A fiúm tegnap megkérdezte egyébként, hogy mit szeretnék a vészesen közelgő szülinapomra. Erre először azt mondtam, hogy bort, búzát, békességet, de amikor hallottam, hogy ott morog magában, hogy honnan szerezzen most nekem búzát, akkor felvilágosítottam egyrészt arról, hogy van egy csomó a terepjáróban, legalább hat-hét alig megcsócsált szár, amit a kiránduláson fosztottam magamnak, másrészt arról, hogy csak képletesen értettem. A következő ötletem az volt, hogy parfétortát, de erre azt felelte, hogy az alap, de mit még? Úgyhogy elkezdtem fennhangon gondolkozni azon, hogy esetleg idén megint megkérdezhetné, hogy össze akarok-e költözni vele, mert ez így nagyon jól bevált tavaly is. Ezen ő is elkezdett agyalni, hogy milyen újszerű motívumot lehetne a dologba vinni, majd megérdeklődte, hogy és ha valaki más kérdezné meg, annak örülnék-e? Hát, tökre örülnék, mondtam, bár természetesen nemet mondanék, de azért örülnék (I just wanted somebody to ask). Erre felcsillant a szeme, és láthatóan nagyon járni kezdett az agya, úgyhogy pár perc múlva én is kapcsoltam, és mondtam, hogy de azért inkább ne kérje meg az összes barátját, hogy ajánlják fel nekem az összeköltözést. Kár, nyúlt meg az arca, pedig már azon gondolkozott, hogy ki mindenkit hívhatna át e célból.