we drank every bottle of liquid in his home, all while watching grainy soccer on a 10-inch TV. By the end of the evening there were great teeming buckets of fermenting pork to be thrown on the oven the next day, we were closer than family (a good thing, as I left my coat, hat, camera and keys at Valodya’s place) and I took great pride in not throwing up in the van that came to take me home. Best of all, the time-honored recipe we so carefully followed remains a complete secret, as I can’t really remember exactly what we did.

* Nem járunk, vagy ilyesmi, bár az összeköltözés már szóbajött.

Reklámok

8 thoughts on “a magyarázkodás újabb formájával próbálkozom

  1. Adri

    van ez a Library genesis nevű oldal, ahonnan ingyen lehet mindenféle könyveket meg publikációkat letölteni, föleg angolul meg németül, szerintem nézd meg, én már mindenféle szépirodalmat is letöltöttem, és tök jó. :)

  2. N

    A primszamos konyv cimebe en is belefutottam a minap, es tervezem elolvasni en is. Neked tetszett? Izgi?
    Egyebkent nekem nagy banatom, hogy tok keves matekhoz kapcsolodo olyan konyvvel talalkozok, ami nem kifejezetten tankonyv. Par eve olvastam l. egy fejszamolos konyvet, nekem az tokre tetszett, de nem sok ilyen konnyvet lattam meg, sajnos…

    1. lucia Szerző

      ezt a kommentet csak most látom. aránylag jó könyv, olvasmányos, mondjuk olyan nagyon sok újdonság nem derül ki belőle, de jól összefoglalja az ismert érdekes anekdotákat matematikusok életéből :) amúgy láttam magyarul egy másik érdekesnek tűnőt is, az eredeti címe az volt, hogy Alex’s Adventures in Numberland, magyarul is valami hasonló (Alex kalandjai a számok országában?), és ez az Amazonon és a Goodreadsen is sok csillagot kapott, de többet nem tudok róla :)

  3. Robi

    Ez nem fair, téged személyesen nem ismerő fanként lila gőzöm nincs arról hogy ez a Peti milyen nicken szerepelt eddig a sztoridban! Most ő egy teljesen új szereplő akivel szintén nem jársz?

    1. lucia Szerző

      asszem, nem írtam még róla, bár kommentelni szokott, szóval nevezzük új szereplőnek, akiről majd csak fél év múlva fog kiderülni, hogy igazából lány.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s