szombat

Tegnap elővigyázatlanul megint a fiúmmal mentem biciklizni,
természetesen indulás után tíz perccel már az erdőben voltunk, ahol
nyakig sárban tekertünk felfelé egy keskeny kis ösvényen. Ilyenkor
mindig kommunikációs problémánk van, én ugyanis ebben a helyzetben –
talán nem teljesen megfelelő időzítéssel – mindig megpróbálom
tisztázni, hogy amikor én azt mondom, hogy nem szeretek felfelé menni,
akkor azt komolyan gondolom, és nem csak a társalgás végett adom a
környezetem tudtára, a fiúm viszont ilyenkor mindig azt próbálja meg
tisztázni velem, hogy szerinte én nagyon édes és aranyos vagyok,
eközben turisták hordái előztek le engem gyalogosan. Aztán – hetekkel
később – felértünk a Normafához, ahol én leültem vattacukrot enni, a
fiúm meg nem bírt magával, és először feltekert a János-hegyi kilátóhoz
(mellesleg ő sokkal gyorsabban kilátózik, mint amilyen gyorsan én
vattacukrot eszem), utána meg csinált egy oda-visszát a Budakeszi útig
(ami több mint 15 percig tartott neki, úgyhogy kétségbeesésemben már
elindultam utána, hogy kimentsem a szakadékból, de párszáz méter után
szerencsére elzúgott mellettem fölfelé – mindenesetre sajnos most már
tudja, hogy ha valahova nem akarok vele menni, akkor elég, ha elindul
arrafelé, aztán megvárja valahol, hogy az aggodalom utánahajtson),
aztán hazamentünk, csak útközben még megálltunk valahol IKEA-bútorokat
összerakni, mintegy levezetésképpen. Egyébként meg úgy tűnik, más
témákkal ellentétben a testmozgás minden aspektusa előhozza nálunk ezt
az értetlenséggel határos kommunkációs zavart, ugyanis amikor a fiúm
azt mondja, hogy majd akkor a libegő aljánál megtöltjük a palackokat,
felgyalogolunk, és fent kiöntjük belőlük a vizet, és én visszakérdezek,
hogy miért csinálnánk mi ilyet, akkor azt válaszolja, hogy azért, mert
a kövek kényelmetlenek lennének, ami egyáltalán nem az én kérdésemre
felelet, az én kérdésem ugyanis az volt, hogy miért csinálnánk mi ilyet.

Mindegy, lényeg, hogy jutalomképpen beszélt nekem a benzinfőzőről is,
lelkiismeretesen ismertetve velem annak minden előnyét és hátrányát a
gázfőzőkkel szemben. Én szeretem, amikor ilyenekről mesél, majdnem
annyira, mint az "és akkor feküdtek arccal a hóban" védjegyű hegymászós
történeteket – a múltkor például a karbidlámpa, mint csodálatos eszköz
volt a téma, és ennek kapcsán kiderült az is, hogy a barlangászok a
világ leggusztustalanabb emberei, mert nem elég nekik, hogy sötét,
koszos lyukakba ugrálnak, ahol aztán órákig hasoncsúsznak a sárban, de
a végén nem átallnak belepisilni a lámpájukba. Ehhez képest a benzinízű
kaja (vagyis a smackba főzött sport szelet) igazán az ép ésszel
elfogadható kategórián belül van.

Ja, egyébként meg ma reggel az egyik álmom az volt, hogy mindenre csak
gondolnom kell, és teljesül, például csak ránéztem a lámpára, és
felkapcsolódott, meg azt kívántam, hogy tűnjön el valaki, és eltűnt,
meg ilyenek. Ez engem borzasztóan megrémített, még ébredés után is
remegtem egy kicsit, úgyhogy azt hiszem, a félelmeim közé felvehetem az
alaptalan, ugyanakkor gyilkos rettegést az omnipotenciától is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.