Én nem tudom már, mi volt éppen abban a pillanatban a bajom ma este, miközben odalent sétáltunk, de a stresszes nap (hét, év, élet) után elkezdtem ráförmedni a velem lévőre, hogy nem igaz, hogy még ez is, hát neked nem elég, hogy elmegyek… Itt viszont ráébredtem, hogy azt a szemére hánynom, hogy elmegyek vele egy romantikus olasz étterembe gnoccizni és forralt borozni, sőt, elvisz oda autóval, talán nem lenne sem túl taktikus, sem jellememre és – ami még fontosabb – felfogóképességemre jó fényt vető, úgyhogy a három másodperces szünet után, amíg ez végigfutott az agyamon, a konklúziókat levonva azzal fejeztem be a mondatot, hogy …én a picsába.