Pillanatnyilag talán az a kép jellemzi a legjobban az életemet, amikor délután a kocsival az óvoda előtt szabálytalanul parkolva tizenöt fokos szögben lógatom ki az ablakon a netbookomat, hogy kinyerjem a levegőből az internetet, mivel írnom kell valami alternatív megoldást a “püffedt dög”-re angolul tizenöt percen belül, egyrészt a leadási határidő miatt, másrészt azért, mert mindjárt lemerül a gép, úgy, hogy egész nap nem ettem, mert nem órabérre fizetnek.

Szóval a mi szakmánkban ugye rengeteg mindenhez érteni kell (mostanában folyton a vicc jut eszembe a megkeresésekre, hogy “miért, holnap zéhá?”*), és az elmúlt időszakban (a rendes munkám mellett) lefordítottam például egy ógörög vers Faludy-interpretációját angolra (sajnos nem sikerült jambikusra, de nem is ez volt a lényeg), tolmácsoltam a kutatók éjszakáján** egy múmiacsomagolót és egy lápi múmiászt, állítólag nem is olyan rosszul (mondjuk előtte éjszaka átolvastam mindent, amit a lápi múmiákról találni lehet, tőzegképződés, meg minden), mindeközben pedig pár napot egy posztszovjet országban töltöttem, ahol részben posztszovjetül beszéltem (eddig nem tudtam, de ha holnap zéhá, akkor holnap zéhá).

A legmeghatóbb része egyébként az volt, amikor végső kétségbeesésemben felhívtam egy ipari bontással foglalkozó céget, hogy mit mond a robbantási szakértő robbantás előtt, amire tök kedvesen mentegetőzve azt válaszolták, hogy hát olyankor le van zárva a terület, úgyhogy nem mond az semmit, legfeljebb egy imát. Ezt követően felhívtam a magyar honvédség tűzsszerészetét (direkt kikerestem a nem sürgősségi számot, de végül odakapcsoltak), és ott a srác tökre fellelkesülve mondta, hogy hát ő kiküldetéseken szintén azt mondja, hogy fire in the hole (ezt kellett amúgy lefordítanom), mert ott mindenki angolul beszél, de körbekérdez, és visszahív, és tényleg visszahívott a megoldással (háromszor elismétlik, hogy “Mindjárt robban!”).

Mondjuk amikor brainoiznek megírtam a sirámaimat (ő tehetett róla, megkérdezte, hogy hogy vagyok), azt válaszolta, hogy irigylésre méltóan eseménydús az életem, noha az ún. életem nagyjából annyiból áll, hogy ülök egy monitor előtt, és hülye arcot vágok (azután elmegyek a gyerekért az oviba).

Ja, egyébként nem, ma abból is állt az életem, hogy végre eljöttek a radiátorfeltöltők, és pár percen belül víz öntötte el az alsó szintet, miközben kiderült, hogy a gázkazánnak is valami baja van. Aztán kijött a gázos is, és miközben a csatarendbe állított szakemberek odalent retusáltak, én az erkélyen diszkréten felrobbantottam egy öngyújtót (nem direkt, csak stresszlevezetésként rágyújtottam), úgyhogy minden okom megvan az ezotériára, de a horoszkópom csak annyit ír mára, hogy brilliáns az érvelési technikám, és ne konfliktusozzak (hanem ezekszerint hagyjam parlagon heverni a brilliáns érvelési technikámat). Ja, a havi horoszkópom pedig azt, hogy ebben a hónapban minden szuper lesz, de sajnos csak 4.-éig.

Azért a virághoroszkópomat is megnéztem, de az csak annyit ír, hogy feladom a karrieremet a kapcsolataimért (most mit csináljak, ilyen vagyok, első a magánélet).

Naszóval, ezzel az egésszel igazából csak arra akartam kilyukadni***, hogy zaklatott vagyok, sok a stressz, kevés a pozitív visszajelzés (negatív sincs nagyon, de a fordítóirodák és a kiadók csak annyit szoktak írni, amikor megváltom a világot határidőre, hogy “kösz, megkaptuk”, nem pedig azt, hogy “nagyon értékeljük a 133. szegmensben azt a frappáns megfogalmazást, nem is nagy a segged, a lemenő nap fénye gyönyörűen ragyog a hajadon, és amúgy is feltétel nélkül szeretünk” (amit egyébként objektíven nézve talán nem is lehet a szemükre hányni, de legalább az automatikus aláírásban benne lehetne), emiatt viszont nincs időm és erőm blogot írni (de ha kommentben rendszeresen biztosítanak arról, hogy írásban nem nagy a seggem, az pozitív változásokat idézhet elő) .

* Közvéleménykutatást végeznek, hogy mennyi idő alatt lehet megtanulni japánul. Megkérdeznek egy nyelvészt, aki azt válaszolja, hogy “Nos, arra egy élet sem elég”. Megkérdeznek egy Japánban dolgozó külföldi mérnököt, aki azt feleli, hogy “két-három év alatt el lehet sajátítani annyira, hogy a mindennapokban képes legyen kommunikálni az ember”. Megkérdeznek egy egyetemistát, aki felkapja a fejét: “Miért, holnap zéhá?”.

** Juteszembe, menjetek el a Természettudományi Múzeum múmiakiállítására, mert nagyon jó, nem alibizés, csütörtökönként van vezetett körbenézés is érdekes sztorikkal.

*** Természetesen egyáltalán nem az motivált, hogy az L. azt mondta, hogy ha írok blogot, elvisz moziba.