Szóval eredetileg a kapott tipp nyomán Boo-nak akartam öltözni a Szörny Rt.-ből, de szombat reggel koncepciót váltottam, mert miközben az Adonis2000 Kft (félrevezető név, pedig reménykedtem) képviselője szerelte az internetemet, elgondolkoztam azon, hány évig öltözhetek vajon még kislánynak, és erről eszembe jutott, hogy mindig is szerettem volna a Battle Royale-ból a győztes kiscsajnak öltözni, ugye az a posztapokaliptikus/szuperhősös tematikába is vág, fehér blúz van, fejsze van, rongybaba van, térdzokni van, nyakkendő, rakott szoknya meg vér nincs, de azt lehet szerezni.

A nyakkendő aránylag egyszerű volt, éppen egy hozzám közel álló férfiemberrel beszélgettem, akinek korábban elmeséltem, mennyire utálok mindenkit, majd az ötlet felmerültével hirtelen váltással megkérdeztem, hogy nincs-e egy erős anyagból készült, vékony, fekete nyakkendője. De csak olyat adj kölcsön, ami nem baj, ha egy kicsit véres lesz, tettem hozzá azon a casual hangon, ahogy az ilyet hozzátenni szokás, mire a HKÁF azt felelte, hogy no questions asked, de úgy érzi, nem fogja visszakérni.

A rakott szoknya komolyabb menet volt, tavaly még minden tele volt vele, de idén már nem divat, mint azt a d’Orsayban közölték velem (annak ellenére, hogy közeledik az apokalipszis). Végül zónába helyezkedtem, elgondolkoztam azon, honnan is vásárolnék, ha diáklány lennék, és noha a C&A gyermekruhaosztályán kiderült, hogy a diáklányok mostanában leginkább rózsaszín párducmintás miniben nyomják három éves kortól, azért találat is volt.

Viszont amikor nem találtam a helyén a Mammutban a partiboltot, majdnem fennhangon kezdtem szidni Matolcsy kétes erkölcsű édesanyját, amiért a közelmúltbéli gazdasági intézkedések miatt tönkremennek a kisvállalkozók, és a becsületes magyar háztartások már művért sem tudnak beszerezni idényben. Ekkor hívtam fel végső kétségbeesésemben az L.-t, mert utoljára nála láttam művért (igaz, hogy azt nálam hagyta, csak nem találom, és ez megkérdőjelezi egy kicsit ennek a lépésnek az ésszerűségét, elvégre az L. nem az a fajta, aki napi szinten kér húsz deka fokhagymás delco sonkát és egy deci művért a közértben, de akinél egyszer művér volt, az le nem mossa magáról onnantól). Az L. azt felelte, hogy legfeljebb igazit tud hozni, és 11 körül érkezik. Ekkor viszont szerencsére kiderült, hogy a partibolt csak átköltözött, és készletük is volt, úgyhogy az éjjeliszekrényemen megtekinthető A három művér c. kevésbé ismert kamaradráma (és van két szett vámpírfogam és egy sebem is, mert csak árukapcsolással forgalmaznak ilyesmit). A művérben amúgy csalódtam, egy flakon barbecue-szósszal sokkal hitelesebb eredményt lettem volna képes elérni, de ez van.

Egyébként ez volt az a Halloween-buli, amin mindenki önmagának öltözött (brainoiz szerint én is, és most már nem tudja anélkül megnézni a Battle Royale-t, hogy be ne ugrana a kép), a posztapokalipszis, úgy tűnik, valahogy kihozza a bloggerekből az igazi lényüket. Isoldében azonnal felismertem Wendy Watsont, brainoiz tök olyan volt, mint bármikor, csak két dobverőt tartott a kezében, de felvilágosított, és ő tényleg így néz ki a mindennapokban is (csak kicsit kevésbé életunt). A másik, aki az avatárjának öltözött, alie volt, mint Tank Girl. Ex-Brightot nem ismertem fel, de ez az én műveltségi hiányosságaimnak tudható be, mert így képek alapján nagyon hozta Snake Plisskent (a szája sarkában tartott fogpiszkálót is beleértve, amire felvetettem, hogy attól félek, mindjárt szaladgálni kezd, elesik és a fogpiszkáló átfúrja a torkát, mire azt felelte, hogy én fogpiszkálóval a számban mentettem meg az amerikai elnököt, bébi, majd játékosan belém eresztett egy sorozatot a bajonettel ellátott gépfegyverszórópisztolyából).

Agnus a munka hőseként nyomta megjelenésében átmenetet képezve a szocialista realizmus és a németalföldi romantikus festők munkássága között, Sulemia olyan generikus Morticia Addams volt, az L. húga konkrét Morticia Addams, Suematra macskanő, sajátos értelmezésben (fülekkel, macskás pólóban). Tizenegy felé az L. is beállított eredeti, boltban vásárolt munkásoverallban (iPhone-zsebbel), szerszámosládával, mint Bicycle Repair Man (és a továbbiakban igyekezett nagyrészt a mosógép mellett állni).

Az este egyik korai fénypontja az volt, amikor a youtube-ban bámultuk Lionel Richie-t és a Hellót ex-Bright alámondásával (sztalkollak, mert vak vagy, és nem tudsz hátranézni), apokalipszisbe pedig akkor hajlott, amikor az elsötétített szobában agnus és az L. előadták a Turn Aroundot fejszébe és kalapácsba énekelve, természetesen csak az I Will Survive után, majd a My Heart Will Go On következett hasonló stílusban, Leonardo DiCaprio szerepében az L. húga a matracon. A Gangnam Style alatt sajnos pont máshol tartózkodtam, de volt még valami női keringőzés a Dancing Queenre, mindeközben alie hol a konyhában kontemplálgatta, hogy ha vége a világnak, kit vesz be a csapatába a zombik ellen, és kit vet majd eléjük (alattam eléggé rezgett a léc az EQ-m állítólagos hiánya miatt, de utána bekerültem, mert, mint kifejtette, a lucia néha nem válaszol levelekre, de utána felbukkan, és akkor tök jó dolgok történnek, az apokalipszis után meg úgysem lesz levelezés), hol azt fejtegette, hogy a jelenlévőkből hány liter vér fér a kádjába vajon, mindezt csak azzal szakította meg, hogy időnként berohant a táncolókhoz, és rúdtáncot performált rúd nélkül, baltával.

Mindent összevetve, a baltámnak elég élménygazdag estéje volt, de én sem éreztem magam rosszul.