a bristoli buli – lovak és kutyák érzelmek

Szóval az eredeti terv az volt, hogy ezalatt az egy hét alatt a gyermekek megtanulnak angolul, mindeközben pedig a társalgásaink során mintegy észrevétlenül megtöltjük a fejüket ismeretekkel az általunk meglátogatott történelmi jelentőségű helyekről.

Ehhez képest a beszélgetéseink meglepően nagy része (amellett, hogy maradjak az út bal oldalán, ne menjünk még (sehonnan sehova), de mikor érünk már oda) az érzelmeinkről szólt, részben annak köszönhetően, hogy már utunk legelején beszereztük a legszükségesebbeket, úgymint Ben&Jerry’s fagyi, változatos sajtok, marhahús és hangulatgyűrű (ez utóbbi nekem, de meg tudom magyarázni). Zsé már a második reggelen kérdezgetni kezdte, hogy tulajdonképpen most hogy érzem magam hivatalosan, és mivel akkor még nem voltam expert ebben a gyűrűs dologban, a színmagyarázatról lestem le, hogy ööö, vagy nyugodt vagyok és szerethető, vagy zaklatott és érzéki (ezt a kettőt amúgy is könnyű összekeverni). Lam kifejezte a csodálkozását, hogy ennyi mindent képes vagyok egyszerre érezni, mire elmagyaráztam, hogy ez azért van, mert én lány vagyok, és a lányok egyszerre akár tucatnyi dolgot is képesek érezni (pláne, ha több ujjukon több hangulatgyűrű van, az egyéb ékszereikről nem is beszélve), amíg ő, mint férfi, egyszerre mondjuk annyit érez, hogy éhes, fejeztem be, majd felmerült bennem, hogy ez azért talán egy kicsit túlzás volt a részemről, de Lam elgondolkozva csak annyit válaszolt, hogy tényleg éhes egy kicsit. Muci lakonikusan hozzátette, hogy ő is, úgyhogy megpróbáltam érzelmeim bonyolult sokaságát a kenyérkenésbe csatornázni, miközben Zsé azt magyarázta, hogy egyszer egy Levi’s boltban szoros egymásutánban benne is rengeteg különböző érzelem ébredt (I could relate).

Tehát a rockin’ Stonehenge (The Great Shopping Spree of the Huns, 2017) után már azért nemtől függetlenül éhesek voltunk leginkább, és Lammal jó előre kinéztük a Rose and Crown nevű pubot pár festői faluval (és tankátvonulási csomóponttal) arrébb, ami sajnos hatig zárva volt, utána találtunk egy másikat is hatig zárva, majd egy olyat, ahol éppen halotti tort tartottak, és ekkor fogalmaztuk meg, hogy a következőbe eleve úgy kellene bemenni, mint a (passzív-)agresszív kismalac, hogy “na, halljuk, hogy itt miért nem ehetünk”. Egyébként azért nem ehettünk, mert a konyha éppen (wait for it) hatig zárva volt, de a mellette lévő bio-conscious büfében melegítettek nekünk quiche-t és hipszterkávét.

A bio-conscious büfére egyébként Edingtonban találtunk rá, ami arról híres, hogy miután feltűnt a helységnévtáblája, Lam legalább ötször feltette a kérdést (egyre fokozódó izgatottsággal), hogy nem itt volt-e az edingtoni csata. Mivel szerettem volna fenntartani a társalgás dinamikáját, minden logikai képességemet összeszedve mind az ötször azt válaszoltam, hogy én esélyesnek találom, hogy az edingtoni csata Edington környékén volt. Ezt a dolgot egyébként Lam, aki nagyjából bármelyik angliai helyszínről képes rekordmennyiségű összefüggő és furcsa szót és tulajdonnevet (különböző formákban) tartalmazó mellékmondatot egymás után rakni, később az érdeklődésemre így írta le:

a megkeresztelés úgy volt, h Alfréd megverte az akkor már néhány éve Anglia-szerte rabló és fosztogató vikingeket (asszem ez a forrásokban ‘mycel here’, azaz ‘nagy sereg’ néven hivatkozott viking sereg volt, mert h ugyanebben az időben volt Angliában másik rabló és fosztogató viking sereg is), és az edingtoni (ethanduni) csata után a ‘Treaty of Wedmore’-ként emlegetett békekötéshez az is hozzá tartozott, h a vikingek vezetőjét, Guthrumot meg is keresztelték (Alfréd volt a keresztapja, a keresztségben az Aethelstan nevet kapta), meg ekkor jelölték ki a Danelaw nevű területet, ahol a vikingek élhettek nyugodtan (ezt később majd Alfréd gyerekei és unokái és dédunokái foglalták vissza).

