Hárman ültek az asztal körül. A két pszichológusban, Elsában és a szlávos arcú lányban volt némi kétely azt illetően, hogy a fehér rum alkalmazása mennyire professzionális az amúgy is rendhagyó ülés során, főleg, hogy a javát ők fogyasztották el, de ekkor már bármit bevetettek volna a siker érdekében. Egyelőre sajnos még az sem segített, amikor megnézették az emberre megszólalásig hasonlító férfival a Let It Gót a Frozen című pszichodrámából, hátha ez felszabadítja benne a vagy elfojtott, vagy nem is létező érzelmeket. A Turing-teszt alanya – nevezzük Burke-nek – majdnem olyan frusztráltnak tűnt, mint ők. Csüggedten bámultak maguk elé.

– Emlékszel, amikor egyszer megpróbáltam már elmagyarázni neked, hogy az emberek igazából nem olyanok, mint a számítógépek, hanem olyanok, mint az intencionális rendszerek? – próbált a szlávos arcú lány visszatérni az alapokhoz, hátha ezúttal sikerül átbillenniük a holtponton.

– Mi is az az intencionális rendszer tulajdonképpen? – kérdezte Burke.

– Egy olyan rendszer, amelynek intenciói vannak – válaszolta a szlávos arcú lány nyelvtanilag helyesen.

– Te most tényleg önmagával próbálsz megmagyarázni nekem egy idegen szót? – villant a tekintet váratlanul.

– Igen. Ez milyen érzéseket kelt benned? – kérdezett vissza a szlávos arcú lány rezignáltan, minden remény nélkül, immár puszta megszokásból. Az emberre megszólalásig hasonlító férfinak eddig minden érzéseivel kapcsolatos válasza úgy kezdődött, hogy “én azt gondolom…”.

– Haragot – felelte ekkor némi habozás után a Turing-teszt alanya.

A két pszichológus egymásra nézett. Mindketten ugyanarra gondoltak. Vannak pillanatok, néha teljesen váratlanul, amikor az ember úgy érzi, mégsem élt mindeddig hiába.

Szakmai diadaluk, amiért hosszú órák munkájával mégiscsak sikerült áttörést elérniük, megrendülésben, katarzisban és artikulálatlan röhögésben nyilvánult meg a részükről.

***

– Ha mindig elnyomod minden érzelmedet, soha nem fogsz átmenni a teszten – magyarázta Elsa.

– De hát ő azt mondta – pillantott Burke a szlávos arcú lányra –, hogy neki az olyan férfi az ideálja, aki végtelenül higgadt és nyugodt, és nem az érzelmei rabja.

A szlávos arcú pszichológus elgondolkozott, miközben a biztonság kedvéért megivott egy fél bögre rumot. Ekkor már hajnali kettőre járt, és az üveg még mindig aggasztóan tele volt. – De én ezt úgy értettem – szólalt meg végül kicsit összemosva a szavakat –, hogy nekem az olyan férfi az ideálom, akinek komoly érzelmei vannak, csak nem azok rángatják. Úgy értem – próbált számítógépes hasonlatokat találni, de sikertelenül –, nekem az a férfi tetszik, aki biztos kézzel megül egy vad musztángot. Az nem igazán imponál, aki mondjuk egy székről nem esik le – pillantott jelentőségteljesen Burke-re.

– Azért ne essünk a szélsőséges általánosítások hibájába – válaszolta a Turing-teszt alanya. – Szék helyett nem mondhatnánk inkább… pónit?

***

– Nem az volt az ürügyünk erre az összejövetelre egyébként, hogy engem vigasztaljunk? – kérdezte a szlávos arcú lány különösebb cél nélkül, a múltba merengve.

A Turing–teszt alanya reagált az ingerre, a fejlesztése során megtanulta, hogy a párbeszéd klasszikus szabályai szerint itt most neki kell mondania valamit, amit a pszichológus megnyugtatónak, biztonságot keltőnek és egyben hihetőnek talál, úgyhogy elkezdte elmagyarázni neki a bankrendszerek kockázatkezelő algoritmusait.

***

Hajnali háromra már egészen olajozottan mentek a dolgok az érzelmek kifejezése terén (ahogy Burke másnap összefoglalta, “úgy dobáltuk egymásra az érzelmeket, mint a börleszkekben szokták a habostortát”), mindenki fáradt volt, de nem volt kedvük nyerésben abbahagyni. Odakint már egy ideje nagyokat villámlott.

– Ez annyira szimbolikus ebben a helyzetben, ez a villámlás – jegyezte meg Elsa a szlávos arcú lány szemébe nézve.

– Igen – felelte a másik pszichológus. Már jó ideje dolgoztak együtt ezen az eseten, és félszavakból is értették egymást. – Az, ahogyan folyamatosan csapkodnak körbe-körbe, de egy csepp eső sem esik.

Egy darabig hallgattak. Van, amikor egyszerűen csak át kell élni, hogy léteznek dolgok, amelyek ellen nem lehet tenni, vagy elmúlnak maguktól, vagy a nyakunkba ömlenek, de reggelre mindenképpen kisüt a nap.

Végül Burke szólalt meg. – Nekem most erről az jutott eszembe… – kezdte.

A két pszichológus meglepetten felpillantott. Minden eredményük ellenére sem várták, hogy az emberre megszólalásig hasonlító férfi ennyi idő alatt ilyen komoly empatikus képességekről tegyen tanúbizonyságot.

– …hogy fel kellene végre szerelni az erkély fölé egy előtetőt…

Burke–nek a torkára forrt a folytatás, és egyre növekvő elképedéssel figyelte, ahogy a két asztalra boruló pszichológust ellenállhatatlanul rázza a kacagás. Elsa és a szlávos arcú lány időnként felnéztek, mint akik mondani akarnak valamit, de amint meglátták a másikat, újból kitörtek belőlük a felajzott menyétsereg visítására emlékeztető hangok. Az emberre megszólalásig hasonlító férfit sem a programozása, sem a későbbi fejlesztése nem készítette fel a jelenség értelmezésére. – Szerintem ti túl sokat ittatok – próbálkozott meg végül bátortalanul, mert valahol olvasta, hogy az alkohol is okozhat inadekvát reakciókat tökéletesen logikus ingerekre, de végül nem tehetett mást, minthogy kivárja a roham végét.

***

A két pszichológus a konzultáció során megállapította, hogy a Turing–teszt eredménye még nem eldöntött, de az integrációs folyamat nem reménytelen.