Tegnapelőtt az üzlethelyiségben felsóhajtottam, hogy jajistenem, milyen szomorú vagyok, hogy nem tudom megmondani a Glóriának, hogy itt van ez a csomó ruhadarab, ami egyszerre mackófölső és színes és portugálos. Erre az L. megkérdezte, hogy miért nem tudom megmondani, mire elmagyaráztam neki, hogy azért, mertmindig elfelejtek írni neki (pedig akarok!), és pedig ha írnék, akkorbiztos találkozgatnánk, és megmutathatnám neki a mackófölsős boltot, és nagyon örülne, de így most szomorú vagyok. Erre az L. felszólított, hogy ezt mindenképpen írjam meg a blogomba, mert ez nagyon jól jellemzi az emberi kapcsolataimat.

A mackófölsős boltot (a "honlapja" béna, igazából jobban nézett ki az egész, például ún. celebek sem tartózkodtak benne) úgy találtuk, hogy egyszerre kaptuk vissza a fejünket útban a bár felé, hogy jujj, NBC-s (Nightmare Before Christmas) táskák, menjünk be. és bementünk, és nem csak táskák voltak, meg mackófölsők (kapucnival!), hanem mindenféle szép szoknyák és ruhák, úgyhogy rajtam kitört az elmebaj, és ellentmondást nem tűrően közöltem az L.-lel, hogy én itt bizony minden egyes ruhadarabot meg fogok nézni, addig foglalja el magát valamivel. Az előzményekről annyit, hogy úgy igazán fél éve nem vásároltam magamnak semmit, leszámítva egy vörösesbarna, bárányszerű Sherpa cipzáras pulcsit, meg egy DKNY parfümöt, amit karácsonyra fogok kapni tőlem, de ez sem menti azt, hogy egy bőven számolt minimálbért otthagytam a boltban. Mondjuk a végén kaptam egy táskát ingyen, mert fennhangon diskuráltunk az L.-lel arról, hogy azt vegyem-e meg, amibe beférnek a gyerek kórházas papírjai, vagy ami szép színes, és akkor azt mondták, hogy a színeset megkapom ajándékba, ami igazán kedves dolog volt tőlük. Úgyhogy most karácsonyra kapok a bárány és a szag mellé egy japán nőt ábrázoló fodros szoknyát (nekem tetszik), meg cicás barna ruhát, meg spanyolos nembarna ruhát, meg színes mackófölsőt és hozzá illő trikót, illetve két NBC-s táskát, az L. húga meg egy harmadik NBC-s táskát, szóval asszem, nem is hagytunk ilyet az üzletben. Örültem, na.

És aztán folytattuk az utunkat a bár felé, ahol kaptam Bailey's, hogy ne sírjon a blogomban a szám mindig, és itt már kezdtem úgy érezni magam, mintha lenne egy barátnőm (először rucikat és táskákat vásárolunk, ráadásul az L. is hosszasan vívódott két táska között, utána meg Bailey'st iszogatunk egy belvárosi beülősben), és erre a hangulatra még csak ráerősített, hogy igazából eleve a cukrászdába indultunk, születésnapi mignonokat venni az Isolde-családnak, meg Jelly Beanst, majd hazafelé a Westendben, ahová már csak mintegy véletlenül tévedtünk be, felfedeztük, hogy ott is nyílt egy Jelly Beanes bódé a földszinten, végre.

Ja, és másnap reggel jött a telefonomra az sms, hogy a MÁK mégiscsak megítélte nekem azt a három havi családi pótlékot (L.: az olyan, hogy akinek nincs családja, ahhoz kijön valaki beszélgetni?), amiről az ő bénázásuk miatt csúsztam le, és ennek összege négyezerrel több, mint amit a boltban hagytam, de ez már csak a hab volt a tortán.