majdnem bejegyzés

Gondolkoztam azon, hogy blogelsötétítéssel tiltakozzak a szólásszabadság rút halála miatt, de egyrészt eddig is olyan szépen kimaradt ebből a blogból a politika, másrészt mivel is harcolhatnék a szólásszabadság mellett stílusosabban, mint posztolással (ami azzal jár, hogy kényszerposztolnom kell ma még, jaj nekem), harmadrészt meg, de ezt csak nagyon halkan merem megjegyezni, szerintem nem eszik ám olyan forrón a kását (egyébként végigolvasta még rajtam kívül bárki a médiatörvényt?).

Illetve felmerült bennem egy érdekes erkölcsfilozófiai kérdés is: az ugye tiszta és egyértelmű mindenki számára, hogy az állami gondozás sokkal rosszabb egy gyerek számára, mint a családban nevelkedés (átlagban -10+ IQpont, szignifikánsabban magasabb bűnözésre való hajlam, kötődési zavarok, a szubjektív tényezőkről nem is beszélve). Kimenne-e Ön tiltakozni egy olyan törvény ellen, hogy ezentúl ne fogadhasson örökbe senki, ha konkrétan tudná az ott tiltakozók 10-25 százalékáról, hogy gyakorló pedofil?

Reklámok

44 thoughts on “majdnem bejegyzés

  1. Benenn

    Bocsánat a kései reflexióért, de a vizsgaidőszak olykor napokra elnyel. Csak azt akartam mondani, hogy most volt alkalom megnézni a “jaj ez csak hiszti” oldal képviselőit is itt-ott. Háááát. A velük való összemosástól is van félnivaló: köztük nemcsak pedofil van, hanem elég sok gyerekgyilkos is, hogy a hasonlatnál maradjunk.

  2. Shia-ko

    A bíróság (jobb esetben) jogkövető magatartást folytat, tehát egy arra felhatalmazott szerv által hozott törvényt, határozatot, stb. (amennyiben persze nem mond ellent a magasabb fokú szabályozásnak,) helybenhagy.
    De jogász (sem) vagyok. Egyébként bírósághoz eddig is lehetett menni, ha nem tetszett ami megjelent, de ez megint inkább abba az irányba vezet, hogy miért kell a vádlottnak az ártatlanságát bizonyítani, és miért nem a vádló bizonyítja a vádlott bűnösségét.

  3. lucia

    Shia-ko: de büntetés esetén lehet bírósághoz fordulni, és gondolom, az sehol nincs leírva, hogy a bíróságnak kötelező bólogatnia.

  4. Shia-ko

    Én egy pillanatra még visszatérnék és azt is emelt fővel fogadom, ha a követő csend az unalom ordítása lesz:
    Az NMHH-nak gyakorlatilag nincs fellebbviteli szerve, lévén szabadon hozhat szabályokat is, így a bíróságnak más dolga sem lesz, mint rábólintani. Most nem ijesztgetem magam visszamenőleges hatályú szabályozással. :P
    Az MT szellemével nekem személyesen van bajom, mert ezen szellem nevében már sok csúnya dolog történt. :S
    (Azt hiszem minden negatív érzésem kiderült a témával kapcsolatban, a pozitívak pedig úgysem piacképesek. :) )

  5. am

    Nem bírom ki, erre még válaszolok, végülis ott volt a kérdőjel :-)
    Ó, a majdnemkétévesek mellett nincs tévé, híradó, stb., max Maszkabál és Csiribiri :-), _nekem_ nem hiányzik, de örülnék, ha az a fix 3-4 magyar nyelvű, .hu domaines híroldal, amerre járok, maradna hasonló stílusú és tartalmú, és nem kellene keresgélnem, hogy hova költöztek.
    Meg valahogy én azt szeretném, hogy mindenki, akinek joga van négyévente ikszelni, kapja meg a lehetőséget a korrekt tájékoztatásra is, és nem úgy, hogy csak internet, esetleg abból is valami bujkálós cucc.
    Borzongásról ma kaptam egy cikket, UP írta a mandineren, érdemes elolvasni. (mindamellett, hogy a tv. ilyen szándéka amúgy dicséretes)
    Ne válaszolj, lécci, és akkor azt fogom gondolni, hogy azért nem válaszoltál, mert én kértem, és nem azért, mert meguntad :-)

