a hímsovinizmusról

Na jó, Velvet cikkekkel kapcsolatban nem szoktam reagálni, de ezt most nem bírom ki (és nem azért, mintha felháborodtam volna, mert egyáltalán nem). Szóval Terabithia írt a férfira nevelésről a szokásos, átlagvagányságnál egy csipetnyivel szélsőségesebb stílusában, ami engem általában tökre szórakoztat, nem is maguk a cikkek, hanem utána a felháborodott, tollborzolós kotkodácsolás a kommentekben. Mert Terabithia provokatív, de nem hülye, ebben az írásában is végig vigyáz arra, hogy énüzenetekben beszéljen, nem minősít senkit, azt írja le, hogy ő hogy neveli a fiát, amire egy egészséges önértékelésű ember legfeljebb vállat von, hogy oké, így neveled, te tudod, virágozzék ezer virág, egy kevésbé ép önértékelésű ember viszont tudat alatt meginog a saját nevelési elveit illetően, mert oda van írva a képernyőre, hogy ő hogy neveli, én pedig nem úgy, akkor biztos baj van velem, rossz anya vagyok, de nem akarok rossz anya lenni, szóval akkor inkább süssük rá gyorsan, hogy vele van baj.

A provokatív sallangokat leszámítva nagyrészt egyetértek Terabithiával, és ha lányom lenne, nála észrevehetően másképp reagálnék bizonyos dolgokra, annak ellenére, hogy nagyjából egyforma embert szeretnék nevelni a lányomból és a fiamból, vagy éppen azért. Mert az elméleti lányom életében lesz egy csomó olyan dolog, amin nem segít a kényeztetés, vagy a puszi a homlokára, mert kamaszkorában és fiatal felnőtt korában át fogják majd vágni fiúk, csak hogy lefeküdjön velük (lehet azt mondani, hogy a szerelmi csalódás a fiúk életében is megvan, de a lányok kiszolgáltatottabbak egy kapcsolatban, mert a fiúk inkább a szexuális oldaláról közelítik meg a párkapcsolatot, a lányok meg inkább szerelmet szeretnének (nem azt mondom, hogy ez fekete-fehér, csak tendenciák), és szexet egyszerűen nem lehet hazudni, szerelmet igen), remélhetőleg legalább egy gyereket szül majd, ami borzalmas, és nem lehet megkönnyíteni, ha úgy jár, mint én, akkor havonta megtapasztalja alig enyhébb formában, hogy milyenek a szülési görcsök, (remélhetőleg) gondoskodnia kell majd legalább egy emberről maga körül folyamatosan, akkor is, ha fáradt, és úgy érzi, hogy nem bírja, valószínűleg neki is át kell majd még élnie, hogy ki nem mondva ugyan, de a közfelfogás szerint másodrendű állampolgár és munkavállaló, akinek többet kell bizonyítania, és kevesebbet kap érte cserébe, és eközben megtanul erősnek lenni, megtanulja, mi a fontos, és mi nem, tanul empátiát, önfeláldozást, kitartást, akkor is, ha mindig megpuszilgatom, amikor elesik.

A fiamnak sajnos vagy szerencsére nem kell ilyesfajta felnőtté váláson átesnie (ajánlott zenei aláfestés), mert manapság már nem kell önfeláldozni a hazért (hálistennek), megvédeni a családot az ellenségtől, elejteni a mamutot (vagy ha igen, a nők ugyanúgy elejtik a mamutot). A fiam gyerekét a felesége/barátnője fogja kihordani, megszülni és szoptatni egy olyan társadalomban, amelyik a nőtől elvárja, hogy akkor is tegyen valamit a családi kasszába, amikor a gyerekkel van otthon (vagy ne legyen vele otthon), de a férfitól nem várja el, hogy tisztába tegye a gyereket, vagy akár csak fogadja a védőnőt. És a férfiak kitalálnak ugyan maguknak mindenféle férfias játékokat, mint például a sportok, a hegymászás és a barlangászat, de ezek pont azért alkalmatlanok felnőtté válási rítusnak, mert nincsen semmi tétjük. Ha valaki versenyfutás közben kifullad és hánynia kell, akkor megáll és kilihegi magát, de ha szülés közben kell hányni, attól még egyúttal folytatni kell a szülést is, akkor is, ha nem bírja az ember, meg akkor is, ha elájul. Hegymászás közben meg lehet halni, ami tényleg tragikus, és nem kívánom senkinek, de hősiesség szempontjából az én szememben az ilyesminek éppen olyan súlya van, mintha valaki hullámvasutazás közben esik ki és hal meg, mert aki szórakozásból csinál valamit, az vállalja a következményeit (ezzel együtt mindenféleképpen támogatni fogom, hogy a fiam/lányom sportoljon valamit, mert attól is erősödik és boldogabb lesz, jobban megismeri a saját testét és korlátait, meg mittudomén).

