Pénteken a fiúm felvetette, hogy menjünk Timur Lenk koncertre, amitől én egy kissé meghökkentem, először azt hittem, rossz szövegkönyvet kapott, tekintve ugyanis a zenei ízlésünket (neki például van), sokkal életszerűbb lett volna, ha ezt én mondom neki. Aztán viszont fény derült arra, hogy a barlangász haverjai javasolták a programot, ami ott lesz a barlangászkocsmában, ettől rögtön helyére kattant a dolog, ugyanis ők hetente akár barlangba is hajlandóak menni a kocsma végett, nem kihívás számukra egy koncert.

Az első dolog, amit a rendezvényen megláttam, az a Mizsa volt sörrel, aki közölte, hogy ő szervezte ezt a dolgot. A második dolog egy csoport barlangász volt, úgyhogy rögtön elmentem a fiúmnak sörért, mielőtt mások által kihányt gilisztát kellene ennem (a fiúm előre felvilágosított, hogy illik viselkedni, ha bele akarok olvadni a szubkultúrába). A hasonlóan példamutató magaviseletet az este végéig fenntartottam, úgyhogy a barlangásztársadalom képet kaphatott arról, hogy működik egy kiegyensúlyozott kapcsolat, amiben a nő veszi a belépőt, ő megy el sörért és zsíroskenyérért, továbbá nem iszik, hogy a pasiját haza tudja vinni kocsival. A kialakult imázs fenntartása végett arról nem beszéltünk velük, hogy otthon a fiúm főz, leginkább ő mosogat és mos, továbbá nekem fogalmam sincs, hogy hol tartjuk a seprűt és hogy kell bekapcsolni a porszívót, pedig az azért nem egy komplex gépezet. Egyelőre csak odáig jutottunk el a háztartási ismeretekben, hogy a fiúm elmagyarázta nekem múltkor a kötényt, hát a fene se gondolta volna, hogy a pántját állítani is lehet, eddig mindig csomót kötöttem rá, nagy reveláció volt.

Na de visszatérve a koncertre, nekem teljesen bejött (mint az L. is megállapította, szövegcentrikus típusú zenehallgató vagyok), rengeteg dehonesztáló képet csináltam ismerősökről és idegenekről (a Mizsán kívül is találkoztam olyannal, akivel lehet beszélgetni, illetve többen felismertek, hogy de igen, együtt jártunk Szegedre, noha életemben nem voltam ott, amit nem hittek el, mert akkor miért mennék szegedi öregdiákok találkozójára, ami ugye a koncert ürügye volt). Kicsit nosztalgikus is lettem, mert volt egy Második Műsor szám is, amiről a dc jutott eszembe a walkmanes koncertfelvételeivel, évek óta nem beszéltem vele, meg a "csókolj meg, én vagyok a tűzoltó" szám, amiről a glória jutott eszembe, akivel aznap délután kommunikáltam utoljára, amikor sms-ben tudósított éppen a randevúja alakulásáról, de én attól leszek nosztalgikus, amitől akarok. És a tűzoltók, azok visszatérő elem a mi társalgásainkban, a szépségük folytán, ami majdnem odáig terjed, mint a motorosoké. A fiúmat leginkább az a dal ragadta meg, ami arról szólt, hogy szeress akkor is, ha bűzlök, szerinte ez nagyon komoly barlangász-életérzés, még itthon is többször idézte a refrénjét, hogy bűz, bűz! (előadásmód: forte), szóval nem hagyta érintetlenül a kultúra. A Mizsa az Elvont vagyok és kozmikus c. számot ajánlotta nekem, majd kaptam tőle egy sört, virág helyett, mondta, és akkor nagyon szimpatikus lett hirtelen, de aztán sajna eszembe jutott hogy vezetek, akkor visszakérte a sört, hogy lesz annak helye. Erről is a glória jutott egyébként eszembe, hogy itt az ingyen sör, ő meg nincs, nem jól van ez így. Mondtam is neki ma cseten, hogy timurlenken voltam, gondoltam rád, mire ő rögtön visszaválaszolt, hogy én is üdvözöllek kőbányáról, sok puszi, Glóri.

Aztán a tizenkettedik búcsúszám után hazavittem a fiúmat, mielőtt még felvetette volna valaki, hogy menjünk le a barlangba. Ő is jól érezte magát, bár kissé csodálkozott, hogy noha a harmadik sor környékén álldogálltunk, senki nem hányta le végig, de még sörrel sem öntötték le, de aztán belenyugodott, hogy nem lehet mindig Pokolgép koncert mindenhol.