My room faces out the canal, right? I’m going to go back to me room, jump into the canal, see if I can swim to the other side and escape.

Bruges arról híres, hogy egy meglehetősen jó állapotban megmaradt középkori ex-kereskedőváros Belgium tengerpartján, ahol többek között az In Bruges c. lélektani akciófilm is játszódik (a magyar címét nem vagyok hajlandó leírni). Észak Velencéjének is nevezik a csatornák miatt.

Egy éjszakát és egy napot ott töltöttünk, mert két munka között ott is szerettem volna egy kicsit dolgozni. A reggel eleve jól indult, mert ha az ember Belgiumban megy be egy kisközértbe, akkor ott alapból belga sört, belga sajtokat és belga csokoládét árulnak (a belga ananászról nem is beszélve). Terveinkkel ellentétben viszont, amelyek úgy szóltak volna, hogy az ebből a célból magammal vitt piknikpléden fogunk étkezni romantikus viszonyok között, magasan, szőkén és napbarnítottan, az eső miatt kénytelenek voltunk az autóban enni, ahol az amúgy rendkívül finom belga sajt már elkezdte éreztetni a jelenlétét (később, a kompon még nem tudtuk, mitől van ilyen szag, Birminghamben viszont már csak akkor nyitjuk ki a hűtőt, ha nagyon muszáj).

Ha kocsival megy az ember, a parkolást legolcsóbban a pályaudvar alatti parkolóban lehet megúszni, ahol villanyt is adnak az olyan autóknak. Onnan indulva gyakorlatilag nem lehet eltéveszteni a turistáskodásra kijelölt területet, nagyjából az egész várost,

Bruges kábé olyan, mint Cesky Krumlov, vagy Prága, vagy bármi ezekhez hasonló, csak romantikus csatornákkal (igen, megvannak még a hattyúk).

Az obligát főtér sem hiányozhat az obligát szökőkút körül ülő amerikai turistákkal, belgacukorka-boltokkal és sörözőkkel. Ha már itt tartunk, aki ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy belga csokoládéból készült, de megszólalásig valósághű rozsdás fémtárgyakakat vásároljon, az semmiképpen ne hagyja ki ezt a helyet.

Annyiban követtük az In Bruges cselekményét, hogy bennünk is mély gondolatok ébredtek azalatt a pár óra alatt, amit nem a hotelszobában töltöttünk, én például rögtön kijelentettem, hogy ez egy olyan hely, ahova a nagy szerelmével jön az ember. Az útitársam – teljesen indokolatlan módon – ezek után folyamatosan azzal piszkált, hogy mit is fogok én ott csinálni, amikor nem vele, hanem a nagy szerelmemmel megyek oda (aki biztosan nem ijesztené el a nyuszikat a folyóparton, támogatna mindenben, többek között abban is, hogy rendkívül giccses fémdobozos belga csokoládét vásároljak, és a szebbik kabátját terítené a pocsolyára a lábam elé), miközben ő maga Izlandon fog ülni, és három óránként becsipog a telefonja a képektől, amelyeket a facebookra posztolok az igaz szerelmemmel, akivel különböző hátterek előtt ugyanabban a pózban állunk.

Bruges-nek egy hibája van csupán, de ez is csak abban az esetben róható fel neki, amennyiben az embernek el kell érnie a Doverbe tartó kompot: az utcái elhelyezkedése meg sem közelíti a párhuzamos jelleget, emiatt könnyű eltévedni benne. Erről nem akarok többet mesélni, mindenesetre a kompot elértük, de az már egy másik történet, amit valamikor máskor nem mondok majd el.