Szóval a fiamat nekem kell majd megtanítanom igazi férfinak (felnőtt embernek) lenni, hogy nem kell amiatt sírni, ha kicsit beüti a térdét az ember (a lányom felnőttkorára sajnos nélkülem is megtanulja, hogy milyen az, ha tényleg fáj valami), hogy egy igazi férfi akkor sem ereszkedik le a nyafogásig, ha nyafogással elérné, hogy vegyek neki csokit (a lányom legkésőbb felnőttkorában nélkülem is megtanulja, hogy nyafogással a számára fontos dolgokat (egészséges gyerek, stb) nem tudja elérni, csak ha tesz is értük valamit), hogy a gyengébbekkel szemben önként háttérbe szorítjuk a saját érdekeinket, és átadjuk a helyünket az idősebbeknek, akkor is, ha ellenszenvesek (a lányomnak felnőttkorában valószínűleg a családja összes tagjával szemben háttérbe kell szorítania magát időnként nélkülem is), és hogy a gyengébbeket és az első pillantásra lúzereket nem bántjuk és nem csúfoljuk (a lányom nélkülem is át fogja élni, milyen az, amikor nem vesznek valakit annyira komolyan, csak mert nő, és ebből tanul majd empátiát nélkülem is).

És ezért van az, hogy a lányomat kicsit jobban kényeztetem/kényeztetném majd, amíg még megvédhetem a dolgoktól, a fiamat viszont keményebben fogom, és igenis elvárom, hogy ne nyafogjon minden hülyeség miatt, tanuljon önuralmat, legyen majd képes kicserélni a kereket az autón, adja át a helyét a nőknek és az idősebbeknek (villamoson belüli állóképességben versenyezzen, ne abban, hogy ki tud messzebbre ugrani, az ebből a szempontból csak majomkodás), hogy ne éljen vissza a kiszolgáltatottabbak kiszolgáltatottságával (amibe az is beletartozik, hogy ne hazudjon olyasmit nőknek, amit nem tart majd be), lehetőleg csináljon valami olyat, ami számít, valami maradandót, építsen házat, írjon könyvet, ültessen fát, és ehelyett ne pepecseljen mosogatással meg balettal meg cukrászattal, mert az egy férfitól a könnyebb út választása lenne, de tartsa tiszteletben azokat, akik ezeket elvégzik helyette (na jó, a balett-táncosokat nem muszáj), ne rombolja a munkájukat, ne nézze le őket, és ha a csaja nagyon fáradt, akkor igenis mosogasson el helyette, mert az igazi férfi, az olyan. Mert ezekre nekem muszáj megtanítanom, és ebbe az is beletartozik, hogy nem ugrok majd pátyolgatni, ha elesik a bicajjal, és elvárom, hogy bizonyos szintig intézze el maga a vitás ügyeit a kortársaival, és ne kezdeményezzen verekedést, de legyen képes megvédeni magát, és ne futamodjon meg a kihívások elől, legyen szó köpőversenyről, vagy a kisebb megvédéséről (azt azért majd igyekszem időben tisztázni vele, hogy a néptánc nem kihívás). Mert rajtam múlik, hogy igazi férfi legyen majd belőle.

112 thoughts on “a hímsovinizmusról

  1. NC

    Elképzelem, hogy amikor a fiad már igazi férfi lesz, és megkérdezik tőle, hogy lett ennyire menő, büszkén azt válaszolja majd: Az anyukám kiskoromban eldöntötte, Igazi Férfit nevel belőlem. És jó munkát végzett.
    Nem akarom letörni a lelkesedésedet, de ha azt akarod, hogy férfi legyen belőle, akkor egy apukára lesz szüksége. Ha ez nem megoldható, akkor válassz a családban egy nagybácsit, nagypapát, valakit, aki férfi, és mintaként lehet állítani.

    Kedvelés

  2. automaton_aliza

    Nem értek egyet ezzel a bejegyzéssel. Ugyan nem neveltem még gyereket, de egyben biztos vagyok. Ha valami iránt késztetést érez majd a leendő fiúgyerekem, mondjuk, hogy főzzön vagy inkább rajzoljon focizás helyett, nem fogom leszidni és leállítani. Úgy ahogy lány létemre én is megtanultam apukámtól focizni, és érdeklődve hallgattam a dinoszauruszokról szóló meséket. Legyek a facebook szerint mutáns, de lényegében amellett vagyok, amit a pszichológusok is vallanak, hogy az emberek között egyéni szinten nagyobbak az eltérések, mint a nemek között. Még egy kritika: oké, legyen egy nő hímsoviniszta, de ezzel csak saját magát helyezi alantasabb pozícióba. Hasonlóan ahhoz, amikor elfogadjuk magunkról, hogy mi nők nem lehetek gondolkodó egyedek, hanem csak tündibündi, mutogatósbaba konyhatündérek a jóindulatú szexizmus nevében. Nem tudok ezzel egyetérteni, és biztos, hogy arra fogom nevelni a gyermekeimet, hogy elfogadják és tiszteljék a másik nemet, nem pedig visszataszítsa az egyik a másikat a viktoriánus erkölcsös világszemléletbe, ahol a nők csak ártatlan agynélküli nyuszik. Ezt gondolom, és nekem személy szerint nagyon furcsa, hogy a legtöbb nő elfogadja, hogy biológiailag determinálva – egy ősi és lejárt elmélet, az esszencializmus jegyében – még mindig csak egy alacsonyabbrendű konstrukciók vagyunk. Egy felesleges oldalborda. De komolyan… Megérem egyszer még azt is, hogy az kerül majd a freeblog főoldalára egy nő klaviatúrájából “nehogymá szüljünk lánygyermekeket is – le az XX kromoszómával” – – – :S ?

