Megint hétvége, megint biochef reklám, mivel megint küldtek miről írjak.

Barátunk, a burgonya

 

Lazán indítanék egy zöldfűszeres burgonyapogácsával, egyszerű, de finom kaja (recept), feltét volt valamihez (asszem, az indiai ragacsos-spenótos-csírás rizshez, aminek már nem emlékszem a pontos nevére). Furcsa egyébként, hogy hétközben mennyire nem hiányoznak a húsok (persze azért hétvégén egzotikus napokat tartottunk rántott hússal, meg minden), bár most volt pár gyenge pillanatom, amikor a Das Bootot néztük (a fiúm az ötórás változatot szerezte meg, hogy ne maradjak le semmiről), és ott mindenféle füstölt húsok lógtak mindenfelé.

A mézzel pirított burgonyagombócok szilvalekvárral asszem a desszert kategóriában futott, de nem édességjellegű volt (a biochef nem használ cukrot, ha jól vettem észre, és a desszerteknél is inkább a pikáns vonalat képviseli, mint az édeset), hanem inkább olyan, mint Indiában voltak azok a csatnis (chutney) izék. Indiáról jut eszembe, hogy most már simán fel tudom sorolni fejből az összes atomfegyverrel rendelkező országot (bár soha nem törekedtem erre a tudásra, ez a családon belüli kortársnyomás hatása rám), illetve ha így megy tovább, és az estéink még egy ideig az érdekes triviák az atomtengeralattjárókról jegyében fog telni (tegnap óvatlanul megkérdeztem, hogy manapság milyen mélyre merül egy tengeralattjáró, mire a fiúm arca felragyogott, és kisvártatva a kezembe nyomott egy ötkilós könyvet a témában, majd egy részét fel is olvasta nekem), akkor azt is bármikor tudni fogom, hogy melyik fajtára hány főnek hány napi élelem fér be, meg minden.

További krumplik

A hét csúcspontja étkezésügyileg egyértelműen a milánói kecskesajttal volt (persze bacon és hús nélkül, simán paradicsomszósszal és gombával), de olyat szerintem már mindenki látott. Azt egyébként nem értem, hogy mostanában miért mindenhol csak bolognait lehet kapni, talán a hozzávalók olcsóbbak, vagy a bolognai-maffia hatékonyabb, mindenesetre nem tetszik ez a trend.

 

A flutni sült tejföllel és babos savanyúkáposztával, medvehagyma öntettel volt viszont a hét meglepetése, ugyanis fogalmam sem volt, mi az a flutni, bár nem is érdekelt annyira, mert akkor megnéztem volna neten. Mint kiderült, a flutni krumplitészta, és egyre erősebb bennem a meggyőződés, hogy a biochef direkte olasz-sváb fúziós konyhát visz (bár nyomokban indiait is tartalmaz). Ebben a fogásban a flutni lehetett volna egy kicsit több, a medvehagyma meg kevesebb, de megettem becsülettel (kivéve a medvehagymát).

 

A parajjal és laskával rakott tócsni petrezselymes karalábéval nem volt nagy meglepetés, direkt ilyen biztonságos kajának rendeltem, amit tutira meg bírok enni. A petrezselymes karalábéról már írtam, kábé újkrumplis benyomást kelt, a tócsniról szintén, az egyszerűen csak finom, és mindig akarok itthon is csinálni, csak mindig elfelejtek krumplit venni. Esetleg burgonyát.

Egyébként, ha ez érdekel valakit, a korábban említett tengeralattjárós film nem is volt olyan rossz, ha elvonatkoztatok arról, hogy (a) olyan konkrét félelmeimet testesítette meg, mint a víz, összezártság idegenekkel és a német nyelv; (b) én semmi értelmét nem látom a háborúskodásnak (vagy egyéb destruktív tevékenységeknek), és amikor ezt kifejtettem többeknek, akkor egyedül az L. mondott rá valami olyasmit, hogy de hát ők (a férfiak) ezt értünk (a nőkért) csinálják, hogy nekünk jó legyen (és ezúton tájékoztatnék mindenkit, hogy értem tényleg nem kell, kár belém, nem tudom értékelni). Ráadásul (c) fiatal, német, katona foglalkozású, mosdatlan fiúkról szólt, és ez az alaphelyzet nem kedvez a mély, tartalmas párbeszédeknek, sem a vizuális örömszerzésnek. Ennek ellenére nézhetőnek bizonyult, és a harmadik óra vége felé már izgalmas is kezdett lenni.

Túllépve a gumósokon

A ragacsos rizsgolyók chilis csokoládéval (és mercédeszemblémával) az nagyon szépen alliterál, és ennyiből is áll: rizs, ragacs, csokiöntet. A csokiöntetjüket nagyon szeretem egyébként, de a rizs nekem sós köret, nem édesség, úgyhogy az utolsó pillanatban visszarettenve a csokirészt gofrival fogyasztottam. Aki szereti a tejberizst, annak, gondolom, ez is bejön,én kevésnek bizonyultam hozzá. Amúgy meg én még örüljek, máshol ez tizenkét órában dolgozó gyerekek kétnapi rizsadagja, meg ilyesmi.

A túrótallérok citromos avokádókrémmel és mazsolával viszont jó ötlet. A túrót mazsolával sejtésem szerint mindenki el tudja képzelni, a citromos avokádókrém meg olyan citromos gyümölcsízű. Ugyanúgy, ahogy múltkor a banánhoz, ehhez is elég semleges az avokádó.

Amúgy meg a végét annyira nem értettem, hogy akkor ezt most így hogy, hogy van egy kemény, öt óra hosszú felvezetés, szép lassú, kényelmes tempóban, amivel a szájunkba rágják, hogy mennyire ijesztő, amikor recseg-ropog a tengeralattjáró mélyen a víz alatt, és mennyire nem történik semmi sokáig,milyen bambán lehet nézni két hónap bezártság után, majd tesznek a végére egy párperces, katartikus befejezést, és az ember még fel sem fogja teljesen, mi történt, amikor jönnek a feliratok. Túlzott, amerikaias hatásvadászattal mindenesetre nem lehet vádolni a film készítőit.