R.: pedig erre még gyúrnod kell, eddig egy szót sem írtál pl. az anyaság szentségéről, illetve a szopi-büfi-kakcsi témába se mentél bele kellő részletességgel ahhoz, hogy hiteles kismamablog legyél :)
szépen vagyunk, én most már végérvényesen megkaptam az anyukablog kategóriát.
pedig pont fel akartam ajánlani egy árverésen a gyerek, hogy újra szingli lehessek.
Az az érzésem, hogy jönne belőled több elmélkedés is, csak figyelemmel vagy a közönség igényeire. Ez olybá tűnik nekem, mint amit a televíziók csinálnak, így ez az érzés nekem nem jó érzés.
Esetleg lehetnének egyes bejegyzések valami jelöléssel, amiből látszik, hogy ez rétegműsor?
Süssetek muffint, de azért ne legyetek feministák :)). Egyébként az egyik legvicesebb az, hogy Poggit (luciával együtt) a “hosszan analizálja önmagát” felvezető szöveggel sorolták be. Namost Poggi blogjának címe: “Két mondat”, miután mindig csak ennyit ír :))).
nekem nem tetszik a kategorizálás, a fiúk szövegei olyanok, mintha lányok írták volna, összességében pedig nem izgalmas. vagy lehet, hogy csak nekem nem érdekes már egy lányblogokról szóló írás.
Szorosan megmarkolom a fakanalat, lábam közé szorítom a tálat, alaposan lenyalom a krémet és társai? :)) Jó, majd módosítom a címet is Gasztrotikára :)).
pedig lehet, hogy meg kéne lovagolnod a témát, és némi reálerotikát vinni a blogba, olyanokra gondolok, mint például (a saját blogírogatós öltözékeimből kiindulva) hogy “lágyan omló mackófelsőmön átsejlik karom kecses íve, ahogy szeletelem a hagymát”. biztos népszerű motívum lenne.

KedvelésKedvelés
lacika: az is lehet, hogy tényleg simán csak felszínes vagyok.
:)
KedvelésKedvelés
szépen vagyunk, én most már végérvényesen megkaptam az anyukablog kategóriát.
pedig pont fel akartam ajánlani egy árverésen a gyerek, hogy újra szingli lehessek.
KedvelésKedvelés
Szerintem pedig a blogger ember, és az ember is figyelemmel van a közönség igényeire:)
KedvelésKedvelés
Az az érzésem, hogy jönne belőled több elmélkedés is, csak figyelemmel vagy a közönség igényeire. Ez olybá tűnik nekem, mint amit a televíziók csinálnak, így ez az érzés nekem nem jó érzés.
Esetleg lehetnének egyes bejegyzések valami jelöléssel, amiből látszik, hogy ez rétegműsor?
KedvelésKedvelés
Á, de most nézem, ez egy másik Poggi. Megtévesztőek! :)
KedvelésKedvelés
A halálom az, amikor blogokat kielemeznek. Olvasom, nem olvasom. Ennyi.
KedvelésKedvelés
Süssetek muffint, de azért ne legyetek feministák :)). Egyébként az egyik legvicesebb az, hogy Poggit (luciával együtt) a “hosszan analizálja önmagát” felvezető szöveggel sorolták be. Namost Poggi blogjának címe: “Két mondat”, miután mindig csak ennyit ír :))).
KedvelésKedvelés
ezen az elmélkedős kategórián én is megakadtam egy kicsit, de gondoltam, mit tudhatom én azt.
KedvelésKedvelés
nanemár, hogy lucia ne a cinikus kategóriába essen. plánemeghogy elmélkedős, jesszusom. lucia analizálja önmagát, muhaha.
KedvelésKedvelés
nekem nem tetszik a kategorizálás, a fiúk szövegei olyanok, mintha lányok írták volna, összességében pedig nem izgalmas. vagy lehet, hogy csak nekem nem érdekes már egy lányblogokról szóló írás.
KedvelésKedvelés
dd: végül is, azok beleférnek a tinilányos kategóriába.
KedvelésKedvelés
suematra: de legalább érdek nélkül csinálod :)
KedvelésKedvelés
szvsz egész korrekt leírás. kár, hogy a 7%-nyi rinyablogról nem írtak.
KedvelésKedvelés
Valóban nem lett építő a kritikám:)
KedvelésKedvelés
Ezt szeretem a bloggerekben, ezt az őszinte, lelkes elhivatottságot, ha fikázni kell valamit :)
KedvelésKedvelés
Hámondjuk az a cikk szar. Nem mintha nem szeretnék klasszikus lenni:)))
KedvelésKedvelés
Szorosan megmarkolom a fakanalat, lábam közé szorítom a tálat, alaposan lenyalom a krémet és társai? :)) Jó, majd módosítom a címet is Gasztrotikára :)).
KedvelésKedvelés
pedig lehet, hogy meg kéne lovagolnod a témát, és némi reálerotikát vinni a blogba, olyanokra gondolok, mint például (a saját blogírogatós öltözékeimből kiindulva) hogy “lágyan omló mackófelsőmön átsejlik karom kecses íve, ahogy szeletelem a hagymát”. biztos népszerű motívum lenne.
KedvelésKedvelés
Még szerencse, hogy nem használok kötényt, mostantól minden alkalommal elpirulnék, amikor leoldom :).
KedvelésKedvelés