    Kedvelés

  3. amatőr

    Az a baj, hogy egy “igazi fiúból”, leginkább egy “igazi férfi” működésének rendszeres figyelemmel kísérése tud “Igazi Férfit” varázsolni, úgy nagyjából két évtized alatt. Merthogy minta után tanulunk. Minden más – félmegoldás.
    (az persze fontos egy igazi fiúnak is [nemcsak az igazi lánynak], hogy tisztában legyen az anyukája által, preferált – bármiféle, nemhez köthető vagy nem köthető – értékekkel)
    Úgyhogy kívánom nektek, hogy idén meghozza a Mikulás/Jézuska (vagy akárki), szóval, hogy a karácsonyfa alatt ott legyen a vágyott I.F.
    Aki mellett neked kellemes lesz I.N-nek lenni.

    Kedvelés

  4. AnTalk

    Én bevallottan hímsoviniszta vagyok, amibe belefér a gyerekfelügyelet, pelenkázással és a palacsinta sütés.
    A nőktől pedig nem a hímsovinszták várják el, hogy hozzátegyen a családi kasszához, épp fordítva, ők azt szeretnék, ha otthon maradna.
    Nem olvastam végig az összes kommentet, de valaki itt feljebb említette a “jó ember”-t.
    Engem azt hiszem ilyennek próbáltak nevelni és én is ezt próbálom továbbadni a gyerekeimnek. Oszt, hogy a fiaim mennyire lesznek hímsoviniszták ebben globális felmelegedésben, majd meglátjuk.

    Kedvelés

  5. hunter.

    alig tudok koncentrálni, úgyhogy bocs, ha nem túl koherens.
    mivel nincs gyerekem, és csak a saját élményeimmel tudnék jönni, az pedig senkit sem érdekel ugye, mondok mást, a nők leértékelésével kapcsolatban.

    a barátom egyik tanárától származik a következő [i]humoros[/i] kijelentés:
    “nők kezébe nem szabadna elektromos szerkezetet adni”
    merthogy nem tudjuk rendesen használni, és nem elég, hogy hülyék vagyunk a műszaki jellegű diszciplinákhoz, de még az sem jut eszünkbe, hogy utána nézzünk. (ebből csak baj lehet, itt jutunk el az eredeti mondatig.)

    erre természetesen mindenki boldogan helyesel, még az is, akinek az anyja a szeme láttára cserélt kereket teljesen egyedül, este kilenckor, valahol rákospalotán, egy út mentén úgy, hogy a két, állítólagosan felsőbbrendű férfi azt se tudta, hogyan kezdene hozzá.

    [továbbá
    eddigi tapasztalataim alapján egy férfi egyik igen mélyreható sértése egy nő felé az, hogy mennyire ad a véleményére.
    amikor az ember – már csak olyan apróságok terén – azzal szembesül, hogy bár ő két éve bizonygatja, milyen zseniális komolyzenei darabok léteznek, egy haver fél óra alatt meg tudja győzni, hogy töltse le a Mozart Requiemet. pedig a barátnőnek is az a kedvence.]

    Kedvelés

  6. Csiperke

    Ma eléggé ráértem, végigolvastam az összes hozzászólást. Hm. Kavarognak bennem a gondolatok, de csak egyet teszek hozzá az itt olvasottakhoz: nem csak a szülő(k) nevelési elvein és módszerein múlik az, hogy egy gyerekből milyen felnőtt lesz, sőt az sem hogy gyereknek milyen. Ezt mint egy 28 hétre született 4.5 éves okos, nagy és egészséges, de hisztis és akaratos kisfiú abszolút támogató apukával élő, igyekvő, de néha bőgő anyukája írtam. Uff.

    Kedvelés

  7. Batkamanó

    Szia Lucia!
    Közel a századik vagyok aki ír Neked.Mucis blogod hű olvasója vagyok,de ide is naponta benézek.Tetszik, hogy véleményedet nyíltan leírod ( bár tudod előre melyikkel kavarod fel az indulatokat). Most is ez történt, hogy kinek van igaza nem is érdekel, az a lényeg,hogy jó olvasni Téged, aranyos vagy és értelmes.

    Kedvelés

  8. xxsodxx

    Bárcsak minden anya ilyen tisztán látná ezt… nem lennének ennyire lepukkadva férfinemzedékek. Sok sikert a nevelés gyakorlatához! Az elmélet elég jó.

    Kedvelés

  9. TN.

    Lucia, mar biztos zug a fejed a sok okossagtol, velemenytol :)

    Azert ideteszem az enyemet is.
    Ahhoz, hogy a fiad igazi ferfiva noljon fel, ahhoz leginkabb az anyuka igazi ferfikepe kell, hogy rendbe legyen, gondolom, ebben egyet ertunk. A te ferfikeped viszont most nem az igazi: nem csoda, amin az utobbi idokben vegigmentel, az eleg razos volt. A problemakat megoldottad, de gondolom, nem leplek meg azzal, ha azt mondom, hogy a velemenyem szerint meg nem kerultel vissza egy kiegyensulyozott, onmagaval es a vilaggal elegedett allapotba. Az alapjan, amit leirtal, az az erzesem, hogy a te ferfikeped egy erosen anti-ferfi kep, tobbnyire valaki(k) elleneben hatarozod meg, milyen ne legyen.

    Csak annyira ismerlek teged, amennyire a blogodbol ismerhetlek, es emiatt alapvetoen optimista vagyok. Okos, ertelmes, szellemes, talpraesett vagy, es a fenykepek alapjan vonzo is ;) Tutira jon majd pasi, aki helyrebillenti a te lelki egyensulyodat, no meg Muci lelki fejlodeset is segiti egy poztiv keppel.

