Amúgy már akkor volt bennem valami előérzet, amikor a HVG-cikk előzetesét olvastam a combinós gyilkosról*, hogy lecsúszott budai úrifiú, jogot tanult, pár évvel idősebb nálam, Áron, hogy én ismertem egy ilyet, és bingó, ő volt a főbérlőm majdnem egy évig olyan 2002 magasságában, a Síp utcában (a videón kb. a 17. perctől mesél arról a lakásról, mostanra lebontották).
Amúgy sokáig nem tűnt fel, hogy zaklatott lélek, mert engem nem lökött a villamos alá ugyanis az elején ő Párizsban vagy hol volt, egy haverjának fizettem a lakbért, utána meg egyszer arra mentem haza, hogy betörtek hozzám, de nagyon hamar kiderült, hogy ő volt az, mert nem volt hova mennie, és nem találta a kulcsát. Akkor felajánlotta, hogy egy ideig ott lakik (a konyhában is volt galéria, ott aludt), és addig ne fizessek lakbért, de pár hét alatt annak ellenére, hogy nagyon keveset voltam otthon magánéletből kifolyólag, arra jutottam, hogy én nem vagyok ennyire hippi, és szélsebesen kiköltöztem.
Egyébként meg mindig kedves és udvarias volt velem, egyszer véletlenül eltörte a kedvenc bögrémet, és akkor elvitt az apjához, hogy ő profin össze tudja ragasztani. Az volt életem egyik legbizarrabb élménye, az apja és az élettársa konkrétan direkt raccsolva beszéltek (minden R helyett erős H-t mondtak).
Aztán, amikor kiköltöztem, elkunyerálta az egyik képemet (akkoriban még festettem olajjal), ami egy tengerbe merült lakótelepet ábrázolt, és rám tukmált érte húszezer forintot, szóval biztosan volt lelke valahol, aztán most meg ilyeneket csinál.
Megjegyezném, abszolút véletlenszerűen választottam, valami ingatlaniroda közvetített ki, és tetszett a zongora. Egy másik ingatlaniroda aztán sok-sok évvel később az Igorhoz közvetített ki Budaörsön, aki a kétlakásos ikerháza egyik lakását adta ki, majd két hét múlva eltűnt, és a strómanja szedte be tőlem mindig a lakbért. Egyszer udvariasságból megkérdeztem, hogy hogy van az Igor, mire a közvetítő visszakérdezett, hogy miért, csak nem a rendőrség keresi, majd a lelkemre kötötte, hogy akárki is keresi, nem mondhatok semmit, csak annyit, hogy nem tudom, hol van (mondjuk tényleg nem tudtam). Igor nem vásárolt tőlem művészeti alkotást.
Szóval az a lényeg, hogy mindezek után úgy érzem, nagyon-nagyon rossz ötlet lenne tőlem, ha valaha is társkeresőn próbálnék például társat keresni (nem mintha felmerült volna bennem, de ne is), mert érzek némi tendenciát az engem akaratomon kívül megtaláló dolgokban.
* Amúgy nem tudom, mennyire comme il faut ítélethozatal előtt így emlegetni.
settenkedve lopakodó 
Paramami, semmi ciki nincs benne, csak nagyon régen volt, és aránylag rövid ideig laktam nála, amelynek legnagyobb része alatt el volt tűnve, de itt írtam róla pl: https://nesztelencsiga.hu/2008/01/16/az_oroszokrol_szol/
KedvelésKedvelés
Ja, azt még szeretném tisztázni, hogy nem tudom, hol van az Igor, és nekem alibim van!! (de amúgy 2008 óta tényleg nem beszéltem vele, annyit tudok róla, hogy volt egy kiadó lakása, ahova ingatlanos kiközvetített, aztán egy idő múlva eltűnt).
