arról, hogy most már okom is lenne sírni

Most, hogy majd' két napig nem volt net a munkahelyemen (a matáv megkeresésünkre először műszaki hibára hivatkozott, pár órával később azt mondta, hogy mi tavaly márciusban lemondtuk az előfizetést (ez ugyan nem akadályozta meg őket, hogy azóta is küldték a számlákat, amiket mi ki is fizettünk), ma reggel tisztáztuk, hogy nem mi mondtuk le, hanem a szomszéd iroda, akiknek 1-gyel eltért a telefonszáma, de délutánig nem tudták visszakapcsolni, mert, idézném, adminisztrálni kell a dolgot), alkalmunk nyílt a titkárnővel arra, hogy jobban megismerjük egymást, mint embert és mint kollégát. Mivel engem valahol őszintén érdekelnek a másik lelkében, fejében lezajló gondolatok, a motivációk, megkérdeztem tőle például, hogy miért szokta azt mondani az ügyfeleknek, hogy nem tudunk e-mailen használati utasítást küldeni, mert nem tároljuk azokat digitálisan, tekintetbe véve, hogy nap mint nap látja, ahogy én itt fordítom a gépen (méghozzá digitálisan) a szóban forgó dokumentumokat. Erre azt felelte, hogy de ő azt hitte, hogy nyomtatás után törlöm őket, hogy ne foglalják a helyet a gépen (amin, ugye, van 100 GB helyem erre a célra, plusz még 300 GB különböző belső szervereken, de nem sikerült az arányokat érzékeltetnem vele, talán valami olyas vizuális trükkel kellett volna próbálkoznom, ahogy nekem ötévesen elmagyarázták a naprendszert, a naranccsal meg a gombostűfejjel, satöbbi).

A következő problémakör, amiben eltért a véleményünk, az a belső hálózat és az internet disztingvációjának kérdése volt. A vonatkozó párbeszédünk körülbelül úgy hangzott, hogy szóltam neki, hogy ne mondja a barátainak, rokonainak és az üzletfeleinek, hogy ma a céges címére küldjék a leveleket, mert nincs internet, ezért csak azon fogja megkapni, mert azon is csak a belső levelek jönnek meg, erre ő – sértettségét nagyvonalúan titkolni próbálva – odahívott a képernyőjéhez, hogy de nézzem meg, a pénzügytől is most kapott levelet.

Utoljára a nap vége felé próbáltam a barátja lenni, amikor is nem tudtam visszafojtani az információt, hogy bár valóban nagyon szép adminisztrációs célzatú naptárat készített az elmúlt pár esztendőre, de – bár a hónapok napjainak száma a való életben is látszólag rendszertelen módon változik – 2005 nem egy olyan év volt, amikor április-május-júniusban 30 nap volt, a többiben meg 31, illetve 2004 decembere nem 2005-re esett, és ezek – noha apróságnak tűnnek – de egy szabadságösszesítő táblázatnál nem elhanyagolható tényezők.

Ekkor egy kicsit kiborult, amitől én egy kicsit megsajnáltam, de aztán a pinkrózsaszínűre festett körmeinek látványa (a hegyére csillámpor segítségével applikált mintával) megkeményítette lelkemet, és egyébként is nekem kell miatta egész nap Danubius hallgatnom, és mégsem borulok ki, csak néha sírok folyton.

(Egyébként meg a másik kolléga közben véletlenül feldöntötte a jaffámat az asztalomon, de azóta szerencsére hozott egy nagy doboz drága bonbont vigasztalásul, illetve tisztáztuk, hogy amikor azt mondtam, hogy á, hagyjad, semmi baj, azt mindketten úgy értettük, hogy most már örök életére az adósom, szóval valahol talán mégis pluszban vagyok).

Reklámok

10 thoughts on “arról, hogy most már okom is lenne sírni

  1. lucia

    ez így van, én is találkoztam már normális titkárnővel, dolgoztam is titkárnőként, pont ezért nem értem a jelenséget (ez nem is iq, ez odafigyelés kérdése, vagy nem tudom). ugyanakkor nálunk csak ilyen titkárnők voltak eddig, vagy még ilyenebbek, pedig hárman válogattuk őket, közmegegyezéssel.

  2. R.

    moonlark, teljesen igazad van. már csak azért is, mert fent említett IT cégnél én is titkárnőként tevékenykedtem és remélem nem voltam sem lúzer, sem buta, sem képzetlen :)

  3. moonlark

    az amugy remek bejegyzést és a hozzászólásokat olvasva
    úgy tűnhet, hogy csak lúzer, képzetlen, buta titkárnők, asszisztensek léteznek…
    :) ez nem így van.
    csak egy másik vélemény.
    persze a fent említetteseteken én is kiakadtam.

  4. mazsola

    Gorcsevhez hasonlóan én is a választékos finomsággal megfogalmazott kurvaanyázást bírom az ilyen posztjaidban leginkább. riszpekt. :o)

  5. R.

    gááááz.

    egyszer dolgoztam egy nagy IT cégnél. felvettek oda a rendszermérnökök továbbképző tréningeinek szervezésére egy hölgyeményt. soksok félelmetes húzása közül az egyik az volt, amikor köbö egy hónapi ott tartózkodás után megérdeklődte, hogy a teát és a kávét hol csomagolják.

    az IT cég neve egyébként Compaq volt :)

  6. dabadab

    Volt munkahelyemen (nagy informatikai ceg) az egyik rendszergazda volt olyan IT-szakember, mint a titkarnotok, bar egyik-masik programozo is szorosan a nyomaban volt. Ez ilyen.

  7. lucia

    szerintem ezeket a titkárnőket és asszisztenseket sorozatgyártják valahol tajvanban, és titokban elárasztották velük a piacot, mi legalábbis már a harmadik ilyet fogyasztjuk, mióta itt vagyok (másfél éve).

  8. Gorcsev

    Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy egy helyen dolgozunk (persze nem). Csak én nem tudom ilyen választákosan leírni a félelmetes ostobaságot.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s