Ja, egyébként tegnap mesélem az L.-nek, hogy a glóriával megállapodtunk abban, miszerint a mai politikai életből leginkább egy karizmatikus, motoros, bőrdzsekis fiatalember hiányzik, aki felkelthetné az érdeklődésünket. Azt felelte erre, hogy Navracsics Tibor, ráadásul komolyan gondolta, még sms-ben is elküldte nekem, úgyhogy ma reggel rákerestem a google által. Hát, nem is tudom. Egyelőre azon az állásponton vagyok, hogy ha akar tőlem valamit, kezdeményezzen ő.

provokatőr.
KedvelésKedvelés
Ugyanmár, én szeretem, ha foglalkoznak velem, pláne, ha idéznek tőlem. Vagy ez a mondat a Navracsicsra vonatkozott? (Fokozom a zavart.)
KedvelésKedvelés
ti pikkeltek erre a szegény fiúra.
KedvelésKedvelés
r.a: hogy klasszikusoktól idézzek: …A „csak” szó szerinti jelentés („hiszen csak annyit mondtam, hogy csinos a szoknyád”) melletti és elleni vita akár arra a síkra is terelődhet, hogy mit jelent, ha férfiak és ha nők ezt-meg-ezt mondanak, mit jelent férfinak és nőnek lenni stb.
KedvelésKedvelés
Hát ha ilyen titokzatos vagyok, akkor csak nő lehetek, nem? (Nem.)
KedvelésKedvelés
Jópofa a nyelv; többféleképpen is lehet értelmezni dolgokat néha.
1. “bár én is az volnék”: ámbár én is az vagyok
2. “bár én is az volnék”: “oh, bárcsak én is az volnék, de jó lenne
Itt most az 1-re tippelek, de nem vagyok biztos. De, tulajdonképpen biztos vagyok.
KedvelésKedvelés
Viszont ellene szól, hogy a tévében többször is úgy hivatkozott a “kurva ország”-ozásra, hogy “kápontpontpont ország”. Ilyet férfi ne mondjon, szerintem (bár én is az volnék, elnézést is kérek, hogy beleszólok).
KedvelésKedvelés
én minden plusz információnak örülök.
:)
KedvelésKedvelés
..bocsánat hogy belepofázok. Navracsics valahol 35-40 között van, jófej, értelemes, szereti a sört..
én vele vagyok úgy hogy mindig felveszem az óráját, ha van és beférek :)
KedvelésKedvelés
hát de most ti tényleg azt akarjátok, hogy ne a Navracsics, aki kijelöltetett nekem, tetsszen, csak mert csúnya a neve, öreg, kopasz, és politikus? vegyétek tudomásul, hogy a társadalmi, életkori, esztétikai és világnézeti különbségek nem állhatnak közém és az igaz szerelem közé.
KedvelésKedvelés
látod, Lucia, én mondtam, hogy a Törökgábor nemcsúnya, benne van a tévében, és engem tanított is. Mondjuk lehet ő nem akarta, de én -Tyttö érveléséhez hasonló okokból- minden lehetséges órát felvettem nála, így egyszer volt olyan félévem, hogy hetente kéteszer randiztunk. Ez persze nem abban az iskolában volt, ahol betont és gipszet tanultam, hanem utána. Ott is voltak szépek, például a betontanár, de ő nem lett benne a tévében.
KedvelésKedvelés
végül is, ő is politológus. és ezek szerint neked is barna haj / barna szem párosítás jön be.
KedvelésKedvelés
Számomra Török Gábor a médiacuki.
KedvelésKedvelés