ünnepi szezon

Mostanában folyamatosan jön a mikulás, amikor meg valamiért nem, akkor teszek róla. Múlt hétfőn pl. egy Napirajz könyv várt az asztalomon, amit mr. a küldetett ide furmányosan (azóta is rejtegetem otthon, mármint a könyvet, mert a környezetem olyan, hogy ha meglátják a napirajzot, ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy kifejtsék, ők ezt mennyire nem értik, bár a fiú szerint van benne két jó momentum: a hintaló és a működtesse). Ma ugyanő csinált nekem lucia@nesztelencsiga.hu mailcímet, lásd ott fent, természetesen a gmailes is működik továbbra is. Amikor felszólítottam, hogy számlázza már ki ezeket, azt felelte, úgy gondolja, inkább meghív majd valami moziba és azzal el van intézve. Érzem, hogy valami trükk van a dologban.

Ami pedig a saját beszerzéseimet illeti, múlt héten megvettem nekem karácsonyra azt a metálpiros porszívót, amire már szeptemberben vágytam, ma azt a szintén metálpiros esőkabátot, amire már szeptemberben vágytam (úgy tűnik, szeptemberben vágyakozó típus vagyok), illetve beszereztem egy készlet keresztszemes mintát, továbbá matching hímzőeszközöket. Nem röhög, az új imázsom az, hogy titokzatos vagyok, ikertestvér, és közben hímzek (esetleg a porszívóhoz öltözve takarítok).

3 thoughts on “ünnepi szezon

  1. Ismeretlen's avatarlucia

    a mangóban volt olyan is (gilda művésznéven, csukló felett fűzős), most nagyon rámentek erre a piros vonalra. amúgy a mammutban van egy bőrkesztyűs bolt, ott lehet talán még megpróbálni.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) marion crane bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .