first we take manhattan

Ma megvettem az egyik repülőjegyet, megvették nekem a másikat, beiratkoztam svédre, és akkor még csak januárnál tartunk, és erről az jutott eszembe, hogy nekem végül is mindig minden sikerül, amit akarok, és ami nem sikerül, arról utólag kiderül, hogy mennyire jól jártam a nem sikerüléssel (ezt most már komolyan kinyomtatom és kiteszem a falamra, pillanatnyilag a how fortunate you might feel / how fortunate you might be rész a releváns), ami után persze természetesen nem az a gondolat következett a fejemben, hogy legyek hálás a sorsnak (az Univerzumnak), hanem az, hogy ha már a kisujját nyújtja, akkor akár az egész karját is megpályázhatom, vesztenivalóm nincsen pillanatnyilag.

Úgyhogy amennyiben jövőre kárpótolni szeretne bármiért, akkor az eddig megbeszélteken felül szeretnék még egy vezeték nélküli botporszívót a lépcsőkhöz (soha nem értettem, amikor valaki arra nyafog, hogy a háztartási eszköz az gáz ajándék, én imádom a praktikusabb háztartási eszközöket, rengeteg időt és nyűgöt megtakarítanak az embernek), meg ha már itt tartunk, egy saját házat saját lépcsővel és vagy tölgyfa- vagy vörös/inox konyhabútorral, továbbá nagy kerttel, amiben van patak és málna és cseresznyefa, szederfa és paradicsom, meg kovácsoltvas hintaágy, fa gyerekvár és perzsaszőnyeg mozaikból, madárfürdővel.

És azonkívül szeretnék egy ilyen teáskészletet és sokat utazni, és nem csak munkából, hanem megnézni az Aral-tót és a kihalt szibériai városokat és a Socotra-szigetet, Izlandot, és eljutni Svédországba és Finnországba nyáron, Floridába vagy Kaliforniába vagy Nevadába (Las Vegas! sivatag! gleccsertó! kísérleti atomrobbantások!) télen, és mindezek mellett legfeljebb fél év alatt befejezni a könyvemet.

És van még egy csomó kütyü, amit szeretnék, meg hogy a Promod és a Mango támogasson reklámért cserébe, de a Culinarist sem utasítanám csípőből vissza, és hogy ismerkedjek meg érdekes emberekkel, akiket megölhetek akiket utána a legszívesebben megölnék akik kellemes emlékeket hagynak bennem.

Ja, és ha már merjünk nagyot kívánni, akkor egészséges hármasikreket az Életem Szerelmétől, akiket lehetőleg egy béranya hord ki, és akik természetesen mind fiúk, így a nevükön sem kellene sokat töprengenem, az elsőszülött neve predesztinálná őket arra, hogy Hananja, Misael és Azarja legyenek, akik tízszer különbek levének az ország minden tudósánál és varázslójánál.

Ja, és szeretnék egy narancssárga zseníliasálat is.

61 thoughts on “first we take manhattan

  1. egybambi

    Az iskolát csak azért kérdeztem, mert anno én alig-alig találtam. (vagy nem indult, vagy sajnos, kritikán aluli volt a tanár.) Így meg is ragadtam azon a szinten, amit kint 4 hét alatt belém sujkoltak, illetve amit a férjem állandóan a gyereknek ismételget. (bár így értek valamicskét -már amit egy 2,5 éves gyereknek napjában 100x elismételnek, de beszélni nem tudok.)
    Nekem azért szép, mert sokat hallottam/hallom és tetszik a dallamossága.
    Csak azt nem értem, hogy pl. az Elton John vagy Bon Jovit stb-t miért “J-vel” ejtik, ahogy írjuk…ezen még mindig mosolygok, ha hallom….

