Azért néha visszatér az emberiségbe vetett hitem, például amikor elszalad az idő, úgyhogy a vendégünk, miután belép az ajtón, a legalsó lépcsőfokon ülve talál rám kisminkelve, bokáig érő, fehér, diszkréten azsúrozott pántos nyári ruhában*, felette teljesen átlátszó, lengőbordáig érő (ún. hasvillantós), de kapucnis, 100% nájlom esőkabáttal**, amint részben üveges tekintettel gépelek, részben robotpilótán a superman-pólót és -palástot viselő gyerekkel vitatkozom azon, hogy a kertünkben minden bizonnyal megtalálható dinoszauruszcsontváz vajon az eperföldünk alatt (szerinte), vagy az eddig felásatlan területen (szerintem) rejtőzködik, és beléptekor azzal köszöntöm döbbenten, hogy “jézusom!!!”***, akkor minden természetes reakcióra való hajlamát egy pillanat alatt félresöpri, megjegyzi (bár kissé elcsukló hangon), hogy nagyon csinos vagyok*****, majd eltűnik valahová a gyerekkel, és amikor átöltözés után kimegyek megnézni őket, kiderül, hogy arra tanítja éppen, hogyan kell füvet vágni. Körömollóval******. Egyenként.

* Ki kellett mennünk a gyerekkel előtte a közértbe, mert elfogyott a tejföl.

** Ki kellett mennünk a gyerekkel előtte a közértbe, mert elfogyott a tejföl, és most hivatkozhatnék az esőre is, de igazából csak semmiképpen nem szeretném a szomszédokban normális ember látszatát kelteni, akivel beszélgetni lehet.

*** A ford. megj.: a vendéglátó a maga sajátos eszközeivel körülbelül azt kívánta ezzel kifejezni, hogy “úristen, megfeledkeztem az időről, de nagyon örülök neked, gyere be, és érezd magad otthon”****.

**** Igen, mi ezt nevezzük otthonnak.

***** Erre csak és kizárólag adhatott némi indokot, hogy a teljesen átlátszó, de fehérrel szegett esőkabátom csodálatos összhangban volt a tőlem pár méterre nyíló vendég/kaméleonszobával, amelyet a felújítási munkálatok miatt még mindig fehér (Távoli Vitorla-színű) festékfoltokkal tarkított átlátszó nájlom borít.

****** Van ugyan egy benzinmotoros fűkaszám, de még mindig nem szállították le hozzá a pengét, azt várom. A fű nem vár velem együtt.