KedvelésKedvelés
Ok, értem, köszi:)
Mi a házunk előző tulajaival vagyunk így: tényleg nem tudjuk, hol vannak, és reméljük, sosem tudjuk meg, mert így nyugodt a lelkiismeretünk, amikor néha becsönget a rendőrség este nyolckor, hogy előállítsa őket. Valszeg nem véletlen, hogy sehová nem jelentkeztek be (tőlünk kijelentkeztek, ehhez ragaszkodtunk, de így ez az utsó ismert címük).
KedvelésKedvelés
Amúgy meg: még mindig nem tudom, hogy KI AZ AZ IGOR??? Vagy ezt már megkérdezni is annyira ciki volt, hogy Lucia inkább úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna? Engem akar megmenteni a saját tudatlanságom okozta totál leégéstől?…
KedvelésKedvelés
Nem szégyellem leleplezni nagyfokú tudatlanságom: nade ki az az Igor? Lehet, hogy csak nem ugrik be, de fogalmam sincs.
(Az megvan, amikor Karinthy Cini évekig azzal szívatta az apját, hogy a Kecskeméti utcán ráköszönt, majd továbbrohant? Észrevette, hogy ilyenkor az apja zavarba jön, mert “tudta, hogy ismerős vagyok neki, csak nem tudta, hová tegyen”? Nem szó szerinti idézet, de valahogy így – a kedvenc sztorijaim közé tartozik, nem kis mértékben azért, mert tartok tőle, hogy velem is megeshetne….)
KedvelésKedvelés
Karinthy Cini boldog lett volna, ha szivathatja az apját. Tizenhét volt, amikor meghalt.
KedvelésKedvelés
Most nem tudom, miről vitatkozunk (18 éves kor előtt nem lehet apát szívatni?), de akkor már konkrétan:
Karinthy Ferenc, Karcolatok:
“Kamaszkor
Az iskola kapujától egy iramodásnyira volt a Centrál kávéház: csak végig kellett szaladni a Reáltanoda utcán. Ha apám ott ült a tükörablak mögötti sarokpáholyban, bekocogtam érte, és együtt mentünk haza ebédelni; ha nem ült ott, akkor a Vörösmarty téri Parisette-ben vagy valamelyik szerkesztőségben lehetett, s egyedül indultam el. De ha szerencsém volt, éppen akkor lépett ki a kávéház dupla ajtaján. Ilyenkor a túlsó járdáról figyeltem: igen lassan poroszkált, bársonygalléros szürke télikabátjában és fekete keménykalapjában, szorosan a fal mellett, gondjaiba süppedve-bonyolódva meg-megállt, olykor bosszúsan legyintett is, majd lomhán imbolyogva továbbcammogott, mindig maga elé, le a flaszterra tekintve, mintha elvesztett volna valamit. Ha köszöntötték – és elég sokan köszöntötték -, szórakozottan megpöccintette kalapját; a kirakatok előtt is elácsorgott, főként a csemegeüzleteknél. Ez olyan érdekes volt, hogy én látom őt, és ő nem lát, nem lehetett betelni vele, néha a Kálvin térig is követtem a túlsó járdán, ámbár ez a kis út fél óráig eltartott.
A Baross utcában aztán jól előreloholtam, a könyvtárnál átvágtam eléje, és visszafelé lépkedve épp szembe találkoztam vele. Mikor a közelébe értem, kalapomat nagy ívben megemeltem – akkoriban kaptam az első barna puhakalapot, igen büszke voltam rá -, s amíg elcsörtettem mellette, jó hangosan, ércesen ráköszöntem:
– Alázatos tiszteletem, mester, jó napot kívánok!
Fölriadt, réveteg-barátságosan visszamormogott valamit, szemem sarkából lopva figyeltem, hogy egy pillanatig még utánam is néz tűnődve. Ismerős lehettem neki, csak nem tudhatta, hogy hová tegyen.”
Erre gondoltam. Nem tudom, te mire.
KedvelésKedvelés