  6. lucia

    am: de a két darab majdnemkétéves mellett te néznéd a mostani hírműsorokat, amiknek a nagy része mindenki élete szempontjából irreveláns, viszont minél véresebb részleteket tartalmaz? mindegy, a nyugdíjasokra válaszoltam lejjebb, és nyugodtan fejtsd ki a véleményed, vagy bárki más erről, az nem zavar, legfeljebb nem reagálok, ha megunom, amiért előre is elnézést :)

  7. lucia

    Shia-ko: semmi gond. azt én is írtam, hogy szerintem az egyetlen baja a MT-nek, hogy nem írja elő az ellenőrző hatóság politikamentességét és változatos, szakmai összetételét. Nem az a baj, ami benne van, hanem hogy a tartalmának a félreértelmezésével és a feljebbviteli szervekre gyakorolt esetleges politikai nyomással vissza is lehet élni vele.

    A kisnyugdíjasoknak és a többieknek abból nem lesz bajuk, ha nem az lesz az első három főhír, hogy lelőtte, megsütötte, megette valahol Mucsaröcsögén, pfuj, borzongjunk. Meg abból sem lesz bajuk szerintem, ha az esti három nagyfilm egyike feliratos lesz, egyike meg európai vagy egyenesen magyar. Ezek, meg a többi önmagukban pont a sokoldalúbb tájékozottságot segítenék elő szerintem, a fő gond pont az, ha nem a MT szellemét fogják betartani, hanem csak egy papír lesz, amit lobogtatni lehet, ha bármelyik médiumot meg akarják büntetni.

  8. am

    @lucia: csatlakozom Shia-ko-hoz, ezt akartam én is írni, csak akkor még az volt, hogy ne menjünk bele :-)
    Az a baj, hogy olyan szempontból én se tudok magamból kiindulni, hogy a két darab majdnemkétéves mellett nem biztos, hogy meg fogom találni azokat az esetleg működő oldalakat, ahol érdemi híreket tudok olvasni.
    Ne legyen persze ilyen gondunk sosem, de jelenleg túl sok van ebben a tv-ben, amit bele lehet érteni, az meg nekem nem érv, hogy “ne aggódjatok, nem élünk ám ezekkel”.
    Nnnna, bocsi, most már leszállok a témáról, ígérem :-)

  9. Shia-ko

    Drága Lucia! (Remélem megbocsátod, hogy kivételesen így szólítalak! :respect:)

    Magadból indulsz ki, és nem a választók azon nagy tömegéből (főleg nyugdíjas), akik információforrásnak a közszolgálati rádiókat és közszolgálati, valamint kereskedelmi televíziós csatornákat használják. És ez igaz nagyon sok középkorú munkavállalóra is.
    A MT-nek egyébként valóban nem célja a sajtószabadság eltörlése, hanem egy populista húzás, hogy majd jól konzervativizáljuk a sok szennyműsort. Sajnos bőven másra is használható. És amit lehet, azt az ember hajlamos használni is. Többek között ezért verte ki nagyon sokfelé a biztosítékot. (Külföldön ehhez persze még hozzájon, hogy mi vagyunk a soros elnökök, és mégsem ugathattak le minket politikai szinten a “gazdaságpolitikai” húzásokért.
    A kormány meg túl ostoba és gyakorlatlan (főleg a párt szerkezete és gyakorlata miatt) a tévedéseinek belátására és rugalmas reagálásra. Majd ennek következtében egy olyan politikai csapdába hergelték magukat, ahonnan jelentős veszteségek nélkül már tényleg nem volt visszaút.
    Remélem, hogy tanulnak az esetből és ilyen-olyan nyomásra, ilyen-olyan műsort előadva, de tényleg módosítják.

