Most, az ablakból.

Elkezdtem írni a heti biochefes bejegyzést, feltöltöttem az 54 képet, de még sehol nem tartok vele, és eközben a fiúm a szomszédban AC/DC-t hallgat, illetve a karabinereit dobálja, úgyhogy majd holnap befejezem. Addig is egy kis gaping void:

A tegnapi medúzatalálkozó tanulságainak levonása, és a felmerült kérdések röviden:

– Ha elkap minket, mint veszélyeztetett (egészséges, jókedvű fiatalokból álló) társaságot az indián kislány szelleme, aki mindig váratlanul kivágja brainoiz ablakát, akkor a fiatal psziciáternő fog életben maradni (a házaspárokból az egyik fél életben marad, a másik meghal, ráadásul egy fiatalpszichiáternő-karakterre simán fel lehet építeni egy folytatást), a másik meg valami kisebbség tagja, de nem tudtunk megegyezni, hogy a másvallállású vagy a törött lábú lesz-e. Mr. a

Igazából két téveszmém van, mióta otthon vagyok a gyerekkel, az egyik, hogy soha nem jutok el sehova, a másik meg hogy rengeteg szabadidőm van.

Az egyik azért téveszme, mert másfél hete moziztam az L.-lel (és úgy alakult, hogy mr. a-val is, ott kaptuk ugyanis) a MOM-ban, előtte vásároltam többezer pengő forint értékben csokoládét a földszinten lévő puccos csokoládésnál a szeretteimnek Mikulásra (nem tehetek róla, nagyon szép csokoládék voltak ott), meg aztán berángattam az L.-t új bárányöltözéket vásárolni a gyorsan növő gyermekemnek, meg ha már ott voltunk, sálat is, meg végül könyveket, még mozi előtt, szóval igazán nem volt okom panaszra program tekintetében, még ha az egészet kissé fogcsikorgatva, olyan szórakozni-fogok-ha-beledöglöm-is hozzáállással csináltam végig (valami front volt, vagy nemtom).

Szóval ezt követően fél (egy?) hete az isolde házaspárnál jöttek össze a medúzák abból a célból, hogy Agnust a Macskafogó megtekintésére kényszerítsék (igen, fiatalok vagyunk, átlagban nincs gyerekünk, és a túl sok szabadidő hajlamossá tesz minket a céltalan kegyetlenkedésre), ezt megelőzően és másfél órán keresztül a közeli intersparban keringtem, mert az L. későn indult, de legalább kiegészítettem a karáconyi bevásárlások során beszerzett termékek listáját karácsonyi macis terítővel és karácsonyi macis szalvétával, másegyebek között. A végén egy ötjegyű végösszeget tartalmazó blokkal távoztam, pedig csak kenyérért indultam (highlightok: csokival töltött pléhautó, és gyűródeszka), de okító-nevelő szórakozásban is részt vettem, végigpróbálgattam például az összes Fisher Price játékot (borzasztó érdekes ám, tök nem evidens, hogy mit kell meghúzni meg tekerni meg ráütni, hogy mi történjen, és pozitív visszajelzést is ad, egy háromévesforma kislány például teljesen

Az úgy volt, hogy múlt héten szervizbe került az autóm, hát, nem volt jó. Szenvedtem. Először csak magamban, de úgy huszonkettedike táján már kezdtem magam konkrét emónak érezni, csak úgy öltözni nem tudtam, mert be voltam zárva a lakásba (olyan 3 kilométeres körzetben csak két kisbolt van, és egyikbe sem lehet behatolni babakocsival). Egyetlen egyszer szabadultam ki hosszabb időre, amikor is az L. elszállított Suemátrához enni-inni, meglehetősen gyorsan. Mondjuk először nem izgultam annyira, gondoltam, csak tudja mit csinál, de utána megemlítette, hogy elhagyta a szemüvegét, azóta nem annyira lát, ezért tök izgalmas a felbólyázott Hegyalja lefelé, majd valamivel később azt is szóbahozta, hogy sötétben amúgy se lát az orráig se. De megállapodtunk abban, hogy az Igazi Férfi nem megy lassan, akkor sem, ha nem lát (hanem megoldja).

Később Suemátránál paradicsomszószos spagetti volt (finomra csinálva), meg brainoiz hozott valami borzalmas mennyiségű jelly beant,

Namármost az van, hogy én ugye nem szeretem a gyerekeket en bloc, vagyis leginkább úgy vagyok velük, mint a felnőttekkel, hogy nagyjából 10%-ukat kedvelem, a többi meg mindegy (a sajátom persze benne lesz a tíz százalékban). Ugyanakkor előregondolkozós típus is vagyok, úgyhogy most, hogy így szaporodunk, meg minden, gondoltam, rendszeresítsük egy kicsit a fiúm lányát nálunk, nehogy úgy érezze, hogy őt nem is szeretjük, vagy ilyesmi, mert annak általában nem lesz jó vége.

