És természetesen nem hagytam ki az alkalmat arra sem, hogy az L. figyelmét némi passzív-agresszivitással felhívjam arra, hogy idén is van valentinnap (már gondolkozom azon, hogy esetleg arról kéne könyvet írnom, hogyan idegenítsük el magunktól férfiismerőseinket tíz egyszerű lépésben), mivel eddig is nagy tehetséget tanúsított a celebrálásában. Szerencsére nem kellett csalódnom benne, megkaptam, ami jár (ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy de hát nem járunk, meg semmi ilyesmi):

Amúgy (hamár szeretetünnepe, meg minden) erről jut eszembe az a régi beszélgetésünk, amikor a megszokás miatt őszinte voltam vele, és valahogy így folyt le:

Én: na most azért nyertem.
L.: mivan?
Én: hát, mióta szakítottam vele, [XY] válogatás nélkül lájkolja minden posztomat.
Én: érted, mielőtt jártunk, csak azokat lájkolta, amik szerintem is jók voltak, és így éreztem, hogy tényleg elolvassa őket, meg rezeg rám.
Én: most viszont az összeset lájkolja, amivel mintegy azt üzeni, hogy annyira nem érdeklem már, hogy el se olvassa őket, de azért nyom egy lájkot, hadd örüljek, és ez eléggé idegesített, de hát ez volt a célja.
Én: viszont amikor most rólad írtam, azt már egyszerűen nem bírta lájkolni, hahh!
L.: erre ennyit tudnék mondani: http://www.youtube.com/watch?v=pv9JmemX9YI

Na, ezen a ponton szégyelltem el magam.