Ez az egész idei év gyanús, de a tegnapi nap valami csúcs volt, este a műfordító-listán ott meredtünk írásban döbbenten egymásra, hogy jé, ebben a hónapban kaptunk gyerektartást (oké, három jogosult közül csak egyvalaki, és csak részösszeget, de az is sokkal jobb, mint eddig), megkérték a kezünket (szintén), fizettek a kiadók, nem fogad el a fogorvos pénzt, kellemes apróságok történnek, illetve olyan dolgok, amikről nem akarunk beszélni, de jók, ezt most így hogy?
És ezzel kapcsolatban mondanám, hogy az újévi kívánságom (az utolsó, nem a HG) tegnap határozottan, hogy is mondjam, szárba látszott szökkenni, pedig olyan június környékére tippeltem volna sokkal több szenvedés árán, szóval kérek sok drukkot, akinek éppen kedve van drukkolni (elég csendben és fejben, nem muszáj explicit), attól, hogy ne haljon el a dolog csírájában, cserébe idén nagyon jó leszek (és például nem pusztítom el a világot, meg az otthonszülésről sem írok több posztot).
Hát én csak annyit, hogy: drukk!!!
KedvelésKedvelés
Veled együtt Ikrek legjobb barátnőmnek és Ikrek aszcendensű tesómnak is drukkolok. Rajtam is sokat segítene ha nem kámpicsorodna el folyton körülöttem sok szívemnek kedves ember :)
KedvelésKedvelés
Az én ikremnek lesz a legjobb éve (remélem): megszületik :-)
KedvelésKedvelés
juc: van rosszabb, mint elválni valakitől, például együtt lenni valaki olyannal, ez tavaly is bebizonyosodott számomra :)
KedvelésKedvelés
az én ikremnek válópere van. azt hogy lehet illeszteni a koncepcióba?
KedvelésKedvelés
Nagyon drukkolok neked! Részemről másfél hónap után először aludtam ki magam, úgyhogy valami tényleg lehet a levegőben… :)
KedvelésKedvelés
Kisfiam is Ikrek, a nagyobbik, eddig már kapott egy iphone-t csak úgy, tehát neki is jól kezdodik:)
Szívesen szorítok, annál is inkább, mivel nagyon halkan jegyzem meg,de nekem is jó irányba látszanak haladni a dolgok…
KedvelésKedvelés
Szurkolok, de részemről otthonszülésposzt nyugodtan jöhet, ha eszedbe jut valami aktualitás kapcsán…:)
A világelpusztítást viszont kösz, ha nem.
KedvelésKedvelés
Meg a Twillightról sem. :)
KedvelésKedvelés
En is ikrek vagyok. Kezmegkeresre, tartasdijra nem vagyok, de tolem valamelyik kiado utalhat :)
KedvelésKedvelés
A világot ne is nagyon pusztítsd el, meg kell ragasztanod inkább;)
KedvelésKedvelés
@Piszke a Birtokról: oké, akkor viszont van építkezésed, az is valami :) biztos jön majd a többi is.
KedvelésKedvelés
ehhem, ez a piszke nem az a piszke :) ŐPiszke miatt használom a Birtokot is, mert egyszer itt már összekeveredtünk. Szóval én macaront se tudok sütni, és még mindig építkezésen élek – de attól még lehet, hogy mindenem megvan :D
KedvelésKedvelés
@Piszke a Birtokról: na de neked már mindened megvan, még macaront is tudsz sütni, amiért őszintén csodállak :)
KedvelésKedvelés
Oké, ezek szerint te most horoszkópilag tankönyvi eset vagy, ilyeneket ígértek mindenhol az Ikreknek, csak én még nem érzem… Azért persze neked tovább drukkolok csendben :)
KedvelésKedvelés