Namármost a fiúm lányával nekem iszonyatos szerencsém van ugye, ő az eleven bizonyíték arra, hogy mindenkire akkora keresztet mér az ég, amekkorát még el bír viselni, olyan modora van, mint egy angolkisasszonynak, ügyel arra, hogy ha az apját megöleli, engem is megöleljen, felköszönt anyák napja alkalmából, dicséri a főztömet, meg ilyenek. Ráadásul mióta észrevette, hogy becsületes szándékaim vannak vele, azóta velem tartja a kapcsolatot láthatás ügyében, szóval nem az van, hogy az apja kész helyzet elé állítana engem vele kapcsolatban, hanem inkább én szoktam őt (a fiúmat mármint) kész helyzet elé állítani. Ugyanakkor én például hajlandó voltam megnézni vele a Kis Vukot (ami határozottan dózsagyörgyi magasságokra helyez engem tűrőképesség szempontjából), illetve akkor sem szólok rá, ha szinkronnal néz dvd-t, és mindig veszek neki csokit (amibe egyáltalán nem eszem bele), szóval mindketten meghozzuk a status quo megkívánta áldozatokat, legyenek azok bármily súlyosak.

És akkor egyszer csak, mint derült égből a villám, eljött a gyereknap, és én elbuktam, mint (pót)anya, még szerencse, hogy a saját gyerek még három hónap, addig még van időm jellemet fejleszteni. Szóval a fiúm természetesen rögtön közölte, hogy ő nem lesz otthon aznap, úgyhogy én nagy bátran elkezdtem gyerekprogramot keresni a neten, eközben viszont – a kaláka jellegű együttesek rémisztően sűrű előfordulásától megriasztva – rá kellett ébrednem, hogy ez egyedül nem fog menni. Hogy szükségem lesz valakire, aki felnőtt, és ott ücsörög mellettem sörrel a tömeg közepén, amíg a gyerek önfeledten tombol a kalákára. Az első gondolatom természetesen az L. volt, mint befolyásolhatónak megismert személyiség (egyszer még arra is sikerült rávennem, hogy törölje az összes sms-t a telefonjából, és el szokta olvasni a könyveket is, amiket ajánlok, még ha pénzt is kell kiadnia értük). Rögvest új színt is vittem a kapcsolatunkba azzal, hogy sörjutalmat, illetve sárkányt ígértem neki, ha megjelenik velem az általa kiválasztott gyermekszórakoztatási eseményen, ő viszont azt mondta, hogy hát izé, nem (ami már nem is új szín, hanem egy teljesen új spektrum, téridőváltással határos). Megdöbbenésemben nem is sértődtem meg, hanem az jutott eszembe, hogy majd a rendszergazda, akinek fél évvel fiatalabb a lánya, majd ő. Na, a rendszergazdának az ötlettől egészen hisztissé vált a hangja, komolyan, ijesztő volt, ahogy a telefonban ecsetelte nekem, hogy belehal, ha gyerekek közé kell mennie, és inkább vesz bármit a lányának, csak ezt ne kelljen, úgyhogy ennyiben maradtunk. És akkor az volt, hogy itt még ingadoztam, de akkor a szombat délután egy részét végigcsacsogtam a tizenegyévessel a barátnőiről és a plüssállatokról és a barbie-s játékról a neten, és belegondoltam, hogy vasárnap nyolctól ötig ugyanez, és rémülten néztem a fiúmra, aki aztán másnap reggel nyikk nélkül átvitte gyermekét annak nagyanyjához, én meg arra a következtetésre jutottam, hogy legfeljebb majd nem tartunk otthon fejszét soha.

Ma reggel az ajtótól a kapuig pontosan három alkalommal ejtettem le a kulcsomat, de azt legalább nem látta senki. Viszont a takarítónőnknek az általában eseménytelen délelőtti órákban abban az élményben lehetett része, hogy ugye békésen súrol a konyhában, vagy mit is szokott csinálni, mire egyszercsak berepül az ajtón egy bögre, hatalmas csattanással széttörik a padlón, majd némi hatásszünet után besétálok, és – természetes viselkedést imitálva – összeszedem a maradványokat (kicsit túl nagyot lóbáltam a folyosón).

