A mai napom úgy végződött, hogy a szomszédok érdeklődve végignézték, amint sötétedéskor beállok a kertbe, kiveszek egy fekete nájlomzsákot a kocsiból, és lázas sietséggel ásni kezdek.

Pedig csak önvédelem volt kaptam egy tő málnát.

Kezdődni meg úgy kezdődött a nap, hogy úgy keltem, mint aki fűnyírót reggelizett, és fel is készültem arra, hogy méltó bosszút állok ezért a környezetemen (ha megkérdezik, hogy mi bajom, azt mondom, hogy semmi, vagy valami ilyesmi), és úgy éreztem, hogy erre rögtön esélyem is fog nyílni, mivel a kocsikapum csukása közben az autómból kiszűrődő zenére (stílszerűen a not now john ment) kijött a bunkó szomszéd, rám nézett, én ránéztem, felkészültem a válaszra, miszerint ez még mindig jobb, mint az Edda-összes, amit te szoktál sugározni a garázsból, majd azt mondta nekem, hogy “annyira örülök, hogy te is szereted a zenét, én imádom, nagyon fasza csaj vagy”, és integetett, miközben elhajtottam (wtf???).

Utána a céges szomszédnéni átjött, és hozott nekem egy cserép tök szép virágot (bár eleve egy tő málnával és egy tő ibolyával vártak a munkahelyen), majd az utcán megállított egy csaj, hogy tök jó a cipőm, hol vettem (wtf2???), délután a villamoson átadta a helyét egy velem egykorú srác (na ennél érthetetlenebb nincs, még a terheseknek is csak középkorú nők szokták átadni a helyüket), és valahogy mindenki tök kedves volt, amikor én tombolni akartam az igazságtalanságuk miatt, de durván kedves, a nyomdászfiú csillogó szemekkel, lelkesen helyeselt, amikor negyedóránként újabb ötletekkel ársztottam el, hogy mit kéne még csinálni (wtf3, ilyenkor általában hangsúlyozottan türelmesen, üveges szemekkel szokott maga elé nézni, és az árad a metakommunikációjából, hogy “lucia, én őszintén kedvellek téged, de hagyjál már békén”), ajándék minisütit kaptam a pékségben, az eladó a boltban megköszönte, hogy kérdeztem tőle valamit, a parkolóban elkérte egy ránézésre nálam tízessel fiatalabb srác a számomat (ennyire azért tényleg nem selymes a hajam, de komolyan), és mindenki mosolygott rám folyamatosan, nagyon ijesztő volt.

Aztán amikor hazaértem, akkor vettem észre, hogy a könnyed nyári etnikus vagy mi ruhámba, amelynek az időjárásra való tekintettel nem kötöttem meg a nyakát, kábé köldökig be lehet látni, ha egy kicsit is előrehajolok. És azért csak köldökig, mert övvel hordom.

(Mondjuk ez a cserepes virágra (uruk-hai helyett) nem ad magyarázatot).