a zen meg a hideg elviselésének művészete

A Mester és tanítványai némán végezték napi feladataikat. A Mester egyszer csak felnevetett.
— Min kacagsz, Mester? — kérdezte a marketingigazgató.
— A csajom azt kérdezi tőlem Skype-on, hogy láttam-e már itthon megvilágosodott embert, mert ő olyan szívesen megnézne egyet.
— Mondd meg a csajodnak, hogy nézzen meg téged — felelte a marketingigazgató*.
A Mester megvilágosodott.

Szóval az van, hogy otthon sincs fűtés, a munkahelyen sincs fűtés, és napi sok adag meleg tejeskávé, a sötét és a hideg hatására odáig fajultak a dolgok, hogy elkezdtük egymást megenni elkezdtünk zen-koanokban élni. A munkahelyen amúgy azért nincs fűtés, mert egy új lakó a lakás szétverése során gázszivárgást eszközölt, majd ahelyett, hogy megcsináltatta volna, kihívta a gázműveket, akik rögtön kijelentették, hogy az egész házban csőcsere (kiírhatjuk majd a kapura rózsaszín-lila tipográfiával), ami tényleges munkában egy hét volt, de két hónapja kapcsolták ki a gázt, és azóta sincs fűtés, mert nem jönnek a gázművektől visszaszerelni az órákat.

— Na, elkészítettem a jövő évi naptárakat — nyugtázta a Mester.
— De Mester, nem azt mondtad, hogy a tavalyi év nem létezik, a következő év nem létezik, csak a most van? — kérdezte a marketingigazgató**.
A Mester átnyújtotta neki a 2013-as naptárat.
A marketingigazgató megvilágosodott.

Nálam otthon azért nincs fűtés (a fűthető lepedőt és egy kis hősugárzót leszámítva), mert noha már egy ideje elintéztem a gáz visszakötését papíron, nyomáspróbával, mindennel, nem jön ki a gázművektől az ember, akinek a piros plombát kellene leszednie a gázóráról. I see a certain pattern here.

— Színes névjegyet tudnak nyomtatni? — kérdezte az ügyfél a Nyomdásztól.
— Az ég kék, a fű zöld — felelte a nyomdász.
Az ügyfél megvilágosodott.

Szerencsére van egy vegyestüzelésű kazánom is átvizsgált kéménnyel, fám is, gyújtósom is, füstjelzőm is és cuki kályhatisztító készletem is, csak know-how-m nincsen, ezért napról-napra tologatom a begyújtást (tapasztalatok?) abban reménykedve, hogy idén esetleg elmarad a tél.

— Te figyelj, tudunk mi kétoldalasat nyomtatni? — kérdezte a marketingigazgató a Nyomdásztól.
A Nyomdász ránézett. — Tudod, mi egy digitális nyomda és könyvkiadó vagyunk — felelte. — Ha nem tudnánk kétoldalasan nyomtatni, akkor sokkal többe kerülnének a könyveink, és senki nem venné meg őket — tette hozzá magyarázóan.
A marketingigazgató megvilágosodott.

* Elég pikírten felelte, mert nagyon fázott, éhes volt, és akkor ébredt rá, hogy a szombat munkanap, és ilyenkor idegesíteni szokták a kacagó, megvilágosodott emberek.

** Igen, ezt is pikírten kérdezte, a szombati munkanap nagyon fájt neki.

Advertisements

9 thoughts on “a zen meg a hideg elviselésének művészete

  1. lucia

    köszönöm a bizalmat, hogy csak vicceltem, meg a feltételezést, hogy rendszeresen raknék tábortüzet, de nekem még a gázsütő begyújtása is lelki problémákat okoz (nem véletlen, hogy nincs nekem olyan).
    :)

  2. Tengelic

    Te jó ég. Nálatok is? (Nálunk a közös képviselő lement a pincébe, és gázszagot érzett. A gázművek itt is rögtön lezárta. Érdekes, a KK-nak nem jutott eszébe a nyár közepén lemenni a pincébe – pedig tudta, hogy már tavaly karácsonykor is le akarták zárni…) Szerintem gyújts be.

  3. szoeke

    lucia, a kényelmes begyújtás titka a tűzgyujtó beszerzése: olyan, mint ez: http://tuzgyujtas.hu/akcio?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=42&category_id=14

    én minden nap begyújtok a cserépkályhába, csak a hangulata miatt, és azelőtt komoly kínlódás volt, füstdugózás, visszaáramlás, bealudt tüzek és társai. most meg bepakolom a fákat (nagyjából úgy, ahogy egy tábortüzet megraknál – kívül nagyobbak, belül kisebbek), középre berakok egy tűzgyújtó kockát, azt meggyújtom és örülünk.

    amúgy fatelepeken meg az OBIban is lehet kapni ilyet.

  4. meow

    Mindenféle barkácsáruházban kapni begyújtóst (sárga-narancssárga dobozos, amúgy belül 10 kis papírtasakos izét tartalmazó a legjobb), veszel egy olyat, két nagyobb fát beteszel a kazánba, közé a sarkán meggyújtott kis izét, ráhalmozol keresztbe még egy csomó fát, becsukod az ajtót, és örülsz a melegnek. Ha nagyobb jót akarsz, akkor miután már jól ég a fa, ráteszel néhány széndarabot/brikettet, és még jobban örülsz a melegnek. De, amennyire ismerlek, mire ezt én ideírom, már jó néhány barátod átment, és begyújtottak nálad, mindenféle okosság és trükk részletes bemutatásával :).

  5. montag

    Nem akarlak elkeseríteni, de a gázosok ilyenek (mondhatni gázosak, haha). Én háromszor hívtam anno fel őket, hogy ígéretüknek megfelelően jöjjenek már ki ellenőrizni a nem tudom mit. Ez másfél éve volt, azóta sem jöttek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s