sok szeretettel isolde férjének

Befejeztem végre a második Dextert is, úgyhogy a tegnapi estém a társasági élet jegyében telt.

A szülői értekezletek például új ízt kaptak, mióta anyám rádöbbent, hogy intelligens vagyok (biztos szemet szúrtak neki valami ráutaló jelek, vagy ilyesmi). Ezzel kapcsolatban megkérdezte, okoz-e ez a dolog nekem hátrányt a magánéletben (szinte hallottam, ahogy fogalmazgatja magában a szomszédok felé, hogy szegény, még mindig nincsen neki egy rendes pasija, de csak azért, mert túl intelligens hozzá a szerencsétlen, mit is várhatnánk így tőle, olyan hangsúllyal, ahogy például a százötven kilós nőkről szokott beszélni a rokonságuk). Mivel így introspekcióra késztetett, komolyan elgondolkoztam magamban a dolgon, milyen is vagyok én a párkapcsolataimban, és olyan képek ugrottak be, mint például hogy rajzfilm-állatka hangokat adok ki magamból a konyhában, meg hogy sikítozok a fogastól, úgyhogy arra a következtetésre jutottam, hogy nem, valószínűleg nem okoz nekem problémát a túlzott intelligenciám a magánéletben.

A kocsmában, ahol Isoldéékkel találkoztam, sem voltam oda nem illően intelligens, például rögtön megláttam Jacket, és nem tudtam, mi van. Most nem ilyen viktoriánus romantikus jelenetre kell gondolni, hogy összeakadt a tekintetük a zsúfolt teremben, és megszűnt körülöttük a világ, hanem olyanok jártak a fejemben, hogy anyám, kijavítottam-e az összes őrnagyot a Dexterben vajon, jé, itt van Jack, akkor lehet, hogy mára mégsem Isoldéékkel beszéltem meg, majd konkrétan arra, hogy anyám, mármint hogy anyámnak találnia kéne valami hobbit szerintem. Ekkorra Jack már rádöbbent valamiből, hogy keresem az utam, és verbális, illetve nonverbális eszközeit felhasználva a tudomásomra hozta, hogy mr. a-ék ott vannak a sarokban. Azért öt perccel később visszamentem köszönni neki, mondtam, hogy szia, mert jobb későn, mint soha.

Az összejövetelen Isoldén, mr. a-n, L.-en és agnusdb-n kívül megjelent még az az ismerősünk is, aki korábban saját jogon volt celebritás, de most már csak úgy emlékeznek rá, mint az Isolde Férjére, szomorú történet, mindenesetre nem tűnt úgy, mintha ettől túlzottan bekeseredett volna, erős jellem. A blog nélküli ember, mint Isolde frappánsan jellemezte, bár ő állítólag nem szólhat semmit, mert soha nem játszott még az aknakeresővel, ezt ex-Bright elő is adta Frei Tamás autentikus stílusában ("Itt élnek köztünk. Ők is magyarok. […]"). Isolde lelke szerinte olyan, mint a radioaktív brüsszeli csipke betonszarkofágban, ennek ellenére kedvelni tűnik őt ott valahol mélyen belül. Szeretném hinni, hogy engem is kedvel, és amikor szívélyes érdeklődésemre, miszerint hogy halad a könyvével, azt válaszolja, hogy szerinte én ne legyek jelen a szombaton nálam tartott palacsintázáson, egyszerűen csak hagyjam ott valahol a kulcsot, különben ő nem jön, akkor a sorok között igazából őszinte szimpátia búvik meg. A fiúk nem nyelvészek, elvégre, kifejezési eszközeik időnként furcsák és logikátlanok.

Természetesen szokás szerint szó esett a Human Insectről is, mint ízlésformáló erőről, és a Knocked Up kritikáját sújtó általános értetlenkedés közben bátortalanul meg is jegyeztem, hogy szeretném azt hinni, hogy joga van saját véleményt alkotni neki, de leszavaztak. A filmeken kívül a sorozatokat és a vicces rövidfilmeket is végigtárgyaltuk, fejben neteztünk, illetve a netfüggőségről beszélgettünk kívülállókként, gondoltam is rá, hogy majd ha hazamegyünk, ezt hogy meg fogom írni a blogomba. Aztán valamikor végül három csoportra oszolva hazamentünk, folytatása következik szombat délután.

Advertisements

9 thoughts on “sok szeretettel isolde férjének

  1. lacika

    A tudomány így működik. Kísérletezünk, aztán értelmezzük az eredményt.

    Tehát helyesbítés: abban, hogy az éneklést nem zavarja a hélium, nincsen semmi meglepő.

    Az éneklés ugyanis valószínűleg ugyanazon a hangmagasságon történik.

    Azt ugyanis a hangszalagok rezgésszáma határozza meg, amit nem befolyásol a hélium.

    A hélium csak a járulékos hangok magasságát emeli meg. (Ezeket formánsoknak nevezik.)

    Azért így is nagyon mókás.

    (Aki nem értette: ha egy templomot feltöltenénk héliummal – na jó, hélium-oxigén keverékkel, hogy meg ne fulladjunk -, az orgonán az ajaksípok (a “furulya” jellegűek, ezek azok, amiket rendszerint látunk az orgona homlokzatán, amit prospektusnak neveznek) magasabb hangon szólnának, a rezgőnyelvesek viszont nem.)

  2. lacika

    Eszembe jutott ez a bejegyzés a rajzfilm-állatka hangokkal, most, hogy voltam egy bulin, ahol a dekorációt héliummal töltött lufik adták.

    Milyen régen álmodtam már arról, hogy kipróbálom a letüdőzött héliummal való magashangon beszélést! Tényleg mókás, igaz, utána pár másodpercre lefeküdtem a padlóra, mert az oxigénhiány megütött, és féltem, hogy elesem, és megütöm magam. (Netán még a vérem is elered.)

    Egy második kísérletet is tettem, tudományosabban, hogy megtudjam, az éneklést összezavarja-e, hogy a hang magasabban szól, mint normálisan. Nos, egyáltalán nem zavarja össze.

    A tudományos eredmény megérte, hogy másodszor is le kellett feküdnöm a padlóra.

  3. zsuzska

    ööö, izé, a 160. oldalon nem. Viszont jó, ha egy könyvnél eszembe sem jut a fordító – itt csak azért, mert előbb olvastam a posztod, mint a könyvet.

  4. EmanOnLaer

    milyen az a lélek, ami “olyan, mint a radioaktív brüsszeli csipke betonszarkofágban”?

    ööö, de most télleg… sugárzó?

  5. dobka

    mostantól ezt fogom mantrázni magamnak, hogy én túl intelligens vagyok a pasizáshoz, amikor a túl szép vagyok és túl kedves már elkopott.
    úgy örülök, hogy újra írsz :-D

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s