    Mindenesetre a legfontosabb faktor mar a helyen van, van egy szereto anyukaja. Azt alligha lehetne barmi massal potolni.

    Kedvelés

  10. reszegszamar

    Viv, senki nem mondta, hogy Lucia rosszul neveli a gyerekét, meg nem írhatja meg a saját blogjában a véleményét, viszont kirakta a kommentdobozt, amire nincs ráírva, hogy csak a Luciával egyetértők számára. Ráadásul a kommentek moderáltak, Lucia annak tapasztja be a száját, akinél úri kedve úgy tartja. Lucia nem hinném, hogy bárki agitálni fog, hogy szeresd meg a néptáncot, meg a balettet,kedvelik azt elegen Nélküled is. Ám, ha bátortalanul szabad kérni, Muci ne úgy nőjön fel, hogy a balett meg néptánc kötelezően hülyeség, had döntse el ő, rá milyen hatással van. Lesz elég gond amúgy is a sziklamászással és barlangászattal, mert a serdülő Mucinak az nagyon fog imponálni, borítékolom, és nem arra gondol majd, hogy az igazi férfiak ehelyett könyveket írnak, meg házat építenek, hanem hogy milyen bátor, férfias apja van. Ám, ahogy Téged ismerlek, meg fogod találni a megfelelő eszközöket, hogy a legideálisabb felnőttmucit nevelj a gyerekedből, ő meg majd hozzáteszi a magáét, és kész a mű!:-)

    Kedvelés

  11. tilosaz

    az a baj, hogy a gyereknevelés is olyan, mint Isten és a politika. mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá, és nyugodtan megmondhatja a véleményét, akár kérdik, akár nem :)

    (de ez csak egy jópofa bon mot, a jelenlevőkre meg természetesen nem vonatkozik, mert mi mind egyéniségek vagyunk)

    Kedvelés

  12. Adrianna

    Szia Lucia!
    Úgy gondolom mindannyian (szülők) próbálunk helyes utat, mintát, biztonságot adni a gyerekeinknek. Ki így, ki úgy. Mindenképp hatunk rájuk, de alapvetően azt, hogy milyenek lesznek a saját lényükből is fakad. Mondom ezt két kamasz (fiú-lány) “tulajdonosaként”. Terelgetjük őket, míg megtalálják a saját útjukat és nézünk nagyokat, amikor tizenévesen már nem biztos, hogy mi vagyunk a példák, a kortársakkal szemben. Jó hogy vannak és néha nagyon fárasztó. Szerintem klassz srác lesz Muciból – és üdv neki/nektek!

    Kedvelés

  13. lucia

    Szkifi, igen, ez nagyon ízlés kérdése, éppen ezért nem tudok mit csinálni azzal, hogy a szememben a balett és a magyar néptánc csak cél nélküli bohóckodás, amit én még csak szépnek sem látok, és amit érthetetlen okokból komolyan vesznek az emberek, ne haragudj rám ezért :) mellesleg az operával és a focival is így vagyok (csak hogy további két rajongói szubkultúra haragját is magamra vonjam). de lelkesen támogatom, hogy mindenki azzal üsse el az idejét, amivel akarja, csak nekem ne kelljen néznem és tapsolnom hozzá. nem szoktam mások balettszeretetére meg miegyéb megjegyzéseket tenni, az ízlés az tiszteletben tartandó magánügy, de légyszi engem se próbáljon senki meggyőzni, hogy mlyen klassz dolog az igazából :)

    Kedvelés

  14. szkifi

    …maradandot alkotnak. evszazados iskola epült e köre a mozgaskultura köre, ahol minden egyes mozdulatnak meg van a maga jelentese, törtenete, es amit nagyon sokan ertenek is, es sok ember szamara a maradandosagot jelenti.

    inkabb azt akartad mondani, nem a te izlesed..az igy szebb.

    különben a maradandosagra törekedni, meg egyszerüen idöfecserles, meg szerencse kerdese.

    en azt mondom, take it easy

    Kedvelés

  15. lucia

    Korim, azért van különbség sírás és sírás között, legalábbis én az enyémen látom. ha megijed a babától, akkor megvédem és megvigasztalom, mert látom rajta, hogy tényleg megijedt, hiába hülyeség ez szerintem, de ha primadonnáskodik, mert nem tudott felmászni a tilos számítógéphez, és a seggére esett, akkor (miután ellenőrzöm, hogy nem lett-e baja) nem fogom vigasztalgatni (és már nem is primadonnáskodik ilyenkor). amikor a múltkor kicsit nyersebben fogta meg a doktornő a rendelésen, és úgy kapott oltást, akkor elmagyaráztam neki, hogy sok a munkája a néninek, azért nem vigyázott, de ez nem az ő (a gyerek) hibája, ennek ellenére most viselje el, mert muszáj sajnos. és ezt fogom tenni akkor is, ha nagyobb lesz. és simán kényeztetem meg szeretgetem, ha nincs éppen más dolga, de ha feladat van, akkor feladat van, olyankor nincs játék meg nyafogás meg halogatás. a melegség nem tudom, hogy jött ide, engem nem zavar, ha meleg lesz, attól még lehet rendes ember, engem az zavarna, ha affektálna, a dolgok elintézése helyett nyafogna, minden hülyeséggel másokhoz (hozzám) rohanna segítségért, nem viselkedne megértően a környezetével, és kibújna a felelősségek alól.