    Ui.: Elnézést, hogy mégis így, meg egyáltalán. :$

  10. lucia

    am: de egyelőre még nincs eldöntve, hogy a blogokra is vonatkozik-e a médiatörvény, és az a legkomolyabb fenyegetés, hogy majd az “üzleti céllal létrejött”, magyarországi (tehát nem egyszerűen magyar nyelvű) blogok tulajdonosait regisztráltatják. illetve annyit olvastam még, hogy “egy-két banner nem számít”, nem ez teszi célcsoporttá az embert. ebben az a furcsa nekem, hogy aki üzleti céllal hoz létre blogot, annak ugye adóznia is kell(ene) a bevételei után, tehát eleve “regisztrálva” kell(ene) lennie. de nem tudok arról, hogy pillanatnyilag bárki zaklatná bárki blogját, az interneten meg egyébként is csak pár gombnyomás elhúzni külföldre, a szólásszabadságot fizikailag nem lehet betiltani. és éppen ez zavar, mint azt párszor leírtam, hogy engem se a kormány ne akadályozzon a tényszerű tájékozódásban, se a másik oldal ne próbáljon félretájékoztatni, mert mindkettő egyformán visszataszító.

    a szivárogtatókat meg így sem lehetetlen azonosítani, már csak a kiszivárogtatott információkból sem, ne pénzért írt blogokban, vagy ne magyar szervereken szivárogtassanak, és akkor nem kell a nevüket direktben megadniuk :)

  11. am

    @lucia: gondolom, Fabien arra gondol, hogy ha a blogodból bevételed van reklámfelület miatt, akkor Rád is vonatkozik a mt. Persze ez nyilván közvetlenül nem zaklatás, de… Nekem amúgy a forrásvédelem a fő bajom, van ugye a frissen megalakult, egyszínű hatóság, és ő bárkitől megkérdezhet bármit. Eddig azért sűrűn olvashattunk arról, hogy “nevének elhallgatását kérő”, akárkihez/mihez közel álló személy szerint így meg úgy van / ez meg az történt, ezek az emberek vajon továbbra is fognak szivárogtatni, ha bármikor kiadható lesz a nevük a Hatóság számára?

  12. Fabien

    Egyébként azért kell tiltakozni, mert a vélemény-nyilvánítás szabadsága, mint a sajtószabadság anyajoga van bántva csöndben. Pláne blogok zaklatásával. Ez annyira durván alkotmányos alapjog, hogy még. Hogy azt kulturáltan korlátozni lehessen, ahhoz elég sok együttállásnak kell lennie a téridőben, meg a jogrendszerben. Például a vélemény nyilvánítás szabadságának meg a gondolkodás szabadsága az anyajoga, bár az is lehet hogy csak örökbe fogadta…

  13. GutBesserWasser

    @zsoltu: Ha ennyire nem jó neked ebben a közösségben (“ha van, aki távol áll a nemzeti érzülettől, az én vagyok”), épp neked szól Gyurcsány Ferenc elhíresült mondata. Ugye tudod, melyik? (Nem bántásnak, nem beszólásnak szántam. Alapvető, hogy az ember olyan környezetben legyen, ahol jól érzi magát, mindenkinek jobb úgy.)

  14. GutBesserWasser

    A cikkre: legnagyobbra azokat a liberálisokat tartom, akik nem libbantak. Vagyis előbb -tól, -től, és csak aztán -ról, -ről. (Nálam még folyamatban van a médiatörvény elolvasása és értelmezése.)

  15. zsoltu

    @GrA: hát, ezt azt hiszem erősen félre tetszett érteni, ha van, aki távol áll a nemzeti érzülettől, az én vagyok, Trianonról nem is beszélve (mellékszál, hogy szívlapáttal tudnám illetni az autóra nagymagyar szart raggatókat), mindemellett tehát – és innentől ez Luciának is válasz – ugye nem tetszenek azt gondolni, hogy egy Tilos rádión leadott Ice-T muzsika uszkve fél évet pihen és csak utána veri ki az NMHH-nál a biztosítékot, hogynemondjam, magától? Tehát nem műsorvezető beszélt mocskosul, mint anno, amiért rendesen oda is verték őket, hanem egy zeneszám hangzott el, idegen nyelven. Szeptemberben.