    Kedvelés

  2. Petra

    lucia: Javítom magam – asszem a 2 hét svéd tanulásunk 2×1 hét volt, kis időbeli távolsággal. A német-angol hasonlóság miatt viszont működött vhogy mégis a megjegyzése. :)

    Kedvelés

  3. Anais

    lucia: hat en tanultam nyelviskolaban és magántanárnál is, sajnos alapfok környékén abbahagytam. Megrémített a sokféle ragozás és a millió kivétel :)
    Sebaj, majd nyugdíjas koromban megtanulom rendesen :)

    Kedvelés

  4. lucia

    Anais: hát amikor Amerikában voltam cserediák, ott tanultam spanyolt, illetve utána még itthon is két évig, nyelvterületen soha nem jártam, viszont egyszer idegenvezettem egy spanyol csajt egy hétig itthon, aki egyrészt folyamatosan beszélt hozzám az anyanyelvén, másrészt minden gátlás nélkül kijavította a hibáimat, ami felért további fél évvel :)

    Kedvelés

  5. Petra

    Még sose írtam, zug-blogolvasó, szinte sose kommentelő vagyok, de most előbújok, hogy előre is boldog karácsonyt kívánjak neked s a kisfiadnak s megírjam, mennyire jó, hogy vagy! Imádom, ahogy írsz, néha nagyon segít a sok jó gondolat, történet, stílus, stb; mindkét blogod 2 s fél éve olvasom így “titokban” (Agnus blogján keresztül, véletlenül, neki is csak egy futó egyetemi óratársa voltam) – remélem, sikerül megjelennie a könyvednek is, alig várom, hogy olvashassak tőled egy igazi könyvet! (könyv s irodalomimádó vagyok, kezdő költő, műfordító wannabe, stb.)
    A svéd meg alapvetően könnyű nyelv, nekünk a finn szakon – kötelezően – egyéb okok miatt tömbösítve 2 hét volt intenzíven a svéd tanulás s a mai napig 70%-át értem így is. Bár beleszerettem a svéd tanárba, így elég motivált voltam. :) Sok sikert hozzá neked, menni fog!
    Svéd irodalomnak ajánlom, bár finnországi svéd, ami alapvetően más kategória, de gyönyörű s depresszív női líra a 20. századból: Edith Södergran költészete.
    Finnországi dolgokban szívesen segítek, ha kellene, bár csak röpke 3 hetet voltam ott lassan 5 éve, de vannak ismerősök.

    Írj még sokáig!
    S minden másnak eljön majd az ideje… :)

    Petra voltam, így késő hajnalban, kicsit szentimentálisan…

    Kedvelés

  6. lucia

    szörp: Sven Nordqvist (bár ő gyerekkönyv, és rajzzal együtt), J. A. Lindqvist (az engedj be-vel), Astrid Lindgren, Stieg Larsson, és szerintem volt még, csak elfelejtettem, de ezek nagyon mainstreamek, te biztos többet ismersz, nekem csak az tűnt fel, hogy amelyik a szemem elé kerül, az tud írni. és ilyenkor feltámad bennem a vágy, hogy eredetiben olvassam (főleg, hogy magyarra általában angolról fordították ezeket, kivéve Miszoglád Gábort, de ő meghalt tavaly).

    nem tűnik szépnek, de szépnek ott van nekem az orosz és a spanyol, a többi nyelv úgyis csúnya :)

    Kedvelés

  7. bluemoon

    Jajj de örülök, hogy valaki akar még narancssárga sálat, nemcsak nekem kellett. A kertről meg málnásról már nem is beszélek.
    Nekem bejött. A narancssárga. Meg a vörös-inox konyhabútor. A többi nem. A vörös-inox is csak félig, mert a bérelt lakásomban van ilyen, nem enyém, csak használom…
    De a narancssárgában sálban vannak behúzva narancssárga szalagok és tollak is. Ez maradék nélkül olyan amilyennek egy ilyen narancssárga sálnak lenni kell.
    Legalább ez. És ez az enyém. Merjünk vágyni arra ami a miénk.:)

    Kedvelés

  8. szörp

    Jo konyvek es a svedek??? Mondj mar nekem jo sved irokat, de tenyleg!! En mar lemondtam roluk, ugyhogy orulnek par otletnek.

    Erlend Loe mondjuk, de o norveg. Vagy Pär Lagerkvist, Esetleg Susanna Alkoski, vagy Åsa Lindborg. na jo, azert vannak…:)))

    De akkor se szep nyelv. Megtanulhato, nem olyan nehez, Nade szep?

    Kedvelés

  9. lucia

    egybambi: mert szeretnék valami ritkább, ugyanakkor nem túl nehéz nyelvet megtanulni, és a svédek tök jó könyveket írnak, tehát ez szakmailag is előny lehet. Nyelviskolában fogom tanulni, de hadd ne áruljam el, hol, az már túl IRL :)

    Kedvelés

  10. egybambi

    miért svéd? (amúgy a legszebb nyelv, szerintem.)
    angol és német tudással (de csak az egyikkel is) szerintem nem lesz nehéz.
    és hol fogod tanulni?

