A világ rendje helyreállt: anyám ma felhívott, és megkérdezte, elhoztam-e tőlük a középiskolás biológiakönyvem. Mondtam, hogy el. Erre nekemesett, hogy én azt hogy gondoltam, azt még ők vették nekem akkoriban, és bármikor kellhet is nekik, stb.

Nem szívesen képzelem el, akkor mi lenne, ha tényleg elfogadnék tőlük egy utazást.

A telefonbeszélgetés vége felé (vázoltam közben irányában, hogy én mit gondolok erről a szituációról) anyám hozzámvágta, hogy jó, akkor nem is kell, hogy lejárjak vasárnaptól pár napon keresztül etetni a kutyát. Mivel ők tőlem (vagy a munkahelyemtől) 2,5 órányi utazásra laknak, amiből húsz percet gyalog kell megtennem, hegynek felfelé, ez a retorzió nem sújtott le annyira, mint szerintem szerette volna.