Megint arról fogok írni, hogy ettem biochefet, ami valószínűleg üdítő változatosságot jelent majd a biciklis posztok után (nekem mindenképpen). Ezen a héten koncepciózusan rendeltem, múlt héten ugyanis egy kicsit túlzásba estem a juh- és kecskesajtokkal (következő életemben valószínűleg gödölyék szaggatnak cafatokra), és emiatt kénytelen voltam a korábban eltárolt ebédjeimhez nyúlni, ha nem akartam unalmassá válni. Tehát az e heti koncepcióm az volt, hogy innen maradjak a sajtok szkülláján, viszont túl a tofu karübdiszén, mert azt nem szeretem, és ez nem volt egyszerű. De a következő önéletrajzomba most már nyugodt lelkiismerettel írhatom be, hogy sikerrel nézek szembe korunk kihívásaival.

Hozott anyagból dolgozom

Fényképésznek viszont, mondjuk ki, minden igyekezetem ellenére leginkább csapnivaló vagyok, bár a zöldségtócsnit vizuálisan nem könnyű szeretni. És ez itt fent minden ráutaló jel ellenére a nem odaégett változat, csak valamelyik alkotóeleme hőre feketedik. Ízre sokkal normálisabb benyomást keltett, elég sós volt, amúgy meg fokhagymás tejföllel ettem (fiút szültem az élettársamnak, azóta úgy érzem, hetente egyszer még megengedhetek magamnak ilyesmit, anélkül, hogy a kapcsolatunk alapjait ingatná meg). Szokott lenni az étlapon tisztességes, jóravaló krumplitócsni is, de azt, gondolom, mindenki ismeri.

A gombaleves megintcsak egy olyan ételfajta, amire még az anyja sem tudná azt mondani, hogy milyen cuki. És ez a képen ugyan nem gomba-, hanem kukoricaleves kapros pirított laskagombával, de éppen úgy lehetett volna gombaleves kukoricával, ez leginkább felekezeti kérdés. Kukorica- és gombaíze volt, nem tolakodóan (ezen egyébként mindig megdöbbenek, hogy milyen kevés hozzávaló szerepel a bc kajáin, ezen is volt kábé kukorica, gomba, só, kapor, víz, és mégis tisztességes étel benyomását keltette).

Szépek és bolondok

A csípős metélt laskagombával az egyik legolcsóbb item (650 ft), ugyanakkor egyáltalán nem rossz, bár először azt hittem, hogy a csípést kihagyták belőle, mert sima makaróninak nézett ki laskagombával (nem tudom, hogy nálam van-e a hiba, de nekem a metélt az a lapos, téglalap alakú tészta). Erről jut eszembe egyébként, véletenül megvettem a mostani burdát, és abban volt egy "lasagne gyorsan és egyszerűen" recept, aminek az volt az egyszerű része, hogy öntsünk rá üveges szószt, a gyors pedig az, hogy lasagne-tészta helyett metélt, amivel kapcsolatban azóta sem  fogom fel, hogy miért gyorsabb. Na de visszatérve a laskás tésztához, a paprika lényegét valahogy mégiscsak áttranszportálták bele, mert csípett, mint a veszett fene, de én bátor vagyok, és megettem.

A pirított túrós burgonyagombóc zöldségraguval tök jól nézett ki, de a gombóc nekem nem ízlett, és kábé el is lehet képzelni, hogy miért, mert oké-oké, jó az, hogy egyszerű, de minőségi alapanyagokból főzünk fűszerek nélkül, de a sótlan krumpliból tehéntúróval nem igazán lehet kihozni semmi említésre méltót, úgyhogy ezentúl is maradok inkább a tésztás ételeiknél, azok nagyon ott vannak. A zőccség jó vót. Amúgy már három napja írom ezt a posztot, és borzalmasan nyomaszt, mert sokkal inkább szeretnék egy új blogot csinálni a fordítós kérdéseknek meg a filmeknek meg a könyveknek, csak még fogalmam sincs, milyen kép legyen felül rajta (kell benne legyen film, könyv, zsiráf), és ilyenkor nehéz a túrógombócokról írni.

Hófehérke és a két törpe

Desszert kategóriában egyrészt egy kicsit bevállalósabb lettem, másrészt meg azért szombatra mindig berendelem a heti két csokis minikockát (narancsos + kókuszos), mert az nekem jár. A gyerek születésnapjára is azt szeretném leutánozni valahogy egyébként.

Amikor viszont bevállalós vagyok, akor olyanokat rendelek, hogy polentatorta mandulás túrókrémmel, és társai. A p betűs szóról utóbb kiderült, hogy pánikra semmi ok, kukoricamálét takar (a kukoricalisztet az előző kajás bejegyzésben már megénekeltem), a túrókrém sima édes krém volt, a mandula meg mandula. Mondjuk lehetett volna színekben egy kicsit gazdagabb, hogy ránézésre ne a tejbegrízre emlékeztessen, amit nem szeretek, de az ilyen csupafehér izéknek is megvan az eleganciafaktora.

A másik bizarr, de ehető desszert a csokoládés túrógombóc mandulában sütve meggy öntettel volt, ami első hallásra nagyon vonzó, de utána elgondolkozik az ember, hogya csokoládé és a túró, hmm, na jó, az biztos olyan, mint a túró rudi, a túrót és a meggyet a meggyes túrókrémben is szeretjük, továbbá volt régen egy tök finom csokoládépuding meggy öntettel nevű édesség, de a konzervatív vásárlóközönség miatt ma már csak vaníliásban van, az pedig nem finom. A mandula meg mindenhez megy. Viszont mindez együtt, hát, mire el tudotam volna dönteni, hogy szeretem-e, addigra elfogyott. Melegen ajánlom, mármint szó szerint.