she never stopped talking to him in italics

Munkahelyi életkép, a szokványos irodai asztal előtt, amelyet csak az ufós ragtapasszal leragasztott webcamobjektív és a szerető kezek által odahelyezett, művészien meggravírozott, motivációs “Ne dohányozz, geci!” szöveget tartalmazó hármas ikontábla színesít, ketten térdelnek lázasan suttogva*. Az egyik a térdeplőszéken, a másik a saját lábán. A szomszéd szobában dolgozik a nyomdász, aki ha végez egy adag kandzsikártyával, mindig a fejére húzza a nejlonzacskót.

– A salingeres posztodra három ösztönös reakcióm volt, az egyik, hogy nem, mert Szerb Antal a világ legjobb írója… – mondja a nő, aki kósza, rá nem jellemző öltözködési ötletektől hajtva mélyen dekoltálva ment az apácákhoz pénzt behajtani, és emiatt nagyon melege volt végig az állig gombolt kabátban.

– Én ezt nem értem – feleli a lány, aki aznap kósza, rá nem jellemző öltözködési ötletektől hajtva fekete bőrcsizmát és halálfejes pólót vett magára, de szerencsére nem ment az apácákhoz. – Egy csomó ember, akit őszintén kedvelek, szereti Szerb Antalt, de hát az Utas és holdvilág pont arról a sodródó, értetlen, felelősséget nem vállaló pasifajtáról szólt, akit én nem bírok.

– A második reakcióm az volt, hogy lehet, hogy el kellene olvasnom angolul, a harmadik pedig az, hogy lehet, hogy azért érzel így, mert Salinger a fejedben turkál, és milyen jó, hogy az én fejemben nem turkál.

– Egyébként tényleg így van, tényleg egy csomószor az van, hogy olvasok tőle valamit, és arra gondolok, hogy én ezt meg akartam írni, de így már meg van írva, de ne a zabhegyezőből indulj ki, az is jó, de nekem a Franny és Zoey volt az első nagy reveláció, amiben igazából nem történik semmi, a csaj idegösszeroppanást kap, mert mindenki hülye, és hazamegy az anyjához, a korban hozzá közel álló bátyja meg próbál beszélni vele, hogy azért nem olyan nagy baj, hogy mindenki hülye, utána az utcáról is felhívja emiatt, és igazából ennyi, de az is zseniális, ahogyan kábé az összes könyvben kiadott és folyóiratban megjelent novellája kapcsolódik egymáshoz, de teljesen váratlanul és más stílusban, és egyrészt olyan mondatokat tud írni, mint senki, de nem olyan sűrűségben, hogy modoros legyen, másrészt mindig kiderül, egy teljesen szokványos helyzet szokatlan nézőpontból való bemutatása során, hogy azért mégsem úgy lesz minden, ahogyan a szokványos helyzetektől elvárnánk, és visszatérve a Franny és Zoey-hoz, ott egyszerűen mindkét főszereplő én vagyok, én azokat a párbeszédeket már átéltem, csak csomószor nem volt hozzá meg a másik fele, és az egészet belengi a legnagyobb testvér szelleme, aki rég öngyilkos lett, de azért teljesen ott van, és…

– Én régóta gondolkozom azon, hogy neked biztosan volt egy imaginárius nagyobb testvéred, aki kamaszkorában öngyilkos lett. Ez sok mindent megmagyarázna veled kapcsolatban.

És tényleg. Mármint tényleg sok mindent megmagyarázna.

* Nem titkolózásból, hanem mert a harmadik jelenlévő éppen kedélyes beszélgetést folytatott Skype-on.

Tallián Miklós elrablása s01e01 (pilot): No Cure

(Hadd tisztázzam legelőször is, h társszerőmmel és -ötletelőmmel, Luciával természetesen semmilyen sértő célunk nincsen ezzel a sorozattal, mely tökéletes lenne Magyarország ‘nyugati’ imázsának felhúzására is, hisz bemutatná, h Magyarországon is pontosan olyanok a kedves, trendi fiatalok, mint bárhol máshol a művelt nyugati világban, valamint az is kiderülne belőle, h a démonizált internet egyáltalán nem a sátántól való, hisz a nicknevek mögött gondolkodó, örülő-szenvedő hús-vér emberek vannak, tehát mögöttük is érző szív dobog; mindösszesen annyiról van szó, h én 2012-ben realizáltam úgy igazán, h nem elég, h a magyar interneten szinte lehetetlen olyan blogot, oldalt, tumblr-t találni, ahol Tallián Miklós (akit, hadd szögezzek le, nem ismerek, sosem láttam, és nem adott nekem pénzt) nem kommentel, hanem gyakorlatilag minden ismerősöm is tudja, ki ő, többen ismerik is, tehát 2012-ben Tallián Miklós vhogy folyamatosan a világom margóján lebegett. Ebben a producereknek itt felajánlott sorozatötletben tehát az ő figuráján keresztül boncolgatjuk a fent már jelzett generációs jellegű kérdéseket, és mondanom se kell, h a szereplők valójában fiktívek, csupán a kiindulópont volt ez a konkrét személyhez kötött saját tapasztalat.)

Első képünk egy székhez szigszalagozott férfi sötét, víztől csöpögő alagsorban. Közeli a kezéről, ami mindhiába igyekszik kiszabadulni a vastag ragasztószalag-réteg alól; közeli a szája meg-megránduló sarkáról. Távolabbi kép, hátulról és alulról, a helyiségben hatalmas kondérokban fő vmi, a mennyezetről víz csöpög a nyomasztó némaságban, a férfi székével szemben bezárt ajtó, alatta fénycsík látszik. Közelítünk a fénycsíkra, ezzel párhuzamosan több női hang pontosabban kivehetetlenül, de hallhatóan vitatkozik. ‘Mi legyen vele?’ az első érthető mondat, ahogy a nézőpont átcsúszik a sötétből a fénybe.