    Kedvelés

  16. Viv

    A lényeg, hogy Lucia ismét nem jól neveli a saját gyerekét, (és a jövőbeli esetleges lányát), és nem írhatja le a véleményét a saját blogjában, mert az olvasók bebizonyítják, hogy téved. :)

    Kedvelés

  17. korim

    Támadom az igaziférfi általánosítást és azt, hogy hogyan neveled azzá. Egyrészt szerintem nincs olyan, hogy egy igazi férfi építsen házat, írjon könyvet stb. Egy igazi férfi csinálja azt, amit szeret csinálni, és legyen képes örlni a sikerének és tanulni a kudarcaiból. Ahogy egy igazi nő is.

    Áron, a fiam nyolc éves. Négyféle sportra jár, négyéves korában simán leszüretelt egy nap alatt hatvan kiló szőlőt a saját metszőollójával és fel is vödrözött a sor végére, nincs olyan, hogy ne lenne rajta néhány ilyen-olyan sérülés, simán lebringázik 30-40 kilométert egy nap, egy edzésen most már leúszik nyolcszáz métert három úszásnemben. Valszeg keményebb, mint a legtöbb igazi felnőtt férfi ismerősöm. Ugyanakkor ha olyan állapotban van, hatalmas szüksége van arra, hogy elhagyja magát, kényeztessék, vigasztalják és dédelgessék. Mint mindenkinek. Elesik, fölszakad a szája, röhögünk, befújom fertőtlenítővel,aminek szar az íze, ezért véreset köp, amin megint röhögünk. Úszáson Andinéni kiabál és igazságtalan, Áron kishíján sírva jön ki a medencéből, az első dolgom, hogy legalább két percig szorítom a mellemhez a fejét és arról beszélek, hogy ha hazaértünk csinálunk valami vicceset. A kiscsajok kiközösítik a közös baráti nyaraláson, az első dolgom, hogy fél napig homokozok vele, aztán meg futóversenyzünk, aztán meg focizunk, amíg nem szedi össze magát annyira,hogy valahogy szembenézzen a kudarcával.

    Kurvasokat tud nyafogni, bár következetesen nem ér velem meg az anyjával semmit vele, sőt, lebasszuk mint a pengős malacot, hogy ne nyávogjon. De úgy érzem, néha szüksége van arra, hogy esendő legyen és gyenge. Soha egy szót sem nyafog például a kortársai körében, mert már megtanulta, hogy ott ez semmit sem ér. Mint ahogy azt is meg fogja tanulni, hogy csúfolódhat-e, és bánthat-e gyengébbeket. Gyorsan és fájdalmasan, mert a gyerekek nem kíméltesek.
    De mi vagyunk a szülei és tőlünk kaphat olyat, amit mástól nem. Nem hülye, és csak a saját kárán tanul. Indult már el baráti, de elég magas színvonalú backgammon bajnokságon. Négy ötös meccsen kellett megalázó, kétpontos vereségeket elszenvednie, mire elmehetett. Az anyja csak annyit mondott neki, hogy ha benevezett, csinálja végig. Többet tanult azon a délutánon, mint tőlünk nyolc év alatt.

    Igazi férfi lesz szerintem. Lehet mondjuk, hogy egy igazi meleg férfi. Az ő dolga. Nekem meg az, hogy úgy is elfogadjam és adjak neki amit tudok.

    Kedvelés

  18. Tobber

    Kedves Lucia!

    Szerintem nem jól ismered a liberalizmus fogalmát. Nem a gerinctelenséggel azonos.

    És hogy nem kihívás a néptánc? Szivesen látunk egy próbánkon (Muciszórakoztatást vállalok!), ahol a három óra mozgás önmagában is kihívás, nemhogy szépen kivitelezni a mozdulatokat, a térformákat, harmóniában a többi táncossal, a zenével, a lépés stílusával, mindezt lányoknak nőiesen, férfiaknak meg erőt sugárzó, férfias mozgással, kurjongatással.

    Igaz említetted, hogy a magyar néptáncra gondolsz, én más nép táncát táncolom.
    És nem mellesleg a (nép)művészet érték. Szép dolog művelni/képviselni/hagyományőrizni azt.

    Egyébként a férfineveléshez nem értek, nincs gyermekem. :)
    Lány vagyok, apám fúrni, barkácsolni tanított és a csillagászatról, kémiáról mesélt hajnalig, rövid hajam volt és nadrágjaim. Mindig erősnek kellett mutatkoznom.
    Csak 30 éves korom után jöttem rá, hogy ettől még lehetek néha “gyenge” nő, hogy nem erkölcstelen, ha kihívó szoknyában megyek randira, és nem nagyon égő, ha nem tudok túl sokat a sejtbiológiáról…
    Szóval végülis a szülők célja nem jött be, de sok időmbe telt ezt feldolgozni. Bár a néptáncolásom céljuk volt, azt elérték. :)

    Kedvelés

  19. Dweyra

    Vagyis, összefoglalva, amiről fentebb hosszan hadováltam: szerintem akinek a szülei nem ragaszkodnak a hagyományos férfi-női szerepekhez a házimunkában, a pályaválasztásban a viselkedési mintákban és a pátyolgatásban, az még nem nevelődik kőbunkónak, mert a kettő nem ugyanaz.