    Érdekes aspektus, hogy a kurucok infójával senki nem kezd semmit, ahol explicit zsidózás van és gyűlöletkeltés, de a Tilossal igen. Biztos nem ildomos besúgónak mondani a lelkes jobbos keresztyén ifjakat, de nekem nem jutott szofisztikáltabb jelző az eszembe, elnézést.

  16. lucia

    zsoltu: ami a zárszót illeti, én is ugyanezt írtam, a netes rádiós kérdéshez nem tudok hozzászólni, mert nem értek hozzá. ahhoz sem sajnos, hogy mi veti vissza mások szerint a 16 éveseket :) sőt, azt sem tudom, miért kell jelenléti ívet vezetnem arról, hogy “megjelentem” a “munkahelyemen”, és hogy miért nem írathatom a gyereket állami bölcsibe abban a kerületben, ahol tartózkodom, szóval elég sok mindent.

    viszont a spiclis dolgot nem értem, spicliskedésre-feljelentgetésre eddig is meglehetősen sok lehetősége volt annak, aki ártani akart másnak, ezután sem lesz több.

  17. GrA

    “A baj az, hogy ez az egész újra kiépíti azt a rendszert, ami 89-ben lebomlani látszott, a spiclikét, a besúgókét, a provokátorokét, vagyis azt, ami miatt a sorok között kellett szocializálódnunk olvasásilag”

    Azt szeretem az ilyen nemzeti érzületű párhuzamgyártókban, hogy ha a teszkóban betiltják a mackósajtot, akkor is mennek tüntetni, jönnek azzal hogy trianon meg rákosi-korszak, mintha, pedig nem.

    Természetesen az, hogy ők kocsikat meg kukákat gyújtanak efl, negyvennyolchoz meg ötvenhathoz hasonlít, az ilyenek miatt ciki már évek óta március 15-én a kokárda.

    Értem én, hogy nagy úr a nosztalgia, én is szívesen hallgatok olykor Kontrollt meg Európa Kiadót, de azért nem kell túlzásokba esni, na.

  18. Shia-ko

    olvastam, értem a szándékot, látom a hibáit, és nem magyarázom el sem magyar, sem külföldi ismerősöknek, max arcból-arcba, ráérve

  19. zsoltu

    Mesélek neked Lucia egy igaz történetet. (És igen, elolvastam a törvényt).

    Az van, hogy van nekünk ez az oldalunk, az estiskola. És tudod, az ilyen fotós, videós kis közösség, de mindeközben már 2 éve rádiónk is van. Köszönhetően a Tilosnak.

    És ugye tudjuk, hogy a Tilost Ice-T miatt megrángatják épp, te vagy talán az egyik megmondhatója annak, hogy mennyire reális az, hogy 16 év alattiakról feltételezi a hatóság, hogy értik a gettó szlenget és van mondjuk ehhez kellő felsőfokú vizsgájuk, és emellett Tilost is hallgatnak.

    Namost a történet az pedig úgy szól, hogy mivelhogy nekünk van ez a kis aranyos rádiónk, ami netes, de a miénk, ezért felmerült bennem, hogy érteni akarom, hogy nekem mi a dolgom, mint szerkesztőnek. És végigolvastam a törvényt, és nemhogy nem értem, mert nem értem, de nem is érthetem, mert semmi erre vonatkozó normális leirat nincs benne.

    Vagyis. Azt tudom már, hogy nem lineáris tartalomszolgáltató vagyok, vagy inkább nem lineáris is, hiszen nálunk van élő adás is, ami lineáris, de a java meghallgatható archívból, tehát az meg nem lineáris. Érted. És akkor kérdezem én, hogy ha én mondjuk leadok egy számot, aminek a szövegét kötelezően akár nem is értem, mert ugye lehet, hogy angolul van, akkor sem, de lehet, hogy mondjuk török nyelven, és akkor főleg nem, és abban mondjuk csúnya szavak vannak. Mi a tennivalóm?