Szóval valóban lehet, hogy egy kicsit határozottabb hangot ütöttem meg Isoldéval és Brighttal a szokásosnál, de mentségemre legyen mondva, attól rettegek, hogy ez a terhesség dolog teljesen elszeparál engem az emberiség értékesebb felétől, egyszerűen megfogalmazva nem akarok én egyedül dagadt és szellemi fogyatékos lenni, és ebben a lelkiállapotban szerintem nem meglepő, ha konkrét dátumot követelek rajtuk a fogamzásukat illetően. Na. Másrészt meg Bright olyan letörten és megfáradtan ücsörgött ott, hogy úgy éreztem, biztos jól esne neki egy emberi szó, úgyhogy tudattam vele, hogy én akkor is gondolok ám rá, amikor nincsen jelen, konkrétan a "Remember, remember the fifth of November" feliratú pólójában, ez a fülbemászó nursery rhyme ugyanis folyamatosan felbukkant a fejemben az elmúlt két hétben, olyankor belül sikoltottam, és rettegéssel gondoltam magamba arra az eshetőségre, hogy esetleg ebben látom őt viszont újra (mondom, mostanában különös dolgok zaklatnak fel), de a kicsiny valószínűségre való tekintettel elhessegettem ezt a képet magamtól, aztán mégis. Méltó válaszul erre ő levette az inkriminált ruhadarabot ott helyben, úgy kellett nekem.

Kedves naplóm, a fiú azt írta tegnap, hogy mindig az én bejegyzésemet nézi meg először a readerben, ha van. Pár napja meg kijelentette, hogy biztos játszott volna velem az óvodában. Szerintem tetszem neki.

Másrészről viszont elvonszoltam magam végre fodrászhoz, ahol viszont megint nem értették meg, hogy egyforma hosszúságú, állig érő hajat vágjanak nekem, tarkónál két centire felnyírva, és frizurát csináltak a fejemre. Most olyan vagyok, mintha kosztüm lenne rajtam, ilyen eltérő hosszúságú tincsek mindenhol, nagyon kellemetlen.

Egyébként köszönöm, jól vagyok.

Tegnap rendkívül produktív napom volt, megjelentem például a munkahelyemen, csináltattam zöldkártyát az autóhoz, írtam postot is, válaszoltam, visszahívtam, engedélyeztem, kifizettem, este pedig én és a zöldkártya nyolcvan meghitt percet töltöttünk az osztyapenkótól a petőfi hídig az autóban, de legalább volt időm elmélkedni az élet dolgairól (élet, halál, mi végre vagyunk mi ezen a földön, 

Az egyedül töltött hétvégém meredeken indult, a péntek este a kocsmában talált, ahol először csak néztem, hogy izé, a lányok valami játékkártyával akarnak játszani, hát jó, ha babazsúr, legyen babazsúr, aztán éjfél felé már olyanok voltunk, hogy vágni lehetett körülöttünk a cigifüstöt, megállás nélkül csapkodtuk a lapokat az italmérésben, a szemek szikráztak, a lányok időnként telefonon nyugtatták a párjukat, hogy majd valamikor megyünk. Ha még egy kicsit tovább maradunk, akkor valószínűleg jöttek volna a durvább tétek, a kocsimat egy hányós babért, meg ilyesmi, de szerencsére inkább hazamentünk.

Szombaton és vasárnap nem tettem ki a lábam a házból, megnéztem viszont a Scrubs teljes első seasont (mindig csak még egy részt), nem volt rossz, bár ez a Zach Braff borzasztóan idegesít (a feje), de a Dr. Cox rokonszenves, olyan House light. Sütöttem bagelt is (az a titka, hogy sütés előtt kicsit meg kell főzni

Az elmúlt tíz napban a megfeszített munka mellett nyitottam az evés felé is, mert, mint megállapítottam, valahol az evés is része kéne legyen a boldog, kiegyensúlyozott életnek. Egy hete szombaton például a mr. a-val ettünk az állatkertben (tudta-e ön, hogy a hím zsiráf akár 1360 kilós súlyt is elérhet? Tudta-e ön, hogy az újszülött zsiráf 1,8 m magasból esik a földre?), ami hosszas rákészülés eredménye volt, kaptam ugyanis tőle sok hete jegyeket oda, hmm, hmm, gondolkoztam, kivel is mehetnék el, aztán egyszer csak tisztán láttam magam előtt a megoldást, mint a regényekben (na ezért nem ülök motorra, ott nem áll az ember rendelkezésére egy hónap, ha el kell döntenie, hogy előzzön-e vagy sem).

De nem bántam meg (mondtam már, hogy adott nekem enni? azt hiszem, kedvelem).

