work

Asszem, én vagyok az egyetlen egész Nagy-Magyarországon, aki szeret bejárni dolgozni.

Egyrészt sokkal szórakoztatóbb, mint otthon csinálni, ahogy tettem az elmúlt pár évben, a munkatársak jófejek, a vezetőség a hülye vicceivel biztosította lojalitásomat (engem pár hülye viccel simán le lehet venni a lábamról), és huszonötféle tea közül választhatok.

Viszont itt van Izolda, ül velem szemben szőkén, kicsit elhasználtan, mély dekoltázzsal, és folyamatosan kelti bennem az ambivalens indulatokat. A fő profilunk így kettőnknek a fordítás volna, angolról magyarra, ebben Izoldát az akadályozza meg, hogy nem tud angolul. A magyart viszont folyamatosan gyakorolja. Ha éppen nincs sürgős munkánk, akkor körbehívogatja barátait, ismerőseit és üzletfeleit, és elbeszélget velük (vagy velem) az élet apróbb-cseprőbb dolgairól. Ha éppen van sürgős munkánk, akkor a stressz okozta feszültséget vezeti le azzal, hogy körbehívogatja barátait, ismerőseit és üzletfeleit, és elbeszélget velük (vagy velem) az élet apróbb-cseprőbb dolgairól – ugyanakkor és másrészről Izolda egy meglehetősen kedves teremtés, empatikus, gondoskodó, amolyan anyatípus, elmosogat utánam, és fedez, ha korábban akarok elmenni, de ez mind nem fogja megmenteni az életét, ha még egyszer hüvelyváladékokat próbál velem megvitatni.

Most hívott a szőke fiúm. Szeret engem.

Meg hívott az exhumálás-kontaktom is, hogy holnap mégse lesz. Majd szerdán meg csütörtökön. Shit. Pedig már itt éreztem a tenyeremben a százötvenéves emberi lábszárcsontok tapintását.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s