    Kedvelés

  20. Dweyra

    Lucia: most te olvastál valamit nagyon félre. Az általad felsoroltakról én is azt fogom mondani a fiamnak, hogy ez nem jó, szimpatikus ember ilyet nem csinál (nem csak szimpatikus férfi nem, hanem szimpatiksu nő sem), és tőlem sem fog ilyesmit látni. De azt el fogom várni, hogy legyenek itthon feladatai, akár a mosogatás is (persze korához illően), mert azt fogom neki tanítani, hogy az végez házimunkát, aki koszol, nemre való tekintet nélkül. És azt is el fogom neki magyarázni, hogy nem akkor mosogatunk el, ha a csajunk már nagyon fáradt, hanem akkor, ha ez a feladatunk itthon ma, vagy általában (vagyis nem segítünk, hanem megvannak a saját feladataink, amit elvégzünk. Segíteni ezen felül lehet és kell, ha a másik fáradt, vagy egyéb hasonló helyzet adódik.) És ha cukrászkodni akar, akkor nem fogom azt mondani, hogy férfitól ez a könnyebb út választása, hanem örülök majd a finom sütinek, meg annak, hogy kreatív fiam van. Ha pedig egyszer gyereke lesz, remélem, megtalálja majd otthon a tiszta pelenkát, amíg a párja mondjuk épp aikido-edzésre motorozik. Mert nekem meg ez az értékrendem, és ettől még átadom a helyet a villamoson, valamint a vizsgáimra is tanultam eddig még mindig… És most akkor megfordítom: ha szerinted ez túlzott liberalizmus (netán feminizmus – sajnálom, hogy ez itthon még mindig szitokszó) akkor beismerem, nem vagyok elég hagyományos, vagy nőies (bármit jelentsen is ez), vagy whatever.

    Kedvelés

  21. lucia

    Lind, Dweyra: én meg nem vagyok annyira liberális, hogy azt tanítsam a gyerekemnek, hogy nyugodtan csúfolja a kisebbeket, vegye el a villamoson az ülőhelyeket az öregek elől, ha megbukik egy vizsgán, akkor üljön és sajnálja magát ahelyett, hogy tanulna, és ha hazugsággal könnyebb megszereznie valamit, akkor hazudjon nyugodtan, és az életét lehetőleg céltalan szórakozással töltse csak mert nem akarom korlátozni az önmegvalósításban. Erről írtam a posztban, ha ez szerintetek oktalan vaskalaposság, akkor beismerem, nem vagyok elég liberális :)

    Kedvelés

  22. GrA

    En nem hiszem azt, hogy valaki attol ir jol, hogy sokan olvassak.
    A TV-ben is van egy rakas agyonnezett show, de attol meg ezek nem szinvonalas musorok.
    Szoval a velvetes leanyzot en nem tudom azzal megvedeni, hogy az olvasottsag / kommentezes miatt ir hulye stilusban, mert ez igy osszessegeben azert eleg gaz.

    Masreszt valoszinuleg irtozatosan nagyot fog koppanni, mert a gyereke ugyse olyan lesz, mint amilyet eroszakkal nevelni akar belole.

    (egyebkent azt sem hinnem, hogy a kisgyerekes nojuket otthagyo apukat tudatosan neveltek ilyennek, sot, tovabbmegyek, szerintem az osszeset megprobaltak _nem_ ilyennek nevelni.)

    Kedvelés

  23. Dorcsi

    Csakhogy egy dologról sokan elfeledkeznek!
    a gyereknek 7 éves korig nincs nemiség tudatuk!!
    7-14 éves kor az amikor kialakul!
    Csak azért tudják,hogy kisfiuk vagy kislányok mert mi megmondjuk nekik!
    A lelkük szerint nagyon egyformák,szeretetre,biztonságra,állandóságra vágynak.
    ha ezeket megkapják gyerekkorban akkor ösztönösen tudni fogják hogyan kell viselkedni nőként ill férfiként.

    ja és ha nem vigasztalod meg és nem mész oda hozzá ha 10 évesen leesik a bicikliről akkor ugye nem várod el,hogy odamenjen segíteni valakinek ha bajban van.Minek?ha én vagyok bajba se jön oda senki…

    Kedvelés

  24. szlan

    Ha kemény férfit akarsz nevelni a fiadból, akkor bízd egy férfira a nevelést. A gyerekeknek kis kivételtől eltekintve “példakép” kell, de legalábbis követhető példa. Mivel te nem tudod milyen férfinak lenni, csak egy végletekkel teli képed van róla, ezért soha nem fogod tudni hogyan nevelj férfit. Persze a fiúból férfi lesz majd, valamilyen. Nyilván nem olyan mint amilyet szeretnél, de ettől neki nem lesz rosszabb.
    Két dolog: gondolkodj rajta, hogy miből lesznek a plázacicák. A lánnyal megengedőbb leszel, mert a lány majd eleget áldoz a családra felnőttként. Nos, ha ez így működne, nem lenne tele a világ olyan tizen-huszonéves lányokkal amikkel tele van most.
    A másik a véleményed, hogy mi számít maradandó alkotásnak. Egy férfi legyen kemény és sportos-e? Tehát ha a testével foglalkozik az jó. Ámde az nem maradandó, ezért ne sportoljon. Vagy csak a tánc az ami nem jó? Akkor a kifejezetten férfias (és nőies) tüzes latin táncok férfiatlanná tesznek mert nem maradandóak? Vagy a harcművészetek? Vagy az akrobatika? Hm. Szerencse, hogy ezt a gyerek majd eldönti, a baj az, hogy egy csomó ideje elmegy majd arra amit te mint szülő sugallsz.
    Kicsit én is radikalizáltam a mondanivalód, de csak hogy rámutassak a problémás részekre. Ettől függetlenül nyilván van igazság abban amit írsz, de ez megint fekete-fehér gondolkodás kicsit.

