az agysejtek pusztulásáról (gyakorlati jegyzet)

Ma kimentem ebédelni a Tescóba, a raktárvárosból érkezve munkásosztályi öntudattal tömtem magamba a sültkrumplit a sok nyakkendős irodai alkalmazott között, a külvilágot napszemüveggel meg az MP3 játékossal blokkoltam, és önfeledten vigyorogtam magam elé azon, hogy milyen egyszerű csaj is leszek pár sör után. Az történt ugyanis, hogy az L. szerdán, amikor már az Örs felé ballagtunk, megkérdezte, hogy nézem-e az Ally McBeal-t, keveset láttam belőle, feleltem erre. Azért kérdezte, folytatta, mert az a nő, aki abban a sorozatban énekel, most jön a környékre koncertezni, és ő ki akar menni arra a koncertre, csak nehéz ehhez partnert találnia, aki ismeri az előadót, meg el is menne, én meg tökre együttérzően viselkedtem, ó, te szegény, mondtam, meg arra is gondoltam magamban, hogy milyen hülyék is már ezek a lányok, mert az L.-nek azért jó ízlése van zenében, meg szórakoztató társaság, szóval simán el lehet vele menni ismeretlen előadóra is szerintem, még én is elmennék, gondoltam, szóval hozzátettem még fennhangon, hogy biztos talál majd valakit.

Aztán amikor ma megint megkérdezte, hogy ismerem-e az Ally McBealt, akkor azért leesett a tantusz, tisztára kigyulladt a fejem fölött a villanykörte, és vissza is kérdeztem rögtön, hogy izé, elmenjek-e vele a koncertjére (annak ellenére, hogy egy kicsit lassú felfogású lány vagyok, le kell rajzolni nekem a dolgokat, meg minden), szóval ezen vigyorogtam magamban a Tescós étkezdében, és akkor egyszer csak az egyik nyakkendős visszavigyorogva odarakott elém egy csokit, ingyen kapta a fogyasztásához, mondta. És erre persze az asztalszomszédsága is megajándékozott, oké, aranyos fiúk, gondoltam, de aztán meghökkentő módon az étkezde túlsó feléből is odajött hozzám egy fiatalember csokival (teljesen komoly pofát vágott, mint aki nem egészen érti a dolgot, de látja, hogy itt ez a szokás), úgyhogy mielőtt túlnőtt volna a keretein ez a dolog azért visszajöttem dolgozni ide, ahol hirtelen nincs már egy kollégám sem (gondolom, az összesnek belázasodott a gyereke ezen a szép tavaszi délutánon), viszont van egy csomó csokim.

Reklámok

8 thoughts on “az agysejtek pusztulásáról (gyakorlati jegyzet)

  1. gargoyle

    szerintem ropke szorakozottsagbol 1 szal napszemuvegben es mp3 playerben mentel ebedelni, netan csak 1-2 vitalis ruhadarab maradt le (:

    ezzel termeszetesen nem kisereltem meg celozni sem arra hogy az urakra nem kisugarzo szemelyiseged hatott, csak mellektenyezokre hivtam fel a figyelmed (:

  2. lucia

    CC: rossz, rossz! az életbenmaradás feltétele az az adaptációs technika, hogy ha az embernek csokit adnak, azt reflexből elfogadja.

  3. lucia

    agnusdb: na hát ez a baj a fiúkkal, hogy akkor vannak, amikor éppen nem is akarja olyan nagyon az ember, hanem jól elvan. a csokikkal nem ez a helyzet. a csokinak konform természete van.

  4. CuCrassus

    Valamit nagyon rosszul csinalok, mert nekem sose adott egy sereg kiskosztumos leanyzo ebed utan csokit.
    Sose!!

    Mondjuk a: nem a Tecsoban kajalok.
    b: ugyse fogadnam el, de a gesztus jol esne.

  5. agnus

    énisénis akarok! fiúkat és csokikat. csokikat és fiúkat. a sorrenden még gondolkodnom kell, de lassan ellátogatok azér egy tescóba, hátha bejön. majd úgy csinálok, mint te :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s