Akkor most írok egy kicsit arról, hogy miért nem írok blogot.

A könyvek, köszönik, jól vannak, ezen a nyáron szinte kizárólag a halálról fordítottam, és mindegyikben volt patkány (most pedig a halálról olvasok éppen, patkány egyelőre nem volt). Jut eszembe, vegyétek a legújabb Scalzit, jó a könyv is, meg a fordítás is (és nincs benne se halál, se patkány, csak emberlelkű androidok, de ez még tavasszal volt).

Szóval, a művészet mellett (amelyben ugyanannyit fizetnek leütésért, ha Lewis Carrolt fordítok bele) azért élni is kell valamiből, szerencsére keresnek is változatos munkákkal, amelyek egy részéről nem beszélhetek, más részéből több dolgot megtudok az applikátoros vaginális gombaölő szerekről, mint valaha szerettem volna (felhasználói értékelések: “nagyon jó az egész, de elég nehéz és kényelmetlen egész éjjel bent tartani az applikátort”, illetve “az nem tetszik benne, hogy lefekvés előtt kell alkalmazni, mivel lefekvés után biztosan lesz szex”).

Legutóbb például egy írószergyártó* kért próbamunkát áttételesen, amivel semmi probléma, én is szoktam írni, meg minden, úgyhogy a próbát nagy odafigyeléssel és gondossággal végrehajtottam.

A gondok utána kezdődtek, mert volt még pár görgetésnyi feltétel (ne feledjük, hogy próbáért amúgy nem szoktak fizetni, de ez sok munkát jelentene, és ilyenkor így mulatunk), szóval, először is, írjak egy angol nyelvű önéletrajzot az írószerekkel kapcsolatos szakmai tevékenységemre kihegyezve.

Ez eleinte elég rövidnek ígérkezett, majd eszembe jutott, hogy mivel fiatal vagyok, és kell a pénz, szerteágazó tevékenységemet akár az elhasznált gumiabroncsok újrafelhasználási módjaira is hosszabban ki tudnám hegyezni (nem viccelek), és egyrészt, ugye, írtam cikkeket nívósabb helyekre írószerekről, másrészt szoktam írni szponzorált bejegyzéseket írószerekről, harmadrészt írtam egy teljes weboldalt írószerekről, negyedrészt, tényleg, lefordítottam két teljes évadnyi realityt menő írószerdizájnerek életéről, szóval pipa.

Utána jött az a szakasz, hogy írjak (angolul) egy fordítási elemzést a saját munkámról megadott szempontok alapján, amelyek a következők: milyen stílusban fordítottam, hogyan reflektál ez a stílus az adott írószermárkára, hogyan viszonyul az én fordításom a jelenlegi weboldaluk fordításaihoz, stb.

Itt szeretném tisztázni, hogy a próbában olyan szegmensek szerepeltek, hogy “B2-es grafitceruza piros és kék kivitelben”. Én amúgy nem vagyok teljesen alkalmatlan a bullshittingre, de miután bepötyögtem, hogy “A fordításom stílusáról:”, ezúttal sírtam egy kicsit, majd lesétáltam a konyhába, és készítettem egy tatárbifszteket szigorúan igazodva a Bűvös Szakács előírásaihoz (soha nem vágtam még késsel bélszínt darálthússá, de most úgy éreztem, minden pillanatnyi haladékra szükségem van).

Nem akarom ezt a részt hosszúra húzni, de azon a délutánon kitakarítottam a fürdőszobát, lenyírtam a füvet, olyasfajta kreatív, lelkileg feltöltő állásajánlatokat keresgéltem a helyi lapban, mint a dobozhajtogatás órabérbe (a blogoláshoz gép elé kellett volna ülni), majd valamikor hajnali kettőkor némi málnás pálinka segítségével megkomponáltam az első mondatot, miszerint a márka értékeinek tükrözése szempontjából mindenféleképpen fontos a korszerű helyesírási és nyelvtani szabályokra való odafigyelés a fordítás során.

Ezt a mondatot körülbelül negyedóráig bámultam, majd ihletet kaptam, és kiegészítettem azzal, hogy “szerintem”, mert így legalább úgy éreztem, hogy írtam valamit.

Az éjszaka hátralévő részéről nem szeretnék beszélni, de reggel elküldtem minden kért anyagot, és csak az vigasztal, hogy remélhetőleg nem lesz túl nagy konkurenciám, mert egy ilyen felkérésre minden értelmes, magát valamire tartó fordító a maga sajátos, kontextushoz passzoló fordítói stílusában közli a másik féllel, hogy melyik testnyílásába helyezzen sünt (lábjegyzetben referálva a sünökkel kapcsolatos szakmai tapasztalataira).

És akkor még Hemingway érezte úgy, hogy oka van az ivásra.

 

* A cég profilját érthető okokból megváltoztattuk.