Szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy lehetőleg soha ne kezdjen bele semmibe, mert annak soha nem lesz vége, és minden apróság elvégezendő dolgok zuhatagát árasztja az emberre, nem beszélve arról, hogy tudtán kívül családi viszályok középpontjába kerül, és kalocsai hímzésekkel rakja tele a falat.

Ugye, én általában aránylag óvatos meg előregondolkodós vagyok, ennek ellenére néha én is szoktam csinálni dolgokat. Tavaly tavasz elején például elgondolkoztam azon, hogy nem kéne a tizenkettedik kerület egyik legdrágább részén albérleteznem, amikor harmadannyiért találnék ugyanakkora helyet. Ennek az lett a vége, hogy az elhatározástól számított nagyjából három héten belül eladtam a nevemen lévő lakást, vettem egy kertes házat, és két hónap alatt kétszer költöztem, miközben megjártam a pokol legmélyebb bugyrait (ELMÜ, földhivatal). És persze emlékezzünk meg arról is, hogy a házra azt mondtam, hogy ez jó lesz, majd kifestem, ami komplett villanyhálózat-cserébe, csatornászati munkálatokba, csempészetbe, ablakcserébe és padlólerakásba torkollott (a festést még nem fejeztem be teljesen).

Ennek ellenére nem tanultam a dologból, és most tavasszal úgy döntöttem, hogy ültetek a kertembe két tő epret (itt kellett volna valakinek arcul csapnia engem egy fagyasztott heringgel), amiből az lett, hogy a kert sittben gazdag földjéből eddig pontosan 500 liternyit cseréltem le virágföldre sajátkezűleg, és van nyolc tő eprem, két bokor málnám, combig érő paradicsombokraim, borsóm, áfonyabokrom és egy magnóliafám, amit azért szereztem be, mert tavasszal szép* (ill. Tom Cruise alakítása miatt, azóta is mindig eszembe jut a “Tame the…” kezdetű monológja, ha ránézek). Továbbá ugye tönkretette az életemet az esővizes hordó**, de ezen túlléptem, meg lett egy komposztálóm, és itt érkezünk el a mai naphoz.

Valamiért az az ötletem támadt, hogy átforgatom az anyagot a komposztálóban***, ehhez viszont keresnem kellett egy vasvillát, és bár soha nem volt ilyenem, biztos voltam abban, hogy a garázsban találok****. A garázsban aztán találtam kutatás közben egy másik esővizes hordót, egy komplett biciklit, és négy tök szép, bekeretezett kalocsai hímzést, teljesen jó állapotban. Végül a vasvilla is meglett, de ekkorra átgondoltam, hogy jobb lenne, ha előbb kigazolnám a kerítésem tövét kívülről, mert mégiscsak, és majd azzal együtt átforgatom az egészet.

Itt rontottam el igazából, mert ugye én nagyon szoktam ügyelni arra, hogy a szomszédság lehetőleg minél bunkóbbnak és elmebetegebbnek***** tartson, és ezért bármire hajlandó vagyok azt leszámítva, hogy valóban bunkó és elmebeteg legyek, de például sötétben járok, gyanús alakokat fogadok, nem nyírom vissza a két emeletnyi tujasort, amelyet függöny helyett használok. Viszont sötétben ugye nem tudok gazolni, úgyhogy most a teljes általam ismert és ismeretlen szomszédság odajött hozzám beszélgetni (lehet, hogy paranoid vagyok, de ha valaki egy órán belül háromszor sétál el mellettem, az szerintem nem lehet véletlen).

Na és ennek során történt az, hogy odajött egy egyébként megnyerő külsejű, anyámlehetne hölgy, és miután végigcsevegtük az addigra már megszokott köröket (igen, papírvágó ollóval vágom a füvet; nem, a benzines fűkasza itt nem jó; igen, az ott egy pajor), úgy gondoltam, hogy aljas szándékkal bemutatkozom, hátha ő is (kezet mondjuk nem nyújtottam, mert pajoros volt), de a helyiek hihetetlen találékonyságával kicselezett, és a nevemre azt felelte, hogy igen, tudom, majd tájékoztatott, hogy én vagyok az új lakó, aki miatt veszekedni szoktak a szomszédban.

Erre mondjuk kíváncsi lettem, mert eddig nem tudtam róla, úgyhogy felvilágosított, hogy a múltkor is itt üvöltöztek az utcán, mert a szomszéd rám nézett, vagy valami, és ebből féltékenységi jelenet lett, ami részben azért hökkentett meg kissé, mert a szomszéddal nem sok kapcsolatom van, az is általában kimerül egy udvarias sziában, részben pedig azért, mert olyan eredményesen kerülöm a szemkontaktust, hogy a héten például simán, minden felismerés nélkül (enyhén rosszalló arccal) bejöttem a kapumon egy közelebbi ismerősöm mellett, aki engem várt (mondjuk szerencsére tisztában van a fóbiáimmal, úgyhogy csak röhögött), igazán nem lehet rám fogni, hogy a flörtölés nagymestere vagyok.

Mindenesetre akkor úgy döntöttem, erre a napra elég a szocializálódásból, úgyhogy bejöttem, és a sokktól lefordítottam fél ívet, de holnap a kertben is füvet kéne nyírni, úgyhogy érdeklődéssel várom, mit tudhatok meg még magamról.

* Viszont az év maradék negyvennyolc hetében is locsolni kell, és meg kellett researchölnöm miatta, hogy mi az, hogy “a savanyú földet szereti”.

** Igen, azóta is a hátsó ülésen van a csap.

*** Nem, én sem értem, szerintem olvastam valamikor valahol valami ilyet.

**** A garázs az egy ötven négyzetméteres, különálló épület, amelyben autón kívül minden van, mert az előző lakók külföldre költözés miatt rám hagyták a fél életüket.

***** Familiarity breeds contempt, ahogy Mel Gibson mondta a Millió dolláros hotelben.