Edingtonba (Ethandun?) úgy kerültünk, hogy a lovat akartuk megnézni:

lo1

A ló (Westbury White Horse) amúgy nekem szívügyem volt a Tiffany Aching-regények (People of the Chalk!) miatt, de tényleg impresszív alkotás a maga nemében, több is van a környéken, és ezek úgy készülnek, hogy a krétadombokról ló alakban felszedik a pár centis humuszt és gyepet (bár ezt a konkrét darabot az ismertető szerint le is betonozták, hogy ne kelljen minden tavasszal megtisztogatni).

Ennek a lónak amúgy dezignált lónéző helye is van, direkt erre a célra felállított paddal, amelyen gyermekeink (respectively) kötelességtudóan nézegették is a lovat a fényképezőgépükön (bukolikus környezetben).

horseview

Hogy maradjunk a lovas tematikánál, másnap átmentünk Walesbe 6,7-ért (csak odafelé kellett fizetni a hídon, de amúgy megállapítottuk, hogy ez a 6,7 sokkal jobban megéri egy öt kilométer széles tengerszoros felett, mint az 1* a pataknyira apadt Avon*** felett), és arra emlékeztem ugyan, hogy a hitelkártyás-alkoholos estén, amikor már össze-vissza kattintgattunk, valamiért úgy éreztem, hogy muszáj elmennünk Swansea-be, de arra már nem, hogy miért. Ilyen esetekre viszont azon a környéken mindig jó wild card, hogy “nézzük meg Arthur kövét”, mert mindenhol van egy (több?), úgyhogy azt néztük meg.

Ezeket a lovakat nem mutatta ugyan a google maps, de szintén ott voltak:

lovak

A gyerekek először az állatokkal voltak elfoglalva (végül sikerült lebeszélnünk őket arról, hogy hazavigyük valamelyiket), utána a közelben található rituális kőrakással (arról is sikerült lebeszélnünk őket, hogy több száz éves háborítatlanság után átrendezzék), majd végül magával a kővel is, Lam pedig a felszólításomra, hogy viselkedjen természetesen a közelében, előadta az IT Crowd ismert jelenetét.

Én mindeközben elkészítettem a “fekve fényképezem magam a kövekkel” sorozatom aktuális darabját (az ötlet a Stonehenge-nél született meg, amikor már csak fetrengtünk, de még nem volt kedvünk indulni, és Monmouth-ra tenném a stílusom érettebbé válását).

A lovakról és az érzelmekről egyelőre ennyit.

 

* Ebbe már az első napon beleszaladtunk, éppen Portisheadbe mentünk, leginkább a kulturális utalás végett, amikor Lam egyszer csak figyelmeztetett, hogy “izé, ki volt írva, hogy jön egy híd, ahol egy… milyen pénz is van itt?** Mindegy, szóval egyet kell fizetni”, és ezt követően ez már csak “a híd, ahol egyet kell fizetni” néven futott.
** Fáradtak voltunk.
*** Ott még azt hittük, hogy az Avon Dél-Anglia Garry folyója, mert több száz kilométert bejártunk, mégis rendszeresen át kellett menni rajta (az Avon), de időközben kiderült számomra, hogy Angliában 5, Skóciában 3, Walesben pedig 2 Avon-folyó van (más kontinenseken még legalább 9), ami nem annyira meglepő, ha azt vesszük, hogy az avon keltául egyszerűen folyót jelent.
Reklámok

4 thoughts on “a bristoli buli – lovak és kutyák érzelmek

  1. sofairplay

    Mint bristoli lakos es walesi nyaralo tulajdonos az a budos egyszeri dij a Severn hidon mindig is nagy szalka volt a szememben. Aztan jo par dugo utan jottem ra, hogy tul keppen nagyon jo otlet. Ui aki egyszer atmegy Walesbe, az nagy valoszinuseggel vissza is jon. :) £3.30 utankent meg fair is lenne. Igy viszont csak egyszer allsz sorba, fele annyi szemelyzet kell, s legalabb visszafele mindig is porog az M4. Egyebkent kb 3 hetes hir, hogy januartol teljesen eltorlik a dijat. A brit kormany bar megigerte hogy Swansea-ig epiti ki az uj gyors elektromos vasuthalozatot, csak Cardiffig van ra keretuk. Enyhitendo, hogy Wales mar megint szivott, dobtak be a hid dij eltorleset.

    1. lucia Szerző

      Arra, hogy az oda-vissza utak száma kábé egyenlő, mi is rájöttünk (kivéve, ha valaki örökre Walesben marad, aminek megvan a csábereje), de ez olyan szép, amit a díjeltörlésről és a hátteréről írtál :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s