    Egyrészt ha lineáris vagyok, akkor ugye kell mondanom előtte, hogy melyik kategória az 5-ből, és annak megfelelő idősávban adhatom le. Bibis, mert nálunk a hallgatóhoz alkalmazkodunk, vagyis fél 10-kor vége az élőnek. Tehát eleve akkor bukta van, hiszen 16 éves alattit védendő 22 óra a határ.

    Na de ez az egyszerűbb, bemondom, hogy 16 év alattiak ne hallgassák, mondjuk konkrétan egyik zenét se, mert sose lehet tudni.

    És a nem lineáris? Meg kell akadályozzam, hogy 18 év alatti be tudjon jutni az oldalra. Kérdem én, hogy tudom ezt megtenni? Azt felejtsd el, hogy kérdéssel, hgy nyilatkozzon, hogy elmúlt-e 18, mert az nem elegendő, az nem akadályoz meg. Tehát nekem meg kell akadályozzam. De kérdezem: hogyan? Hiszen nem tudhatom, hogy hazudik-e.

    És a végére. A gond az, hogy mindemellett az sincs meghatározva, mi az, ami a gyereket visszaveti a fejlődésben mondjuk zenei attak esetén. Vagy mi az, ami konkrétan szankcionálandó, tehát gumi az egész, bárkire ráhúzható. Ráadásul láthatóan visszamenőlegesen is, ehhez pedig csak az kell, hogy legyen olyan kedves ismerős, aki feljelent.

    A baj az, hogy ez az egész újra kiépíti azt a rendszert, ami 89-ben lebomlani látszott, a spiclikét, a besúgókét, a provokátorokét, vagyis azt, ami miatt a sorok között kellett szocializálódnunk olvasásilag. Én még oké, emlékszem erre, vissza tudok állni a kettős beszédre. De egy 20 éves hogy áll vissza?

    Zárszó: nem az a kérdés, hogy mi van a médiatörvényben, hanem az a kérdés, hogy miképp lehet olyan rendszert elfogadni, amiben egyetlen párt delegáltjai az ellenőrök.

  20. lucia

    A.: ja, nekem is ez a nehéz a külföldi ismerősökkel, hogy olyasmit védeni, ami tényleg köcsögség, de azért nem akkora és nem azért és nem úgy, mint ők tudják, anélkül, hogy átesnék a ló túlsó oldalára.

  21. A.

    Jovo heten magyarazhatom megint a kulfoldi kollegaimnak, hogy meg nem szuntetik meg a komplett magyar sajtot, es bar jol hangzik, hogy Orban a pusztai Putyin, de egyelore se rejtelyes gyilkossagok nem tortentek, se bortonbe nem visznek senkit. A cinkes az, hogy nekem kell mentegetnem egy olyan torvenyt, amivel ekozben en sem ertek egyet, es negativnak fejlemenynek tartom a bevezeteset.

    Majusban szinten ez volt: el kellett magyarazni, hogy Orban nem a jobbik elnoke, nem a szelsojobb szerzett 2/3-ot, nem mindennaposak az autogyujtogatasok, nem masiroznak folyamatosan SS egyenruhaban Budapesten, stb.

    Sajnos a nemet sajto Magyarorszag ugyben mindig ugyanattol a 2-3 embertol szerzi az informacioit, es a rangos irodalmi kituntetesek meg nem garantaljak a tisztanlatast, objektivitast… bar en ezt inkabb a nemet sajto hibajanak tartom, mert tudniuk kellene: akit egyszer a kigyo megharapott… az mindig kigyorol fog nyilatkozni.

