És akkor tegnap reggel elmúlt belőlem a faji alsóbrendűség érzete (az egyik kedvenc aforizmám az, hogy “nem vagyok rasszista. nem nézem le az alacsonyabbrendű fajokat”), mert elvittem a gyereket a nagyanyjához, és meglátogattam a könyvelőmet, és amikor hazaérte, Vlágyik és Kátya még aludtak, szóval ahogy a softer world mondaná, so there.

Azután este tényleg elmentünk bulizni egy bérelt szállodai terembe, és tényleg Isolde ruhájában voltam, és tényleg nem éreztem magam alulöltözöttnek, és én a látszat ellenére tök szociofóbiás vagyok, de odajöttek emberek és beszélgettek, oroszul, utána viszont nagyon későn, vagy nézőpont függvényében nagyon korán, volt egy rész, ahol csak néztem magam elé, és azon gondolkoztam, menniyre megváltozott a világ a gyerekkorom óta, és akkor odajött Vlágyik, és megkérdezte, hogy emlékszem-e még arra, amikor hajnali hatkor ott álltunk az unyivermag előtt a sötétben, hogy a hetes nyitáskor kapjunk még tejet.

És akkor beszélgettünk mindenről, amit addig még vodkázás alatt is gondosan kerültünk, hogy a régi képekről (volt egy ilyen nagyon vacak, rózsaszín gyerekfényképezőgépem, ami szemcsés fotókat készített, én meg lelkesen lekattintottam mindent, mintha tudtam volna, hogy valamikor még számítani fog) Marinát lelőtték, mert rossz helyre született, és rosszkor volt rossz helyen, Vityok meg tizenkilenc évesen meghalt autóbalesetben, a többiek meg a világ minden tájékán vannak szanaszét. És ezért számít, hogy mi megírjuk egymásnak (apró betűkkel, minden szabad helyet kihasználva) a jeles alkalmakkor a képeslapokat, és amikor nagyon ritkán találkozunk, akkor ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk, ami azért ismerjük be, valahol nem egészséges (az emberek változnak, például meghalnak, meg ilyenek).

Utána meg hazasétáltunk hármasban (mindig azt mondtuk, hogy majd a hídon hívunk taxit, vagy majd a következő kereszteződésben), és rengeteg hullócsillag hulott, aztán ma délelőtt meg kivittem őket a pályaudvarra, mert végül úgy döntöttek elmennek még Prágába egy hétre, hátha addigra jobb lesz otthon, a repülőjegyet meg átíratják. És megbeszéltük, hogy ősszel vagy tavasszal majd elmegyünk egy Kijev/Csernobil túrára, vagy Tallinba, Tallinban állítólag tök jó helyek vannak.

Utána hazajöttem, egyedül voltam, és borzasztó torokgyulladásom van, úgyhogy megnéztem a Das Bootot, hogy tudatosítsam magamban, van, akinek nálam is rosszabb (majd mostanáig dolgoztam, és meg kell jegyeznem, a Das Boot legénységének legalább Pratchettet nem kellett fordítania közben, nem mintha panaszkodnék).