(Telefonbeszélgetés)

az L.: Én nem küldök semmit senkinek. Arra gondoltam, kirakok facebookra egy kitépett szívű plüssmackót, és aki a magáénak érzi, nyomhat rá egy lájkot.
én: Legalább nekem küldhetnél valamit.
az L.: …
én: Ha mást nem, egy félbetépett doboz bonbont, vagy akármi.
az L.: Na jó. Tessék, elment.
én: Izé.
az L. [büszkén]: Ugye?
én: Szóval én azt hittem, ilyen cuki, kitépett plüsszívű plüssmackóról van szó.
az L.: Hát nem.
én: De ennek zsigerei vannak.
az L.: Hát igen. Nem tetszik?
én: Kilátszanak a véres bordái.
az L.: Na jó, küldök egy másikat, de ezt most már oszd be magadnak Valentin-napig. Elment.
én: Awwww!
az L.: Tudtam, hogy tetszeni fog.
én: Hát ezen most tök meghatódtam.
az L.: Miért?
én: Mert ismerve téged, tudom, hogy mittomén, két és fél éve megláttad ezt a képet, a zsiráf miatt eszedbe jutottam róla, elmentetted, és azóta gombnyomásra kész ujjal várod a tökéletes pillanatot, amikor elküldheted.
az L.: Hát, fontos az időzítés.
én: Látod, ezért küldesz nekem valentin-napi képeket.
az L.: Igen. Mert te tudod értékelni.