Aztán a tűzijátékos napon a két muskétás is meginvitált, mondván, hogy főznek ők. Emelkedett szellemiségű, filozófikus ebéd volt (vittem sört). Szóba kerültek Dream alsónadrágjai, melyeket a jó borhoz hasonlított, mondván, hogy ha egy igazán nemes példány kerül az ember birtokába, azt szeretné nem magányosan élvezni, hanem megosztani esetleg másokkal is (bennünket ugyan nem részeltetett ebben a szerencsében, de vannak dolgok, amiket egyszerűen ki kell érdemelni, mi pedig nem bizonyultunk méltónak). Jack megosztotta velünk, hogy álmában Sztálin testőre volt, de Sztálin ennek ellenére meghalt. Maga a hír nem hatott rám az elemi meglepetés erejével, de lenyűgözőnek találtam, hogy képes így, alig pár év késéssel megálmodni a jövőt, úgyhogy úgy éreztem, kinyílhatok, és beszámoltam arról, hogy én viszont álmomban Gyurcsánnyal jártam (te nyertél, mondta Jack), bár nem egészen értettem a dolgot, mert soha nem vonzódtam hozzá, ráadásul nős is, viszont nagyon hajtott rám, úgyhogy hagytam magam. Dream erre felajánlotta a kapcsolati hálóját az álmaim beteljesítése érdekében, ami igazán szép volt tőle (és állítólag tök jó alsógatyái is vannak, csak úgy mondom). Aztán valahogy áteveztünk a 

Hát, mégsem fog nevetni. Mióta utoljára sírni jártam a mosdóba, azóta belsőépült ide egy sokkal közelebbi, nagyon praktikus.

Tegnap vendégség volt nálunk, szerencsére addigra azért jobb kedvre derültem, annak ellenére, hogy a glória megpróbált megvigasztalni. Ezt részben optikai tuninggal értem el, sötétebbre festettem ugyanis a hajam, ami egyrészt rögtön mínusz két kiló, másrészt intelligensebbnek tűnök a tükörben, részben meg konzultált velem az Isolde, és elmondta, hogy nem az én hibám, közismert átokról van szó, ami ellen semmiféle írói tehetség nem véd.

Ma délelőtt tízig elintéztem mindent, ami nagyon határidős volt, majd
megnyitottam a “HSC-200 Hair Straightener with Ion” c. használati utasítást,
és elbőgtem magam rajta. Azóta nagyjából folyamatosan sírok.

Ahogy az egyik középiskolai irodalomtanárnőm mondta, nem a műfaj a lényeg,
hanem a katarzis.

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=33300297&t=9018402

Ma este, az ablakból.

Az előző bejegyzésből ugye kiderülhetett, hogy noha időnként meglehetősen lassan forognak a fejemben a fogaskerekek, a végén szinte mindig eljutok pusztán logikai úton a helyes következtetéshez. További adalék még a jellemrajzomhoz, hogy akárcsak Blanche DuBois, én is bízom az idegenek jóságában, illetve az őszinteségében is, ha már itt tartunk, valószínűleg ezért is fordulhatott elő, hogy amikor Dd még tavaly a kérdésemre, miszerint miért csak nekem nem ad puszit, leprás-e vagyok (nem mintha odalennék a pusziszkodásért, csak feltűnt, és én szeretem azonnal megbeszélni a dolgokat, nem évekig hordozni a sérelmeket) azt felelte, hogy ő mindig nagyon óvatos az olyan csajokkal, akiknek van pasija, akkor habozás nélkül hittem neki. Aztán a három hét alatt, amíg nem találkoztunk, meghánytam-vetettem magamban ezt a dolgot, ahogy glória mondaná, bizonyítékokat kerestem pro és kontra, párhuzamos esettanulmányokat idéztem fel magamban, és végül óhatatlanul felmerült bennem a kérdés, hogy akkor a glóriának, akinek kettő pasija is van, miért adott

Randevúztunk tegnap a belsőéppel, hozott kb 300 megányi katalógust. Beszéltünk a burkolatról (hálószoba+fürdőszoba+gardróbköyvtárszoba trópusi fa, a többi valami betonszínű lap, némi kavics hosszúkás vályúkban). Szóba került az ágy is, hogy akkor legyen csak egy matrac ilyen betonemelvényen, ennél a pontnál a bép olyan hangsúllyal jelentette ki, hogy de akkor el kell igazítani az ágyneműt minden nap, hogy nem tudtam ellenállni a késztetésnek, és megígértem neki, hogy el fogjuk igazítani.

Itt ugye az a protokoll velem szemben, hogy egyszercsak valaki a nyakamba zuhan, és követeli, hogy most azonnal, 50 percen belül fordítsak le egy MP3-at, mert a sofőr már indulna vele Pécsre, és akkor utána 5 percenként megkérdezik, hogy megvan-e már. Ennek fényében kicsit csodálkoztam, hogy az egyik gyártó cég képviselője, akik tegnap délben megkért, hogy sürgősen fordítsak már le egy 12 oldalas autósrádiót, ma reggel teljesen odáig volt, hogy tegnap 3-ra már át is küldtem, merthogy ő ugye arra gondolt, hogy 2-3 nap alatt. Hát de most azt mondta, hogy sürgős, nem?