Én igazán nem szoktam időjárásról blogolni, de ma kilenc körül már úgy fájt minden üreg a fejemben, miközben csak nem akart eleredni az eső, hogy megadtam magam, látványosan kisétáltam a kis piros kerámia locsolókannámmal, színpadiasan meglocsoltam egy tő málnát, majd meghajoltam és bejöttem, és persze mire felértem az emeletre, már villámlott vadul, néhány perc múlva meg zuhogott.

Most viszont annyira belehúzott, hogy pár percenként elmegy a delej (lámpa pislant, router újraindul), megszólal a gyerek nyomkodással sehogyan hangra nem bírható karácsonyi rejtélymacija, és a sőtétben kísérteties bádoghangon elzümmög egy-két karácsonyi nótát, és az imént a tévé is bekapcsolt magától, de csak fehérzaj volt benne, mint a poltergeistben (viszont ezt még rémisztőbbé tette a tény, hogy valamivel korábban magam húztam ki a konnektorból, amíg rá nem ébredtem, hogy nem a tévét, csak azt a dobozt húztam ki, amiben az adásnak kellene jönnie).

Na de hát így jár, aki megidézi a természet erőit a Végzet Piros Locsolókannájával.