tallián miklósról

Szóval a forgatókönyvíró-gárda így az eseménydús nyár végével azért összeült, hogy megírja, mi történt Tallián Miklóssal (Ben Affleck) azután (jelezném Budapest népszerű szórakozóhelyei felé, hogy még mindig nyitott a lehetőség, hogy inspiráljanak minket, cserébe Tallián Miklóssal (Ben Affleck, ha ráér) náluk fognak történni dolgok), és most is úgy volt az egész, mint ahogy elmeséltem a medúzáknak, hogy hogyan találtuk ki az első évadot*:

tm3

Ez talán nem egyértelmű a képről, de komoly biztonságtechnológiai hagyományokkal rendelkező módszerrel dolgoztunk; még ha be is törne hozzánk a TEK, és ellopná a kéziratokat, akkor sem tudnák dekódolni (erre én sem vagyok képes, úgyhogy nagyon remélem, hogy Lam/elvisegydrog igen).

Az este jegyzőkönyve a titkosított részeket kihagyva nagyjából a következőképpen nézne ki:

[tallián miklós, tallián miklós, tallián miklós]

Én: De hát ez nem az a helyzet, hogy odaállhatnék elé azzal, hogy beszélnünk kell a kapcsolatunkról**.
Lam/eed: Nem, ehhez szerintem is korai még.
Én: Esetleg azzal próbálkozhatnék, hogy “figyelj, beszélnünk kellene a másokkal való kapcsolatomról”.

[tallián miklós, Zsófi, Muci, tallián miklós, tallián miklós]

Lam/eed: Szerintem csinálj úgy, mint a Kálmán Olga.
Én: Hogy érted?
Lam/eed: Hát most olvastam abban a kutyás könyvben, hogy nagyon fontos az egyenes beszéd, az egyértelmű kommunikáció.
Én: Te most tényleg egy kutyalélektani könyvből adsz nekem tanácsokat a férfiakkal kapcsolatban?
Lam/eed: Szerintem nincs köztük akkora nagy evolúciós ugrás, ha úgy vesszük.
Én: De mégis mire gondolsz, csapjak a fenekére egy összesodort újságpapírral?
Lam/eed: Inkább arra, hogy dobj el egy labdát neki. De nagyon messzire.

[tallián miklós, tallián miklós, tallián miklós]

Én: És olyan cuki, fontosak neki a kihalófélben lévő pandák, és…
Lam/eed: Azt a helyzetet is meg kellene már oldani valahogy, mondjuk valamelyik éjjel fogni egy láncfűrészt, és kiirtani az összeset, hogy ne legyen már ez a feszültség.
Én: Várj, ezzel adtál egy ötletet, mi lenne, ha odaállnék elé, és azt mondanám, hogy “képzeld, a volt pasim kiirtotta az összes pandát egy láncfűrésszel”, majd miután kivárom, hogy felfogja, és sokkot kapjon, hozzáteszem, hogy “csak vicceltem, nem irtotta ki, és nem a volt pasim”, na?
Lam***: Ööö…

Szóval az életben az az egyik legrosszabb, hogy az ember nem valósíthatja meg az ellenállhatatlanul vicces ötleteit (kivéve, ha tévésorozatot ír belőlük). Stay tuned.

* Késő este volt, nagyon sokat ittunk, és egyszer csak megtörtént.

** Ööö, nem Tallián Miklósról volt szó, bár szerintem ő is korainak érezné ezt.

*** Pusztán a biztonság kedvéért, nem járunk, vagy ilyesmi, bla-bla.

5 thoughts on “tallián miklósról

  1. vcsandi

    …itt, az első évad leforgatása előtt szeretném megemlíteni, hogy a jegyzetelő férfiembernek nagyon szexuális ujjai/keze van, kifejezetten SZÉP nem macsós, hanem művészi férfi keze… :D

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.