2010. december 20., hétfő

minden kívánságom így teljesüljön (de tényleg ám)

Úgy tűnik, működik a blogom. Egyrészt sikerült végre feltetetnem a téli gumit, az a szerencse, hogy innen el csak lefelé lehet menni (oké, nem, de a civilizáció arra van), úgyhogy ügyesen leszánkóztam az első (mint útközben kiderült, harmadik) gumishoz, ahol a legnagyobb meglepetésemre tényleg cseréltek nekem kereket (oké, mondjuk ehhez kellett, hogy a rendszergazda ismerőse leesztergálja nekem azokat a műanyag vackokat hozzá, amit itthon egyszerűen nem lehet kapni, bár mindenki hallott már róla, úgyhogy gyanítom, idén slágerajándék lesz a kerékteher-mentesítő, azért fogyott el). Nem felvágásból, de hazajövet már simán beálltam farral tízcentis havon. Megváltozott az életem.

Viszont kerékcsere közben sajnos kénytelen voltam vásárolgatni, például bementem a játékboltba. És engem nem könnyű meglepni, elég sok mindent tapasztaltam már, de most komolyan megdöbbentem, amikor a kérdésemre, hogy van-e szánkótámla, azt mondták, hogy igen (ez is slágerajándék lehet, mert ez volt nagyjából a tizedik bolt, ahol megkérdeztem). Utána visszamentem az autóért, majd, ha már lendületben voltam, le a MOM-ba, mert tradicionálisan minden karácsony előtt kell egy olyan nap, amikor, noha már az összes ajándék megvan, hülyeségeket vásárolgatok össze-vissza (meg tejet, nem saját részre). Itt ért a második döbbenet, mert a MOM-ban van az egyetlen olyan Promod, ahol volt még egy utolsó darab a Narancssárga Sálból, féláron. Továbbá volt egy utolsó darab abból a zöld táskából, amit még ősszel néztem ki, és ami tökre menne a zöld átmeneti kabátomhoz, szintén féláron. Egy fekete alapon virágos meg csak gy becsusszant valahogy (mentségemre, ez is le volt árazva). A zsákmány, ami klikkre megnagyobbul:



Egy kicsit ugyan zavar a gondolat, hogy valószínűleg ezeket is behajítom majd a huszonötezer többi táskám közé, ugyanis mostanában csak a fekete nightmare before christmasos táskámat hordom, amit ingyen kaptam egy üzletben, mert rengeteg mindent összevásárolgattam ott az L.-lel (igen, az is egy olyan nap volt karácsony előtt). De majd igyekszem, és nem hajítom, mert jövőre minden más lesz, és én egy virágos táskákkal tíz centivel a föld felett suhanó lány leszek, nem pedig egy lenőtt frufrujú, karikás szemű lány, aki reggel hosszas gondolkodás után feketét vesz fel feketével (bár a fekete virágos táska illik ahhoz).

És voltam a Butlersben is, ahol majdnem vettem egy csomó dolgot, például gyűrött kerámiapoharat, csak közben rájöttem, hogy nem is vagyok talponálló-fan, meg állatos jégkockaformát, de csak pingvines volt, a plüss vaddisznótrófea meg elfogyott, úgyhogy végül csak ajándékba szereztem fémdobozos cukorkákat.

A könyvesboltról nem szeretnék beszélni.

A végén azért szerencsére eszembe jutott a tej is, ami mellé valahogy befészkelte magát a CSI első két évada erősen nyomott áron, de lényeg, hogy végül komolyabb károk elszenvedése nélkül hazaértem, és már kezelem magam.

Ezzel lucia 22:48-kor szórakoztatta magát. 11 komment
Kategóriák: ünneplős
Fõoldalra ajánlom!