    Ezert tartom viccesnek, amikor allandoan a nyugati sajto tukorben nezegetjuk magunkat. Persze oda kell ra figyelni, kezelni, tajekoztatni, jo sajtokapcsolatokat apolni, de jobb lenne, ha a sajtoszabadsag megnyirbalasa onmagaban fajna, es nem azert, mert nyugatra esetleg mit gondolnak. Az eleg, ha a kulfoldiek kozt elo magyarokat aggasztja :)

  22. lucia

    Benenn: csak sajnos nem csak tupírozásról van szó, hanem kellemetlen vagy a nagyközönség számára nem népszerű tények elhallgatásáról, és hamis információk közléséről akár lustaságból, akár hülyeségből, akár szenzációhajhászásból, akár anyagi (vagy ideológiai) érdekből.

  23. Benenn

    Ez utóbbi szerintem tény, nem vélemény. :)

    A többivel kapcsolatban meg: szerintem lényeges különbség van a tények feltupírozása (ez egyébként a média működésmódja, mióta világ a világ, ezen azért annyira nem kell csodálkozni), illetve a gonoszságból, ostobaságból és hatalomvágy keverékéből született totális kontrolltörekvések írásbafoglalása között.

  24. lucia

    lucia: ja és persze amellett semmi bajom (sőt) azokkal, akik azért állnak ki valami mellett, mert úgy érzik, ezzel jót tesznek, én nem tudom, mi a “helyes” válasz a poszt utolsó kérdésére, ezért tettem fel kérdés formájában.

    na ezért nem szeretek politikai kérdésekkel foglalkozni.

  25. lucia

    Benenn: most konkrét csoportok megnevezésébe hadd ne menjek bele, de nagyon sokan ugranak olyanok erre a témára, akik nem a hiteles tájékoztatásukról híresek ugyan, emellett simán falhoz állítanának és lelődöznének mindenkit, akinek nem tetszik nekik a szeme színe (és ezt én egy kicsit aggasztóbbnak találom a napilapok esetleges megbírságolásánál), de most ebben a balhéban lehetőséget látnak arra, hogy népszerűséget és támogatást szerezzenek. illetve sokan olyanok is vannak, akik egyszerűen trigger happyk, mindegy, hogy mi az ok és a cél csak hőzöngeni lehessen, vannak, akik konkrétan anyagilag nyerészkednek azon, hogy “történik valami”, satöbbi.

  26. lucia

    Benenn: én nem tudom, honnan veszed, hogy ez a kormány rászolgált a bizalmamra, mert egyáltalán nem, sőt. a bejegyzésben sem ezt írtam, hanem hogy ha két rossz közül lehet választani, akkor én nem fogok egyik oldalra sem állni, mert soha nem csak két választás van. én kimondottan gyűlölöm a dezinformációt, azt is, amikor a kormány akar dezinformálni (a saját érdekében), de azt is, amikor például online termékek akarnak dezinformálni és lázítani (a saját érdekükben). a tisztességtelenség ellen nem szabad szerintem tisztességtelenséggel harcolni, mert onnantól kezdve minden erkölcsi alapját elveszíti az ember, lemegy a másik szintjére, akkor pedig mi ellen is tiltakozik? ha lenne olyan tüntetés, hogy a dezinformáció ellen, de az összes fajtája ellen, akkor biztosan elmennék, de amíg csak az egyik belőlem nyerészkedő csoport harcol a másik belőlem nyerészkedő csoport ellen, addig nekem ott nincs keresnivalóm.

    és én remélem, nem nekem lesz igazam abban, hogy az emberek 90%-a vagy tisztességtelen opportunista, vagy birka :) komolyan remélem, hogy csak pesszimista vagyok.

  27. Benenn

    Egyébként meg már akartam kérdezni, mit jelent a pedofília párhuzam adott esetben. Mi az az elképesztő visszaélés, amit el tudnának követni az inkrimináltak, ha visszavonnák a médiatörvényt? Vagy csak azt jelenti, hogy néhányan az egyetértők közül erkölcsileg tisztátalanok? Hát, ez legyen az ő bajuk.

  28. lucia

    Benenn: ez megint csak egy szenzációhajhász, félrevezető és valótlan alapú cikkcím a hajrá, sajtószabadság jegyében.

