Előrebocsátanám, hogy nem vagyok se Wittman fiú, se gasztrofényképész, szóval ilyen vonatkozású kritikákat nem fogadok (pedig ez a géfényképész azért meggondolandó, a kaja nem fordul el hirtelen, nem integet bele a lencsébe, és nem tüsszent le sütőtökpürével fotózás közben (true story)).

Szóval van ez a biochefes dolog, amivel kapcsolatban először kicsit szkeptikus voltam, mert ők nem hisznek a húsban (nekem a kedvenc menüm a tatárbifsztek sült baconnel), meg egyáltalán, ezekről az egy hétre előre rendelős dolgokról nekem mindig az agyonlisztezett, szétfőtt zöldbabfőzelék, száraz rizs és lottyadt, olajos zöldségek ugranak be. De — bár zöldbabfőzeléket vagy rizst egyelőre nem rendeltem — egyelőre nem igazolódtak a félelmeim, minden olyan volt, mintha most szedték volna a kertben (vagy az akolban, a hetem ugyanis javarészt juhsajtra épült), és nagyon úgy tűnik, a biochef az al dente zöldségpárolás híve. Továbbá használ fűszereket, a borson és a paprikán túlmenően is.

Hétfő – amikor könnyű vegetáriánusnak lenni

Hétfőn bepróbálkoztam az elválasztós diétás menüvel. Ehhez a fogyókúrához már volt szerencsém, és egyrészt működött, másrészt meg szerintem még ez a legkellemesebb típusú (a leghatékonyabb természetesen egy kiadós szerelmi bánat, amikor az ember evés helyett is inkább rágyújt, de mivel se a szemét pasik, se a dohánygyárak, se a vén kaszás nem szponzorál engem pillanatnyilag, egyelőre ezt nem propagálnám), mert ennek keretében az ember mindent ehet, csak ki kell várni. És nem addig kell várni, amíg negyvennyolc kiló nem leszek, hanem mondjuk holnaputánig. Másrészről viszont tény, hogy a gyümölcsnapokon meglehetősen határozott (eufémizmus) hangnemben viszonyultam a környezetemhez. Simán becsuktam a böngészőt, ha négy másodpernél tovább töltött egy oldalt, és látványosan papírkönyvet olvastam helyette. Kemény idők voltak azok.

Na de vissza az olivával gyúrt juhsajthoz rozmaringos paradicsommal: ez határozottan sültbacon-szerű összeállítás benyomását keltette (jó értelemben). Az olivás juhsajt már-már hús, de a finomabb fajtából, a rozmaringos paradicsom pedig úgy illatozott, hogy még a nap is kisütött tőle, pedig csak három körül tudtam leülni enni, mert előtte a gyereket hurcolásztam a kórházba kötelező szervizre. Ezt a fogást határozottan bekedvenceltem, talán itthon is csinálok ilyet, ha temérdek időm lesz.

Kedd, medvehangyával

Kedden laskagombás metélt volt a menü, medvehagymamártással és párolt zöldségekkel, illetve rendeltem mellé egy vitaminsalátát medvehagymával. A medvehangya (bocsánat, de nem bírom ki) régóta izgatja a fantáziámat, mindig veszek medvehagymás sonkát is, ha van a boltban, meg tudom róla, hogy nem szabad összekeverni az erdőben a gyöngyvirág levelével. A medvehagymáról a biochefen is van egy cikk, miszerint gyógyít, táplál, és kisgyerekeket ment ki az égő házból, de én nem ezért szeretem, hanem mert finom. Ezzel együtt kedden nem tudtam átlépni a saját árnyékomon, és legyűrni mártás formájában, mert túlságosan is emlékeztetett gyerekkorom egyik mumusára, a spenótra (amúgy intenzív, édes íze van, nem hagymaszerű).

A laskagombás metélt (valójában makaróni) viszont nagyon finom volt, pont jóra megfőzve, éppen hogycsak egy kis olajjal, tetszett, na. A párolt zöldség is jó benyomást keltett bennem, csak nincs rá szókincsem, a saláta meg szintén azt nyújtotta, amit egy salátától elvár az ember; friss volt, és nem ízetlen. Ja, és a salátában a medvehagymába is visszaszerettem, asszem, állagérzékeny típus vagyok.