    Kedvelés

  25. nemisbeka

    Ka: valami jópofaság volt az, hogy nem követjük el azokat a hibákat, amiket a szüleink. Mi más hibákat követünk el :).

    Egyébként szerintem a következő 20 évben, mire Muci felnő, sokat változik majd a világ majd körülötte. Apáink még nemigen rongyoltak be a szülőszobára anyáinkkal például, hogy csak egy apróságot említsek, aztán ez 20-30 év alatt alapost megváltozott, sok minden egyébbel együtt.

    Kedvelés

  26. Lucia2

    Kénytelen vagyok az ellenpontot képviselni. Therabitia írásait már hónapok óta hanyagolom főleg a stílusa miatt, amivel rendszerint agyonveri a mondanivalóját (már ha van neki).

    Az sem tetszik benne, hogy ő magát egy nagyonmenő hűdevagány baromitoleráns akárminek állítja be, aki vidáman köpköd mindenki mást, aki bármilyen szempontból nem tetszik neki.
    Legyen neki.

    De nekem nem kösz. És az életvezetési tanácsait is inkább osztogassa azok között akik vevők rá, úgy látom azért még mindig vannak rá vevők (tízmilliárd légy nem tévedhet?).

    Ha Therabitia férfinak született volna egy fasz lenne fingós és baszós poénokkal, így egy kissé állott mosatlan puncira asszociálok, ami semmivel nem kellemesebb kép.

    Kedvelés

  27. ka

    tilosaz: engem is fiúnak vártak, lehet most is jobban áll a kezemben a csavarhúzó, mint rajtam a szoknya… úgy, hogy kemény 10 évembe került, hogy jól érezzem magam szoknyában. Lassan 30 leszek.
    Az öcsém nagyrészt (6 éves kora után) apa nélkül nőtt fel, egy ideális apaképet követve. Fúrni-faragni, csapot szerelni ugyanúgy tud, mint főzni.
    Szóval szép kis csomag vagyunk. Lehet minket mintaként vagy elrettentő példaként kezelni.
    Ezzel azt akartam mondani, s erőltetett neveléssel nem egy önálló személyiségű, magabiztos, magát a bőrében jól érző személyiséget, pardon, személyt nevelünk, hanem egy korcsot.
    Azzal ellenben, amit “csak úgy” mutatunk reggel, fogmosás közben, vagy este a vacsoraasztal mellett, na, hát azzal a magatartással fogunk igazában nevelni. Azzal hogy én mindig slamposan fogok öltözni, a lányom nagyobb valószínűséggel azt fogja követni és hagy valószínűséggel nem lesz belőle plázacica.

    Lucia: kb 2 éve kukkollak titokban de most muszáj volt megszólalnom. A napi sajtó mellett mindig elolvaslak, mert egyszerűen hozzám nőttél, mert sokszor ugyanúgy gondolkodunk, mert nem tudom megmagyarázni, csak úgy :) Szóval, azt akartam kinyögni, hogy nem hiszem, hogy a gyerekünkön keresztül megjavíthatjuk a saját elcseszett gyerekkorunkat. Talán ezért nincs még gyerekem. Mert még nem érzem azt, hogy át tudok adni neki egy egészséges anyaképet, családmodellt, egy magabiztosan kezelt, stabil alapokon nyugvó értékrendet. Elég szar.

    P.S. még mielőtt megkérdezné vki, nincs gyerekem, kapcsolatban élek, azt hiszem, elég kiegyensúlyozottan, ami a kapcsolati oldalát illeti. De ez nagyrészt nem az én érdemem, hanem a másik felemé, akinek szerencsésebb családi háttere volt mint nekem. Egy intuitív anyukája, aki megérzi mikor kell hallgatni, mikor kell meleg teát főzni és mikor kell büntetni. Egy ügyes kezű apukája, aki focizni ugyan nem, de urambocsá’, tisztelni, intuitívnak lenni – na, ezeket vhogy sikeresen átadta.

    Kedvelés

  28. fanni

    ennyire nagyon próbál inspirálni egy sablon, és már indul is a spirál-inspirál – a gép forog – hagyom – az alkotó pihen – nagyon de miért!?

    nem vagyok vallásos, csak mélyen, magamba hívő ember – és amint kimondom, mindenki bólogat egy picit, mint azok a giccses kutyák, bábok, ott a trabantok kalaptartóján… mint a tollal, vagy laptop klaviatúrájával, vagy széllel, vagy beszéddel felkavart őszi falevelek.

    és hogy hímsovinizmus, feminizmus, te valóban így becézed – azt az elviselhetetlen elégtelenségérzetet, hogy MINDEGY, hisz mind egy.

