hosszú, de lényeg, hogy én jól szórakozzak

Vannak ezek a dolgok, hogy ünnepek, meg vannak nekem ún. barátaim (mondjuk lehet, hogy az lenne a megfelelőbb meghatározás rájuk, hogy “olyan emberek az életemben, akik helyett inkább valaki mást dobnék első körben a zombik elé”, csak ez túl hosszú). Noha a barátaim általában nem tartják számon az ilyesmit, én kedvelem az ünnepeket (azt hiszem, elmondható rólam, hogy I liked them before they were cool), mert segítenek a múló idő strukturálásában, illetve nem csak önmagukban fontosak, hanem segítenek abban is, hogy a magam sajátos szeretetnyelvén kifejezzem a törődésemet a környezetem iránt, egy kis változatosságot, adrenalint és inspiráló párbeszédeket csempészve az életükbe.

Mindezt figyelembe véve, a szeretetnyelvem alkalmazása során az is fontos számomra, hogy ne vágjanak képen öt percenként (alapvetően elítélem a nők elleni erőszakot), úgyhogy az ilyen kényes témákra kifinomultan szoktam ráközelíteni, de kötelességemnek érzem, hogy olyan helyzetekben, amikor például a rendszergazda Érdeklődésének van Tárgya (nem én), akkor felhívjam a figyelmét bizonyos jeles dátomokra, úgyhogy egyszer séta közben (szerintem én gyorsabban futok), feltettem neki a kérdést, hogy tudja-e, miről nevezetes a február tizennegyedike. A rendszergazda erre azt felelte, hogy nyugodtan bekaphatom. Mivel úgy éreztem, ez a be nem teljesülendő thread igazából nem fontosabb a fősodor szempontjából, figyelmen kívül hagytam, és azzal folytattam, hogy hát ilyenkor fel kellene keresnie egy olyan lányt, akit őszintén kedvel, és aki nem én vagyok, tettem hozzá (bár a rendszergazda ebben a pillanatban egyáltalán nem olyannak tűnt, mint aki őszintén kedvel), mert én nem fogok ráérni, és egy romantikus sétára kellene hívnia (itt valamiért dramaturgiailag indokalatlanul szóba hozta azt a népies mondást, hogy “lófasz a seggedbe, meg egy kezedbe is, hogy tudjad, mi van hátul”), és, fejeztem be edukációsan, együtt megfigyelhetnék, hogy csiripelnek-e a verebek, mert feb. 14. a néphit szerint arról híres, hogy ha aznap csiripelnek a verebek, akkor nem tart sokáig a tél.

A rendszergazda itt egy ideig nem folytatott velem további beszélgetéseket, de úgy tűnt, célzásaim magvai termékeny talajra hullottak, mert nem sokkal a verébcsiripelős dátum előtt már az ikeában válogattunk plüsst egy olyan lánynak, akit őszintén kedvel (és aki nem én vagyok). A választása végül egy bagolyra esett, amellyel kapcsolatban meg is jegyezte, hogy ez az állat egyszerre két célzást is magában rejthet a célszemély irányában, én pedig, mivel gyorsan kapcsolok, rögtön megkérdeztem, hogy az anális szexre gondol-e (kézre húzható bagoly), amire azt felelte, hogy arra pont nem, de én siettem leszögezni, hogy akkor most már három.

A valentinos őrület sajnos közben elmúlt (pedig mennyi témát adhatott volna még), viszont közeledik a rendszergazda egy aránylag kerek dátumos születésnapja, és én fontosnak találom a legmélyebb félelmeinkkel való szembenézést, úgyhogy felvetettem, hogy mi lenne, ha meglepetésbulit szerveznék rá neki. Ekkor ismét tisztáztuk, hogy bekaphatom-e (igen), de, hogy javítsak a helyzeten, rákérdeztem, hogy akkor is ellene lenne-e, ha szórakoztató, egyben képességfejlesztő játékokat iktatnék be az eseménybe számára és vele egykorú barátai számára, például, magyaráztam elgondolkozva, lelkesítő hangon, felállíthatnánk kapukat, és versenyezhetnének, hogy ki meri bezárni őket (defibrillátort is vinnék, tettem hozzá megnyugtatóan).

A következő programötlet akkor jutott eszembe, amikor elfelejtette (igazából mindketten elfelejtettük, de én gyorsabban tudok verbálisan reagálni), hogy vittünk dobozt a kajának a kifőzdébe, majd a rendszergazda véletlenül a lánya nevén szólított. Erről az vetődött fel bennem, hogy leülhetnének egy körbe a régebbi ismerőseivel, én rámutathatnék közülük random emberekre, és az nyer, akinek hamarabb eszébe jut a többiek neve. Itt a rendszergazda szerintem kezdte úgy érezni, hogy könnyebben szabadul, ha nem megüt, hanem hagyja magát, úgyhogy kötelességtudóan nevetett.

Ezen a ponton viszont ő is elkezdett fellelkesedni az ötleteim iránt, mert amikor azt mondtam neki, hogy “én nem így készültem, hogy most sietnem kell”, mire értetlenül visszakérdezett, hogy ki mondta, hogy mosogatnom kell, én meg megjegyeztem, hogy azt a játékot is játszhatjuk majda meglepetésbuliján, amikor az emberek leülnek körbe, és körbesúgnak egy mondatot, és aztán összehasonlítjuk, hogy a végére mivé alakult az eredeti, csak, tettem hozzá, esetükben ez már kétfős körökkel is szórakoztató lehet, akkor lelkesen rákontrázott, hogy és suttogniuk sem kell majd, hanem két lépésről emelt hangon mondják majd a mondatokat egymásnak.

Mondjuk minden pozitív reakciója ellenére érthetetlen okokból kezd felmerülni bennem a kérdés, hogy vajon szóba áll-e még velem valaha, és ha igen, akkor miért (de bízom a feledékenységében).

Advertisements

3 thoughts on “hosszú, de lényeg, hogy én jól szórakozzak

  1. meow

    Nálunk nagyon-nagyon sok veréb van (nem Pest), és jelentem, keményen csiripeltek múlt hét pénteken. A tavaszidéző hatásukat kissé lerontotta, hogy közben az észak felé húzó vadludak is gágogtak, ami szintén a rövid tél mellett kell szóljon.

  2. neeev

    Hol a faszban találtok ti verebet Budapesten? (Elrontottál, Lucia, hogy szó szerint idézted Rencergazdát…) Az utóbbi idők legnagyobb meglepetése volt, hogy a veréb _védett madár_ mert kihalóban van, és tényleg.

    Emléxem, a Nagykörúton voltak helyek, ahova nem állt autó. Nem tudtam miért, de aztán, amikor mégis állt ott egy, akkor kiderült. A fán fölötte kb. 4000 verébpéldány tartott épp vidám, fülsiketítően csevegős összejövetelt, s boldogan ürítettek is közben, az autó szélvédőjén meg nem lehetett kilátni a verébszartól.

    Úgyhogy nemrég a könnyekig meghatódtam, amikor ezt a zörejt hallottam egy bokorból, becslésem szerint mintegy 50 verébpéldány gyűlt ott össze. Szóval, ha találtok verebet, örüljetek, szeressétek, dokumentáljátok.

    ((offtopic: Móra Ferenc (vagy Karinthy Frigyes? inkább ő…) írta egyszer valahol, valamikor, hogy mekkora butaság, hogy az ált isk tankönyvekben a tyúkot hozzák fel madárpéldának. A városi ded soha nem lát tyúkot, ellenben verebet annál többet. Nos, mostanában inkább szarkát…))

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s