keresem jogos tulajdonosát

Időközben valamelyest rendeződni látszódnak a diplomáciai viszonyok (hálistennek). Élő tudósításunkat hallották a hullámvasútról.

De igazából nem ezért írok, hanem mert találtam egy pendrive-ot a Ferenc körúton, amit tök szívesen visszaszolgáltatnék a tulajdonosának. Kisgyerekes képek vannak rajta (Veronikáról, bár nem tudom, hogy az összes kisgyerek ugyanaz-e, ilyen 0-2 éves koriak), meg utazósak (Sopron, Erdősmárok, Luxemburg), meg egy csomó gyógyszerészeti jegyzet, stb. A gyökérkönyvtárban képek Saci, Saci2 és Saci 3 néven egy lányról. És tudom, hogy kicsi az esélye, de ha valaki ismer egy Saci nevű (?) gyógyszerésztanulót (?) Veronika nevű kisgyerekkel, pingessen már ide.

Update: jobban átnéztem, és lehet, hogy Dr. Nikolics Máriát kellene megtalálnom. Az egyetemen keresztül szerintem most reménytelen, ötlet?

22 thoughts on “keresem jogos tulajdonosát

  1. lucia

    Na, rendeződött a dolog, ma reggel átadásra került az eszköz, ráadásul olyanok derültek ki, hogy pár utcányira lakunk egymástól, és a legjobb barátnőjének a teljes neve, az unokájának meg a keresztneve ugyanaz, mint az enyém. és kaptam csokit is, pedig tényleg nem állt szándékomban váltságdíjat kitűzni, meg elmondta, hogy olyan dolgok is vannak az eszközön, ami máshol nincs meg neki, szóval a világ egy kerek hely, és jótettért jót várj, ilyenek :)

    Kedvelés

  2. nemisbeka

    A könyvelhagyós játék mintájára meg lehetne csinálni a pendrive-elhagyós játékot, hogy mondjuk három fájlból meg kell találni a gazdáját :).

    Kedvelés

  3. lucia

    Bluemoon, istennő vagy, az adatokat nem publikálnám, de beszéltünk, tényleg az övé, tényleg nagyon kell neki, ráadásul itt lakik pár utcányira, majd átjön érte :)

    Kedvelés

  4. Avalom

    Lucia, én ismerem az illetőt bár nem közelről (tanárom volt egyetemen)meg a helyet is ahol dolgozik, ott biztos van valaki mindig, mert onnan osztják a gyógyszert a sote klinikáinak :) Az meg ugye mindig kell… Meg porta is van, úgyhogy ha csak odáig jutsz vele az is teljes siker, biztos visszajut a tulajhoz és hálás lesz érte.
    Üdv:)

    Kedvelés

  5. lucia

    Porcelán: ez bonyolult, van egy tényleg nagyon tuti, kedves, szerethető oldala, ami addig működik, amíg minden úgy van, ahogy ő akarja. ugyanakkor a legkisebb vélt vagy valós problémára menekül vagy torol, megbeszélés ki van zárva.

    és nem történhet meg mindenkivel, én példaértékű viktimológiai eset vagyok, vakon bízom, mindig magamban keresem a hibát, mindig a rosszfiúkat akarom jó útra téríteni, mondjuk ennek is megvan a maga oka, ha visszanyúlunk a gyerekkoromig, de az unalmas, mindenesetre én vonzom be ezeket az eseteket, ezt asszem, be kell látnom :) ami azért nem menti fel a másik felet sem.

    Kedvelés

  6. Porcelán

    Én meg annak örülök itt csendben, amit a diplomáciai viszonyokról írtál. Remélem, így is marad. Aggódva olvastam, hogy ez a pasas mennyire kifordult önmagából… és persze felmerült a kérdés bennem, mint sokakban, gondolom… hogy hogy a fenébe lehet ennyi ideig ennyire jól játszani a rendes, normális embert. És hogy másokkal, haverokkal, szülővel, stb. is jófej volt? Vagy időnként azért néha voltak dolgai, ami miatt összevontad a szemöldöködet? Ez most tiszta akadémikus érdeklődés, nem arra próbálok célozgatni, hogy nem figyeltél, vagy ilyesmi, mert biztosan figyeltél, csak esetleg nem volt mire… és nagyon aggasztó, hogy ilyesmi bármelyikünkkel megtörténhet ezek szerint :(

    Kedvelés

  7. lucia

    Bluemoon: aha, én is erre tippelek (hogy nem biztos, hogy dolgozik), mindenesetre biztató a Ferenc kőrúti tetthely (már nem mintha nekem sürgős lenne, de ilyen folyamatban lévő munkák vannak az eszközön, és én nagyon utálnám, ha az ilyesmiket csak egy hét múlva kapnám vissza, mondjuk biztosan van biztonsági mentése).

    Kedvelés

  8. bluemoon

    mert google a mi barátunk:)
    De ha nem is megy érte már holnap, hogy fog neki örülni akár egy hét múlva is:))
    De szerintem ép eszű ember- főleg ha közalkalmazott- a héten már nem dolgozik. Most ugyanis 3 nap szabadság beáldozásával 9 egybefüggő napot lehet eltölteni.

    Kedvelés

  9. lucia

    köszi mindenkinek. igazából már a személyes mailcímét is megtaláltam, de munkahelyi, nem tudom, mennyire nézegeti így nyáron. nyáron szervezik a gyógyszerügyeket?

    Kedvelés

  10. bluemoon

    Jelinekné Dr Nikolics Mária egyetemi adjunktus Egyetemi gyógyszertár Gyógyszerügyi szervezési intézet 1092 Hőgyés Endre u. 7 Tel: 217-0927,53053 mellék

    Kedvelés

  11. barkaf

    Bocs, hogy így ismeretlenül…
    Nem lehet, hogy ő az?

    Jelinekné Dr. Nikolics Mária, a Semmelweis Egyetem Gyógyszertár

    Elérhetőség:
    1092 Hőgyes Endre u. 7-9.

    Telefon.: 217-0927, 476-3600
    Fax.: 217-0927
    Mellék.: 53053
    web: gytar.sote.hu/
    Egyébként meg nagy rajongója vagyok a kicsi Zoárdnak én is…

    Üdv, barkaf
    barkaf

    Kedvelés

  12. lucia

    igazából a bejegyzés aljára már odaírtam, hogy kit keresek név szerint, szóval neki szóljon valaki, ha ismeri, meg én is megpróbálom elérni :)

    Kedvelés

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .