Prado 2.

Szóval, a Velázquezek után szorított az idő, és rohantam volna a Goyákhoz, különös tekintettel arra, hogy útközben kaptam belőle egy kis teaser-trailert IV. Károly és családja révén, amiről csak utólag tudtam meg, hogy érdekes egybeesés folytán a korábban kivesézett Las Meninas inspirálta, mármint olyan szempontból, hogy legyen már arcuk és személyiségük az uralkodó osztályhoz tartozó embereknek is, csakhogy Goya láthatóan fontosabbnak tartotta a hitelességet a lovagi előléptetéseknél (amúgy szerepel a képen, ő is ott festeget a bal sarokban, csak kevésbé délcegen, mint Velázquez):

Goya.IV.Charles

Ebben egyébként az a legdöbbenetesebb, hogy minden alakról készített előzetes vázlatot, amit a célszemélyek le is okéztak (erről egyszer talán mjad hosszabban is).

Viszont ekkor belefutottam Rubens egyik korai photoshopjába a sok közül (a hipszterség egyik legmagasabb foka szerintem, hogy ő már akkor photoshoppolt, méghozzá hobbiból, amikor a digitális képszerkesztés még nem is létezett).

A bal oldali Rubens átdolgozása, a jobb oldali Tiziano eredetije, a kép címe magyarul Ádám és Éva, eredeti nyelven Az ember bukása. Könyvben élőben egyébként jobb, az alakok nagyjából életagyságúak, és megdöbbentő, hogy mennyire megmaradtak ezeknek a több száz éves festményeknek a színei, különösen, ha azt vesszük, hogy akkor még nem úgy volt, hogy az ember csak úgy leszaladt a sarki Művészellátóba egy kis tiziano-vörösért, hanem mindenféle trükkökkel keverték ki a festékeket szűzlányok véréből, teliholdnál a keresztúton.

Szóval, mint kiderült, Rubensnek volt ez a mániája, hogy ha megtetszett neki egy kép, akkor azt újrafestette, csak jobban, ráadásul nagyrészt meg is tartotta őket, ami egy kicsit megnehezítette az utazásait. Amikor kiszúrta magának ezt a Tizianót, akkor éppen Velázquezzel terveztek egy olasz körutat, ami végül nem valósult meg, és nem tartom kizártnak, hogy részben azért, mert egy 238*134 centiméteres képért azért minimum felárat kértek volna a postakocsin.

Mindenestre Rubensben azért volt annyi illemtudás, hogy tíz hónappal Tiziano halála után született, ezért semmiféle művészi konfliktus nem lett abból, hogy ígéretes alapnak tartotta ugyan ezt az Ádám és Évát, de azért úgy érezte, hogy fel kéne azért rajta tekerni a szaturációt, nem beszélve arról, hogy ahogy Lam mondaná, hogy néznek már ezek ki, legyen már egy kicsit előnyösebb a testtartás, domborodjanak azok az izmok és egyéb domborodásra szánt testrészek (érdekes amúgy, hogy az általam megkérdezett nagyjából tíz nő közül mindegyiknek az eredeti, valamivel szálkásabb Ádám jött be). Ezen felül a szerinte fölös mennyiségben tobzódó fügefalevelekből is visszavett, valószínűleg nem természetvédelmi megfontolásból.

Az Éva mögött ízlésesen elhelyezett róka teljesen érthető, az valamiért nagyjából minden kultúrában a csalárdságot és megtévesztést jelképezi, a papagáj már egy keményebb dió. Első pillantásra úgy tűnne, hogy simán csak a Paradicsom, mint helyszín kihangsúlyozására van ott, de ez redundáns információ lenne. Akkoriban a papagáj több művészeti ágban is a szexuális vágyat kezdte szimbolizálni, ami azzal is összhangban van, hogy Rubensnél Ádám, ahelyett, hogy a kígyófarkú puttót bámulná megrovóan, Évát nézi, és a testtartása, illetve a kézmozdulata is ambivalensebb az eredetinél, kevésbé tiltó és elzárkozó, és hogy is mondjam, mintha kissé elterelődne a figyelme a fa gyümölcseiről a Maslow-piramis magasabb szintű szükségletei irányába.

Éva renoméja ugyanakkor csiszolódik egy kicsit, mert ő már nem magát a gyümölcsöt bámulja eltökélten, hanem a puttót, tehát kap egy kis olyan jellegű felmentést, hogy őt bizony ez a mosolygó cukiság vitte bele a rosszba, és szinte észre sem vette, hogy mit is csinál éppen.

Arról, hogy miért is ültem pár nappal korábban néhány órán át egy madridi rendőrőrsön torreádor-arcú, de az angol nyelvet sajnos nem bíró fiatalemberek között, majd inkább valamikor később.

Reklámok

3 thoughts on “Prado 2.

  1. basel

    Fordítva raktad a képeket, mint ahogy tárgyalod. (“A bal oldali Rubens átdolgozása, a jobb oldali Tiziano eredetije”, pedig pont fordítva.)
    De köszönjük a tárlatvezetést, nagyon élvezetes!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s