    Kedvelés

  11. lucia

    ren: aha, mert hivatalosan ezeket asszem elektromos seprűnek nevezik, de én nem fogok seprűnek nevezni egy porszívót :) látszik, hogy nem vagyok már jelen a háztartásielektronika magyarításának a szcénájában.

    Kedvelés

  12. ren

    Mostmár a “vezeték nélküli botporszívó”-ra is a te blogodat adja ki a gugli :)
    Szerintem belefér a modern versbe, a harisnyás strófa után, főleg ha dadaista a vers..

    Kedvelés

  13. vintageliving

    Fogadd őszinte elismerésemet. Az első vagy, akitől visszahallom az univerzumot. Nem hittem volna, hogy lesz ilyen ember, de most már a többiekre is kíváncsi vagyok. Eddig azt hittem, csak én hiszek ilyesmit, szóval tényleg öröm látni ezt másnál is.
    Godspeed!
    VL

    Kedvelés

  14. lucia

    debcsillu: hát pont ez az, hogy nincs belőlük, és pont a Promodban volt három hete olyan, amilyet szeretnék, erre mire eldöntöttem, hogy hajlandó vagyok egy nadrág áráért sálat venni, elfogyott. máshol meg nincs. ami nem katasztrófa, de a barna télikabátomhoz tökre menne egy narancssárga sál, erre megint az lesz, hogy mire találok, elhordom a kabátot, és kereshetek a sálhoz egy másikat.

    Kedvelés

  15. Encsi

    lucia: Ja jó.
    Csak nem tudtam eldönteni, hogy a többiek ennyire vágják, mi a szitu, vagy az első mondatot is elfedte a narancsszínű sál.

    Kedvelés

  16. lucia

    Encsi: csak a saját részemre vásárolt repülőjegyekről volt szó, az egyik szórakozás, a másik munka, és januárban minden ki fog derülni :) mindkettő retúrjegy, a Muci meg szépen megvár az apukájánál.

    Kedvelés

  17. A.

    @marosffy: cool, hogy nemet es angol nyelvtudassal az elso harom mondat nagyjabol megvolt, a negyedikbol meg sikerult kisakkozni, hogy barmiert is jott, az mar regota tema.

    Kar, hogy a magyarhoz nincsenek ilyen szinten hasonlo nyelvek :(

    Kedvelés

  18. marosffy

    A Google Translator nem valami kifinomult… :) Tessék, itt egy műfordításra alkalmasabb kezdő párbeszéd:
    – Vem är du?
    – Jag är Döden.
    – Kommer du för att hämta mig?
    – Jag har redan länge gått vid din sida.

    Kedvelés

  19. lucia

    katkadu: igen, meg a feliratokat az élelmiszerboltjukban (igazából ez a célja az egésznek, hogy megtudjam,milyen mesterséges adalékok vannak a rénszarvaskolbászban).

    Kedvelés

  20. lucia

    marosffy: hét éneklés nővérek gondját hetvenhét tengeribeteg tengerész a hajón Shanghai? (úgy érzem, a befutott svéd műfordító státuszhoz még gyúrnom kell).

    Kedvelés

  21. lucia

    sulemia: mindenkinek elterelte a figyelmét a narancssárga sál :)

    volt egyébként róla említés korábban, van több kiadói ajánlatom, csak szabadidő kellene hozzá, mert meggazdagodni nem ebből fogok.

    Kedvelés

  22. lucia

    JoeP: az nem úgy van, hogy akinek az Úr báránykát ád, annak ad legelőt is hozzá? (az Úr ebben az esetben az Univerzum, a bárányka a kert, a legelő pedig egy jókötésű, mediterrán kertész :))

    Kedvelés

  23. lucia

    JoeP: egyrészt van hobbikertészem (aki személyi védelmet is vállal metszőollóval, sokoldalú), mert valahogy sikerült minden szakmából begyűjtenem illetőket, másrészt meg én szeretek ilyesmivel foglalkozni :)

    Kedvelés

  24. JoeP

    “továbbá nagy kerttel, amiben van patak és málna és cseresznyefa, szederfa és paradicsom”

    Meg kertész. El se hiszed, mennyit kell a gyümölcsfákat permetezni. És mindig akkor, amikor sürgős másdolgod van.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.