  29. am

    lucia: öf: nekem csak a megkülönböztetés nem tetszik, van örökbefogadó ismerősöm, t.patológián pedig mellém került egy éa. (=életadó) anyuka, szomorú, milyen megkülönböztetéseket hallottam ill. láttam. Az öf-hoz némivel több empátia kell, hiszen a gyereknek okosan el kell tudni mesélni az ő történetét, de _semmi_ más különbség nincs, csak erre próbáltam utalni. A hazugságvizsgálatos izé csak egy példa akart lenni.

    Ja, és eredeti kérdésre válaszolva: nem, én is otthon dühöngök a tüntetés helyett.

  30. shizoo

    Az örökbefogadás-támogató demonstrációs dilemmát átéltem anno, amikor egy kis civil szervezetben teljesen korrekt (majdnem mondom europeer) okokból aggályokat fogalmaztunk meg a NATO-csatlakozással kapcsolatban – és azt a sajátos élményt éltük át, hogy egy platformra sorolódtunk ezáltal meredek szélsőségekkel. A média – akkor törvény nélkül, ámde a hatalom felé önként és dalolva téve gesztust – vígan mosott össze bennünket, mint mikor a fehérneműt megfogja a csíkos zokni. Akármennyit ágáltunk ez ellen a magunk szerényebb látogatottságú fórumain, nem győztünk utána magyarázkodni a saját tagságunk-támogatói körünk felé(is :)
    Beteg szituációkban nincs egészséges megoldás…

  31. Délibáb

    A kérdésre válaszolva, igen, mert ha hiszek valami Igaz Ügyben, akkor nem az érdekel, hogy másoknak mi a belső motivációja (konkrét esetben és a médiatörvénnyel kapcsolatban is).

    Na jó, hát igazából lehet, hogy nem, mert én ilyen csendes, otthonülő forradalmárlány vagyok inkább.

  32. lucia

    am: az örökbefogadós dologra visszatérve pedig, az megint messzire vezetne, hogy mennyire szólhasson bele az állam abba, ha valaki saját gyereket akar. mi van, ha valaki hajlamai szerint pedofil, de soha nem nyúlt gyerekhez, és “hazugságvizsgálat” terhe alatt esküszik, hogy a sajátját sem fogja bántani? mi van azzal, aki egyszer egy pillanatra nem figyelt, és meghalt az előző gyereke? mi van azzal, aki huntingtonos? mi van azzal, aki alkoholista, de kigyógyult (vagyis nagy valószínűséggel visszaesik)? kinek tilthassa meg az állam, az aktuális kormány, vagy akárki, hogy gyereket csináljon?

    nem véletlen, hogy sem ezekbe, sem a politikába nem akarok belemenni, van egy csomó kérdés, amire szerintem nincs jó válasz :)

  33. lucia

    am: jó, asszem, késő ahhoz, hogy ne menjek bele :)

    engem érdekel az is, hogy kikkel vesznek egy kalap alá, és az is, hogy kiknek segítek az esetleges lelkes hevületemmel.

    a sajtó szabadságát, vagy nevezzük az információ szabadságának, ma már egyszerűen nem lehet elvenni. az én (vagy a te) információs szabadságomat nem tudja az nmhh elvenni, csak a *magyarországi* ÉS *kereskedelmi alapon működő* rádiókra, televíziókra és nyomtatott sajtóra lehet befolyással (az internetes tartalomszolgáltatók egyszerűen “kivonulhatnak” külföldre). a rádiókat, televíziókat és a nyomtatott sajtót nem érdekli az én kiegyensúlyozott tájékoztatásom, őket a minél kevesebb kiadással járó bevétel érdekli (van pár elhivatott tényfeltáró újságíró, stb, ezeket nagyon kevesen olvassák, és általában alkoholisták lesznek és/vagy abbahagyják egy idő után, volt erre pár példa az elmúlt pár évben nmhh nélkül is). ezek közül persze mindenki választhatja/választhatta azokat, amik a világnézetéhez vagy az ízléséhez a legközelebb állnak. az én (vagy te) választási szabadságom ezután is megmarad, én például eddig sem ezek közül válogattam, tévém nincsen, nyomtatott lapot legfeljebb szórakozásból veszek, netes rádiót hallgatok. ha valami komolyabban érdekel, akkor megkeresek valakit, aki ért hozzá és lényegi információkat tud, mert az a kereskedelmi tévékben és rádiókban nincsen, vagy elolvasok róla mindenfelé mindent az interneten.

