Azért kérdeztem tegnap ezt a repüléses-álmodós dolgot, mert megint felbukkant a Facebook-falamon ez a kérdés*, és ennek kapcsán chatben szóba került, hogy én nem értem ezt a repülős dolgot. Akivel beszéltem, az szokott repülőset álmodni (azt a fajtát, amiben egyre nagyobbakat ugrik az ember), és ez jó érzéssel tölti el, és azután valahogy oda lyukadtunk ki, hogy meg kellene tudni, az emberek körülbelül hány százaléka repül álmában, és hogy nem félnek-e.

Ez azért is fura, mármint hogy én soha nem repülök álmomban, mert olyan tizenöt (na jó, több) éve szervezett keretek között is csináltam a lucid dreaminget (tudatos álmodás), azóta is elég sokminden megmaradt belőle, és az álomban repülés állítólag a spontán lucid dreaming egy fajtája (ezt az interjúalanyom is megerősítette, mármint még mielőtt mondtam volna neki, megemlítette, hogy valahogy tudja álmában, hogy kontrollálnia kell a repülést).

Amikor még aktívan csináltam a tudatos álmodást, már akkor is piszkálhatott valahol ez a repülés dolog, mert valamelyik álmomban mintha felmerült volna bennem, hogy na jó, akkor most repüljünk (tudatos álmodásnál ha bármit kimondok álmomban, az teljesül, akkor is, ha nem hiszek benne, az a lényeg, hogy megfogalmazzam), de rögtön utána az jutott eszembe, hogy á, ez hülyeség, és csináltam inkább valami mást. (Mondjuk ebben az a groteszk, hogy a tudatalattim szerint, úgy tűnik, zombikra lövöldözni egy teherautóból viszont nem hülyeség, nem szeretnék a tudatalattimmal egy sötét utcában találkozni).

Egyrészt ébren sem szeretem a repülést, a szabadesés pedig fent van a top 3 legfélelmetesebb dolog között nálam, másrészt ez a kontrollmániám miatt van (minden járműben rosszul leszek, ha nem én vezetem, és fejben sem tudom vezetni (“a hátsó üléstől való félelem”, biztosan erre is van valami latin szó meg support group), még szerencse, hogy feltalálták a cerucalt), ugyanakkor az álomban repülés bizonyos feltételezések szerint pont a kontrollról szól (azt szimbolizálja, hogy az ember a kezébe veszi / kézben tartja az irányítást). Amúgy érdekes párhuzam ezzel, hogy többeknek eszébe jutott a járművezetés itt kommentben a repülésről (járművezetős álmok), ami szintén valahol a kontrollról szólhat (nálam legalábbis arról szól).

Szóval, amikor elkezdtük ezt a tudatos álmodást, akkor valamelyik korai lépés az volt, hogy tanítsuk meg a tudatalattinkat valamilyen nyelvre (mert a tudatalatti nem tud beszélni, szimbólumokban kommunikál, ugyanakkor praktikusabb, ha értjük is, amit mondani akar), úgyhogy akkoriban rávetettem magam a jungi álomszimbolikára olvastam, aminek a tudatalattim megörült, és azóta is lelkesen használja**. Meg amúgy is nagyon fogékony, amikor olvastam, hogy miket szokott az ember álmodni terhesen, kötelességszerűen végigcsináltam velem (pl. első trimeszter: élénk rémálmok, na, akkoriban unottan öltem a zombikat álmomban, mert ezt így szokás), éppen ezért fura, hogy hiába olvastam rengetegszer, hogy milyen sokan repülnek álmukban, erre soha nem volt hajlandó.

A zuhanás megvan, vagy legalábbis elő-előfordul, hogy arra ébredek, hogy le vagyok zuhanva, vagyis éppen földet értem az ágyamban.

És még csak arról sincs szó, hogy félnék álmomban a repüléstől (a három visszatérő rémálmom közül az egyik az, hogy meg vagyok halva, mármint tudok mozogni, meg minden, csak minden szürke és nincs életcélom (ez a legdurvább, ebből verejtékben úszva, megbénulva szoktam ébredni), a másik az, hogy állatok bántani akarnak (ezt általában tudom kezelni), a harmadik pedig hogy újra és újra meg kell oldanom ugyanazt a logikai problémát), egyszerűen valahogy szóba se jön, éppen úgy nem értem és nem tudom csinálni, mint a goát, a komolyzenét, a családállítást, meg egyéb hasonló dolgokat, amelyek másokat láthatóan bevonnak érzelmileg, nekem viszont totális vakfoltok.

Amúgy az is érdekes, hogy amikor felteszem azt a kérdést embereknek (de igen, a kérdéseim ellenére vannak még barátaim), hogy mi lenne jobb, repülni tudni, vagy az a képesség, hogy az ember kapjon levegőt a vízben, és ellenálljon a nyomásnak, stb, tehát be tudjon sétálni az óceánokba akármilyen mélyre, akkor mindenki azonnal (pár másodpercen belül) rávágja a számára egyértelmű választ, és csak utána racionalizálja (ezzel én is így vagyok).

Tanulság igazából nincs, bocs.

* Én a sárgára szavazok, de asszem, már régóta nem titok, hogy ha szuperképességet kellene választani, akkor én olyan szeretnék lenni, mint az Öszvér Asimovnál.

** Ennek az volt az egyik leglátványosabb példája, amikor két nappal a gyerek megszületése előtt azt álmodtam, hogy kétségbeesetten kapaszkodom valami japán hegy oldalában, tudom, hogy le fogok zuhanni a tengerbe, közben pedig felettem teljesen nyugodtan sétálnak el ismerősök (olyanok, akik örök gyermektelenként éltek a fejemben), és látnak, de tudják, hogy nem tudnak segíteni, ezért meg sem próbálják (én is tudom, ezért nem is neheztelek rájuk). A jungi álomszimbolikában a víz ugye a gyermekvállalást jelképezi, a tudatalattim ennél Captain Obviousabb nem is lehetett volna.