A Bors gasztrobár raktárhelyiségében vagyunk, hét fiatal lány ül hozzávalós kartonokon, őket hallottuk vitatkozni. A kamera szép sorban közelikkel-távolikkal bemutatja mindannyiukat, van köztük kora huszonévestől kezdve alaposan harmincasig mindenféle (rövid-hosszú hajak, kis-nagy mellek, különböző stílusú öltözködések, táskák, kiegészítők). A folytatódó vitában időnként áttűnésekkel más-más helyszíneken látjuk az egyes lányokat ugyanazzal a férfival, majd a lányok számítógépek előtt ülnek, telefonokon írnak és beszélnek: bloggerek és tumbászok, fórumozók, fiatal magyar internet-felhasználók! Áttűnések közt el-elkapunk egy-két mondatot a vitából, ahol az egyik lány jól hallhatóan védi a férfit, míg a többiek a felháborodás és düh különböző fokozatait mutatják be. Egy-egy rövidebb képben látjuk azt is, ahogy vki vmit tesz egy Bors gasztrobáros levesespohárba, egy férfi keze átveszi azt, majd a lányok a Bors gasztrobár lépcsőjén viszik lefelé a tiltakozó férfit, végül a székhez szigszalagozás képeivel összeáll a történet.

Az ajtó mögötti sötét helyiségben közben már szemből is láthatjuk a székhez szigszalagozott Tallián Miklóst (Ben Affleck). Míg a zárt ajtón kiszűrődő beszélgetést hallgatja, és már kiszabadulni sem próbál, résnyire nyílik a helyiség másik, eddig láthatatlan ajtaja: kicsit kopaszodó, ősz hajú, szemüveges, öltönyt viselő öregúr néz be rajta, majd lassan beóvakodik: Dr. Del Medico Imre az (as himself)! Szó nélkül odabólint Tallián Miklósnak a tapasztalt olvasói levél- és komment-írók egyezményes, közös jelével, majd a szájához emeli mutatóujját, és gyorsan letépi Tallián Miklós szájáról a szigszalagot. Tallián Miklós suttogva előadott monológjában kéri Dr. Del Medico Imrét, h segítsen neki, hisz ő csak a szeretetet kereste. Dr. Del Medico Imre bölcsen bólint, szinte látjuk a fejében holnap a Népszabadságnak küldendő olvasói levelének formálódását; majd őrülten nekilát átkutatni a helyiséget. Benéz a ládák alá, a kondérokba, felhúzódzkodik a plafonon sorakozó vastag szellőzőcsövekre (Tallián Miklós tekintete követi mindenhová, időnként újabb helyeket javasol neki sürgős suttogással), de végül csak szomorúan megrázza a fejét. A szomszéd szobában ekkor a vita hangosabbá válik, ‘na de tényleg nincs más orvosság erre?’, ‘sztem még a Cure is feloszlott már’, ‘akkor gyerünk!’, halljuk tisztán érthetően végül az egyik lány harcias hangját; Dr. Del Medico Imre ekkor bocsánatkérő tekintettel kisurran az ajtón, ahol bejött.

Feltárul a másik ajtó, és besorjáznak rajta a lányok, meglátják, h Tallián Miklós (Ben Affleck) szájáról eltűnt a szigszalag, ill. a helyiségben elszórt, etimológiai fejtegetéseket tartalmazó cetliket: ketten rögtön a másik ajtóhoz ugranak, míg a többiek újra átkutatják az szoba minden zegét-zugát. Végül a másik ajtón visszatér a két lány, a többiek felhagynak a hiábavaló kutatással: felsorakoznak a székhez szigszalagozott Tallián Miklós (Ben Affleck) előtt, nyilván előadni ördögi tervüket. De Tallián Miklós megelőzi őket, és érzelemtől remegő, mégis határozott hangon előadja nekik, amit Dr. Del Medico Imrének mondott: h ő csak a szeretetet kereste, és bár biztosan követett el hibákat, ezeket nagyon sajnálja. A lányok tanácstalanul néznek egymásra, egyikükből kiszalad egy ‘ugye mondtam?’. A háttérben megszólal az ‘Ain’t No Cure for Love’ elejének szaxofonja. Fadeout. Stáblista.

Advertisements

7 thoughts on “she never stopped talking to him in italics

  1. Ági

    Én meg azon gondolkozom, hogy vajon mire használják az apácák az általatok forgalmazott cuccokat? Már persze ha nem japán apácák, ugye, de ez nem valószínű. :)

  2. lucia

    Csilla: paranoiából (de minden jel arra utal, hogy a takarítónő is Közéjük tartozik, mert eltűnt a ragtapasz).

  3. Thor

    Nekem nem jött be. De lehet, túl korán olvastam és meg kéne próbálni még egyszer. Viszont most jövök rá, kéne egy imaginárius báty. Öngyilkosságba se hajszolnám.
    (Megj.: az apácák zöme egész jól tűri másokon a mély dekoltázst, feltéve, hogy az a másik nem apáca. Igaz, a kabátot is).

  4. Csiperke

    Nekünk a Zabhegyező kötelező olvasmány volt angolul a gimiben 1988-ban. Egy éjszaka elolvastam, első katartikus olvasmányélményem volt és nem csak azért, mert nem kellett közben szótáraznom. A keresztlányom a 16. születésnapjára ezt kapta tőlem. Rituálisan. Nekem a Zabhegyező.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s