    persze az is fontos szerintem (és itt a fontos gúny nélkül mondom), hogy Mari néni ezentúl is nézhesse a VV4-et, és az általa preferált agymosást válassza az állami/ideologizált agymosás helyett. de a médiatörvénnyel szerintem nem az a baj, amit a műsorszolgáltatóknak előír, hanem az, hogy nem írja elő az nmhh kiegyensúlyozott és a lehető legpolitikamentesebb összetételét. viszont ezellen szerintem nem a látványos elsötétítés a legjobb módszer (bár ezzel is átmegy egy üzenet), hanem a kiskapuk felhasználása az információáramlás elősegítésére, és a politika által befolyásolt információs csatornák bojkottálása. a sajtószabadságot (információszabadságot) ma már azzal lehet a legjobban megerősíteni, ha élünk vele.

    ugyanakkor nekem nagyon gyanús például ez a tilos rádiós malőr is (ami egy önmagába nem túl kifogásolható médiatörvény nagyon kifogásolható megnyilvánulása). ez akkora öngól volt mind gesztusként, mind a megvalósítása apró részleteiben, hogy az egyszerűen nem lehet véletlen (persze lehet, hogy én kombinálom túl), és vagy egy látványos otrombaságnak szánták, hogy utána a kisebb csapások kevésbé fájjanak, vagy ki akarják törni vele valaki nyakát, vagy nem tudom, de arra nagyon kíváncsi szoktam lenni, hogy ki akar engem befolyásolni és merre, és kikkel fogok közben egy liftben utazni, mielőtt elköteleződöm valamerre.

    de egyébként tényleg nem akarok róla beszélni, komolyan :)

  34. am

    Oké, akkor nem kommentelek, hogy ne menjünk bele (persze ez a Te blogod, de ér így posztolni? :-)).
    Hasonlat sántít, konkrétan nem érdekelne, hogy a többi tüntetőnek mi a saját személyes indoka, de pl. az nem zavarna, ha mindenkinek (nincs különbség az öf és vsz szülőség közt sztem) mittomén hazugságvizsgálóval kell alátámasztani, hogy nem pedofil és csak akkor vállalhatna gyereket.

  35. lucia

    exmanka: ha elsősorban azokból a médiumokból tájékozódnék, amik megszívhatják a médiatörvény miatt, akkor nagyon meg lennék lőve. ami mellett természetesen éppen olyan fontosnak találom a sajtószabadságot, mint a gyermekek jogait. de tényleg nincs kedvem ebbe itt belemenni, hadd ne.

  36. exmanka

    Én végigolvastam, de nálam szakavatottabbak is elmondták már, hogy mi vele a baj.
    Ami meg a hasonlatot illeti, azért sántít, mert az örökbefogadás leginkább az örökbefogadók és az örökbefogadottak bőrére megy, a sajtószabadság viszont mindenkiére. Nem tudod magad kivonni belőle azzal, hogy nem fogadsz örökbe gyereket, vagy nem leszel árva, hiszen te is, mint mindenki, médiafogyasztó vagy. Attól, hogy (többségében) szörnyű minőségű műsorok, cikkek léteznek, nem kéne elvenni az emberek jogát (kedvét) a tájékozódástól, az újságírókét pedig a tájékoztatástól. Hopp, majdnem elkanyarodtam a médiatörvénnyel kapcsolatos kifogások magyarázatához, pedig nem akartam :). Bár… alighanem anélkül nem megy, na, mindegy.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s