Már 11 komment érkezett, hurray hurray

  1. pearlwolf (Válasz erre):
    2010. 12. 20. 23:30

    Az Univerzum ekkor hüvelyk- és mutatóujja közé illesztette komolytalan fejének komolytalan állát, és komolyan fontolóra vette, hogy legfőbb ideje új stratégiát kidolgoznia a nő ellen, aki mindössze hajszálnyira volt attól, hogy teljesen és véglegesen kiismerje működését.

  2. kereszte (Válasz erre):
    2010. 12. 21. 0:04

    a virágos táska odabaszjól néz ki. tényleg.

  3. Tarhonyakártevő (Válasz erre):
    2010. 12. 21. 4:43

    Az állatos jégkockatartó Korunk Gyümölcscentrifugája, amennyiben a megtévesztésig úgy néz ki, mintha jó ötlet volna (stílusplagiza on: delfinek! a sörömben! odabasz! - stílusplagiza off), ezzel szemben az első használat után -- melynek során dülledő homlokredőkkel feszegeted ki azokat a nyavalyás kis geciket a latexből -- az emberben megfogalmazódik a gondolat, hogy ajándékot adjon az ellenségeinek.

  4. lucia (Válasz erre):
    2010. 12. 21. 10:56

    @Tarhonyakártevő: a delfines mondjuk nem vonz, de a zsiráfos igen, és nem az a lényege ezeknek a szilikon izéknek, hogy könnyen ki lehet szedni belőlük a dolgokat? vagy ez csak elmélet? a gyümölcscentrifuga is vonz, szívesen elképzelem magam, amint reggel répás narancslevet iszom, a több tonna répa és narancs hazacipelése, továbbá a beszáradt gyümölcsmaradványok sikálása aljas recékből már nem ilyen csábító jövőkép (főleg, hogy a narancsos répalevet olcsóbban elkészíti nekem a Hohes C).

  5. Mariann (Válasz erre):
    2010. 12. 21. 13:54

    A fekete alapon virágos táskát már egy ideje én is kinéztem és amikor eljött az idő h megvegyem elfogyott....

  6. A. (Válasz erre):
    2010. 12. 22. 0:17

    Engem pont a konyvesbolti zsakmany erdekelt volna. Kerhetek egy szaraz erzelemmentes felsorolast? :)

  7. lucia (Válasz erre):
    2010. 12. 22. 0:48

    @A.:Litvinyenko-Felstinszkij: A Hálózat felrobbantja Oroszországot, Guillermo: Borges és a matematika (volt egy Borges-életrajz is, de ott megálljt parancsoltam magamnak), Rosenthal: Az okkult az orosz és a szovjet kultúrában, Damaszkin-Elliott: Kitty Harris, Cade: Agatha Christie és a hiányzó tizenegy nap, illetve Chandlertől a Big Sleep megjelent új fordításban, ráadásul 690-re le volt árazva, azt is megvettem, mert muszáj volt. de nagyon szégyellem magam, amiért a másoknak ajándékotvevős időszakban magamra költök.

  8. Tarhonyakártevő (Válasz erre):
    2010. 12. 22. 3:25

    @lucia: A könnyen kijövés abban az értelemben igaz, hogy nem tapad hozzá a jég (még szép, ahhoz bolyhos plüssből kéne lennie a jégkockatartónak). Az elmélet ott bukik, hogy a fagyással bekövetkező térfogat-növekedéstől a zsiráf frankón beledagad a rugalmas szilikonba. Le lehet fejteni róla, persze, de semmi pohár-fölé-tartom-és-kicsusszan.
    A gyümölcscentrifuga pedig igen, a használat/elmosás aránya miatt az ördög találmánya. Gyufaszálakból APEH-székházat építeni lényegesen szórakoztatóbb.

  9. Gazdatest (Válasz erre):
    2010. 12. 22. 10:54
  10. lucia (Válasz erre):
    2010. 12. 22. 11:10

    @Gazdatest: nekem ezt nem szabad megnéznem, azt mondja.

  11. Gazdatest (Válasz erre):
    2010. 12. 22. 13:21

    @lucia: elküldtem mailben :-)

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.