Szerda – fent és lent

Bár hiszek az előítéletek létjogosultságában (sokkal kevésbé hal meg az ember, ha nem eszik piros gombákat, mintha megeszi a légyölő galócát, csak mert nem minden piros gomba mérgező), próbálok azért nyitottságot és toleranciát tanúsítani a világ dolgaival kapcsolatban. Elfogadom a melegeket, igyekszem hinni abban, hogy a BKV-ellenőrök csak a munkájukat végzik, lehetőleg nem szólom le más kultúrák szokásait, és tisztában vagyok azzal, hogy létezik gasztronómia a rántotthús-krumpli világán túl is. Ezzel együtt, hosszas lelki tusa után a répapürénél azért meghúztam a határt. Esetemben a lélek már kész, de a test még erőtlen, és nem képes befogadni a répapürét. Nagy szerencsémre viszont előrelátóan gyártottam tavaly egy gyereket, aki most pont olyan korban van, hogy korlátlan mennyiségű répapürét képes befogadni, úgyhogy együtt ebédeltünk. Határozottan kijelenthetem, hogy a XII. kerület egy éves kor alatti populációjának felmérésünkben részt vevő tagjai teljesen elégedettek a biochef szolgáltatásával.

A kecskesajttal töltött gombafejek grillezve répa- és burgonyapürével többi része nagyon ízlett, bár a kecskesajtnak kecskeszag-íze volt (biztos van erre valami gasztronómiai szakkifejezés), de én azt kimondottan szeretem, fülledt, bűnös benyomást keltett így ez a gombaebéd. A krumplipürét is simán elfogyasztottam panasz nélkül (valamiért ez az egyetlen olyan étel, amit képes vagyok pép formájában legyűrni).

Az extra sajtroppancs olivás salátával meg egy csoda, házi sajtostallér, nem túlspilázott zöldsalátával (mindig is érdekelt, milyen íze van a pitypanglevélnek, jelentem, enyhén kesernyés, friss jellegű). Bekedvencelve.

Csütörtök – a plusz egy nap, avagy váratlan fordulat: ehető paraj

Igazából úgy terveztem, hogy majd az első három napról írok ma, mert az olyan szép harmonikus lett volna, mintegy expozíció – krízis – levezetés keretet kölcsönzött volna a mondanivalómnak (miszerint ettem), de azután a ma délelőttöt elizéltem munkával, közben megjött az ebéd, meg egyébként is, ma rendeltem először sütit.

A múltkori medvehagymakrém- és répapüré-afférjaim után kétkedve tekintettem a mai menü elé, miszerint parajjal és laskával rakott tócsni petrezselymes karalábéval, de pozitívan csalódtam, nagyon finom volt a paraj nevű spenót a tócsnin. A tócsni amúgy is a barátunk, és érezhetően összemelegedett mindkét kísérőjével. A petrezselymes karalábé meg egyáltalán nem olyan ijesztő, mint ahogy hangzik, simán csúszott a tócsnihoz. Jól el lett találva ez az összeállítás, na.

A tiramisun (túróval) viszont eléggé érződött a tönkölyliszt, ami jó hír a tönkölyliszt kedvelőinek, ámde rossz hír nekem. Azért megettem végig, a túró egyáltalán nem rítt ki belőle (végül is a mascarpone amúgy is afféle félszerzet a savanyított tejtermékek világában).

Összefoglalva

Az étel minősége: osztályon felüli ebben a kiszállítós kategóriában, egyáltalán nincsenek benne gyanús részek, simán adok belőle a féléves múlt gyerekemnek is. Jó alapanyagokból jól van elkészítve.

Az étel jellege: változatos, egy fogáson belül is. Sok mindenféle elvan benne egymás mellett, általában harmonikusan. Nincs túl- vagy alulfőzve, nincs túl- vagy alulfűszerezve. Eddig nekem nem hiányzott a hús belőle.

Az étel mennyisége: a főételeket 32 cm átmérőjű (az átlagosnál kicsit nagyobb), a salátát és a sütit 20 cm átmérőjű (desszertesnél nagyobb, nagytányérnál kisebb) tányéron fényképeztem. Szerintem egy jóétvágyú felnőtt embernek kell egy főétel+saláta, vagy süti a jóllakáshoz. Egy jóétvágyú pasinak még az is necces, nem a mennyiség miatt, hanem mert zöldségből több kell az embernek a komfortérzethez.

Kiszállítás: 11:30 – 12:30 között jött az ebéd, de rugalmas, valamelyik nap megbeszéltem, hogy másnap tornára viszem a gyereket, úgyhogy vagy előtte, vagy utána, és semmi gond nem volt.

Ár: kategóriájában nem olcsó, de nem is pofátlanul drága. Hat napra rendeltem, így kilencezret fizettem volna (de az egyik nap gyümölcssaláta). A minőséghez képest teljesen elfogadható az ár/érték arány.