Mivel végül is a fiúm gyermekének anyja fogja ma beadni nekünk a hepatitis oltásokat, bármilyen fontosnak is tartom a családon belüli őszinteséget, azért valahol remélem, hogy a gyermek nem mesélte el otthon, hogy vasárnap olyat játszottunk, hogy ki tud hangosabban sikoltozni, ha lekapcsoljuk az összes villanyt, és a fiúm zseblámpát dugva a koponyákba rohangál körülöttünk hörögve (a gyerek nyert, egyébként).

Azt valószínűleg – szerencsére – észre se vette, hogy mennyire másnapos vagyok, mert amikor délben jött a telefon, hogy húsz perc múlva ott vannak, akkor éppen elértem azt az állapotot, hogy ha teljesen mozdulatlanul feküdtem egy bizonyos pózban, akkor már nem kellett hánynom, és ennek örömére sikerült valahogy összevakarnom magam és elhúznom, aztán mikor hazaértem, már jobban voltam, pedig ez a prezentáció akár edukációs célokat is szolgálhatott volna, látod, így jár, aki egész éjszaka kocsmákba' züllik, mondhatta volna oktatólag a fiúm, mutatóujját rám meresztve.

És remélem, arról sem esik szó, hogy nálunk csak akkor ehet, ha előtte felmondja a Pi x db tizedesjegyét (az "x" az idő függvényében növekvő változó, jelenlegi értéke 5).