    (amúgy tetszett a cikk, csak így tovább) – én is írogatok – pihentagyú szarokat (nem ám, kicist sapnyolviasz szagra gyanakszom) de lehet, h én vagyok a fecske, aki őszből is nyarat akar csinálni… egyedül nem megy.

    http://www.mesemasa.blogsplot.hu

    ha idődbe belefér, csemegézz – ha nem ízlik, köpd ki. :) örvendtem, kedves tavaszi reménysugár!

    Kedvelés

  29. lucia

    Szociálismunkás: egyelőre annak is nagyon örülnék, ha a nyuszimotorról leérne a lába, biciklije nincs :) de ha komoly baja van, nagyot esik vagy nagyon megijed, akkor természetesen vigasztalom. ha beveri a térdét vagy akármijét, azt viszont tanulja meg elviselni (és ezzel neki nincs is problémája).

    Kedvelés

  30. szocialismunkas

    Azért a fiadat is vigasztald, ha leesik a bicikliről. Különben honnan tanulna empátiát, ha a saját anyja nem érti meg a fájdalmát?

    Kedvelés

  31. ő kelme

    Hülyének néznék a férfit, aki ez alapján választana feleséget. Pedig ez leképezi a múltat és a jövőt! Viszonyod a Férfihez. A leírtak alapján nekem ilyen feleség, és még sok gyerek kell, de hogy szerezzek?

    Kedvelés

  32. tilosaz

    nem olvastam végig az összes kommentet, majd délután :(

    lucia, mindehhez csak annyit, hogy nekem olyan szüleim voltak, akik előre eldöntötték, hogy milyen gyerekeket szeretnének. ehhez képest a tesóm zenész lett, és minden férfias dologhoz antitalentum. utána jöttem én, és az apám azt gondolta, hogy itt a nagy lehetősége egy igazi férfit nevelni belőlem, így lányként három éves koromtól versenysportoltam, fúrtam, faragtam, majd nagyobb koromban szekrényt pakoltam, és családi tragédia volt, amikor kiderült (harmadik osztályos koromban), hogy én tkp. balettáncos lennék (nem lettem, de hosszú, hogy miért), inkább versenysportoltam tovább.

    azóta, hogy rájöttem, hogy én tkp. lány vagyok (úgy húsz éves koromban), megpróbálok felépíteni magamban egy női identitást.

    ezt csak azért írtam, hogy illusztráljam, hogy mennyire el is lehet szúrni, ha valaki úgy áll hozzá, hogy ő tudja, mi legyen a gyerekéből (persze a jelenlevők kivételek).

    Kedvelés

  33. Lind

    Szeretném, ha a mostani emberek (férfiak, nők, heteroszexuálisok, homoszexuálisok, biszexuálisok, transzfesztiták és mindenki más) a számára elfogdott, és ideális értékrend szerint élne. Ha gyermek azt látná, hogy az emberek tisztelik egymást, hogy a házimunka, a vásárlás, szabadidő, stb. nem társadalmilag meghatározott jelleggel működne. Hogy mindenkinek egyformán lehetne joga bármilyen szakmát választani, ha anya is elmehetne kocsmázni, ha őt is tisztelnék, és nem tartanák puhánynak az apát, ha ő tereget és pelenkázik, miközben anya motorral elment befizetni az aikido tanfolyamát.
    Ha mindenkit önmagáért becsülnének meg, és szabad választást kapna gyerekkorától. Ha lehetne. Persze, ezután nem kötelező. Mindeki maga dönt(hetne).

    Kedvelés

  34. Atti

    wow, ez a “ne pepecseljen mosogatással …, mert az egy férfitól a könnyebb út választása lenne” szíven ütött.

    a mosogatás mellé nálad nem férnek bele a nagyobb tettek?

    Kedvelés

  35. Barib

    Lucia, majd mondd el az elméleti lányodnak lsz azt is, hogy vannak nők, akik listát tudnának írni róla, hogy mi minden helyett szülnének inkább újabb kölyköket (bérbe mondjuk, mert nevelni huszat azért nem szeretnék :)
    Az írásodat meg jó volt olvasni, bár vsz lehetne még finomítani az elméleten akkor, amikor úgy leszel épp, hogy Karácsonyra egy pontosan ugyanolyan jövő évet kérsz magadnak, amilyen az előző volt.

    Kedvelés

  36. vienna

    Ott tartottam, hogy az értékrend megy át magától és közben alakul a gyerek sajátja.
    Lucia jól látja, h. igenis, különbség van a fiúkkal és a lányokkal való bánásmód között, legalábbis kell, h. legyen különbség. (Megfigyeltem, hogy még a hangom is más, ha a fiaimmal beszélek, és megint más, ha a lányaimmal.)

    Kedvelés

  37. reszegszamar

    Lucia drága, persze, hogy a sajátodét, csak ne szent és sérthetetlen ordréként. Mert a Te értékrendet a Te értékrended, amiből joga van Mucinak válogatni. Elfogadni és elvetni egyaránt. Viv különbség van aközött, hogy SOHA nem emeled fel a lányod, mert tanulja meg, hogy az élet kegyetlen, vagy csak könnyú sérülések esetén nem. Mert, ha nem áll fel, és nem megy tovább, akkor nyilván nem pattogtatod az ostort a füle mellett…

    Kedvelés

  38. Zimizumi

    Lucia, én nagyon köszönöm ezt a bejegyzést. jó régóta forgatom ezeket a dolgokat a fejemben, és nagyon jó volt felismerni a gondolataimat ilyen koherens kis érvrendszerbe építve.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.