2010. december 3., péntek

hull a pelyhes

Eljött a tél, ráadásul rögtön ónos-havas mindennel, ami egyrészt azt jelenti, hogy napok óta nem tudok kiállni az udvarból (igen, megint nem tettem fel a téli gumit, jobban mondva a téli kerekeket időben, mert eddig nem tudtunk egyeztetni a rendszergazdával időpontot, gumishoz meg azért nem mentem el, mert szeretünk játszani az elektronikus kerékcsavar-tekerővel), másrészt viszont így legalább eszembe jutott előkeresni a jégoldót, amit egész nyáron kerülgettem, hátha kelleni fog. Nem találtam meg. A boltban okosan nem felejtettem el új jégoldót venni. Hazaérve kigondoltam, hogy hol lenne a legpraktikusabb helyen, ahol kéznél van, de nincs útban, és megtalálom (nem, nem a befagyott zárú csomagtartóban, ez gyakorlatban már bebizonyosodott). Odatettem. Volna. Ha odafér, de nem fért oda, mert ott volt a tavalyi jégoldó.

Vannak helyzetek, amiben érdemesebb lenne idejében végrehajtanom a "mit tennék a saját helyemben" gondolatkísérletet.

Ezzel lucia 14:26-kor szórakoztatta magát. 8 komment
Kategóriák: autó
Fõoldalra ajánlom!

Már 8 komment érkezett, hurray hurray

  1. meow (Válasz erre):
    2010. 12. 03. 15:42

    Ha a férjem mosogat (és ebből következően ő pakolja el az előző mosogatásból a csöpögtetőn parkoló edényeket), utána általában nem találok olyan számára kevésbé evidens dolgokat, mint a tojásszeletelő, az uborkagyalu, és egyéb perverzitások. Ilyenkor én felforgatom az egész konyhát, nulla eredménnyel. Ezt követően odalépek a drága emberhez, mélyen a szemébe nézek, és hipnotikus hangon megkérdezem tőle: hová bújnál, ha tojásszeletelő, uborkagyalu, stb. volnál. Tízből kilencszer elsőre megnevezi azt a számomra teljesen lehetetlen helyet, ahol aztán megtalálom a keresett tárgyat.

  2. templar (Válasz erre):
    2010. 12. 03. 16:27

    én ugyanezt a gondolatkísérletet játszom a tartalékszemüvegemmel, mivel az eredetiben éppen lencsét cserélnek.... de így szemüveg nélkül megtalálni bármit is...

  3. Nyuszimester (Válasz erre):
    2010. 12. 04. 9:49

    Talán ezekre is van valami általános blabla, tudod, mint hogyha elsózod az ételt, akkor szerelmes vagy. Ha meg vagy győződve róla, hogy vettél valamit, közben mégsem, akkor.

  4. :) (Válasz erre):
    2010. 12. 05. 17:10

    Más: a Varázsapu szinkrondramaturgja is te voltál?

  5. lucia (Válasz erre):
    2010. 12. 05. 17:25

    @:): á, tudtommal meg se keresték a kiadót, pedig a könyv is most fog megjelenni pár napon belül, úgyhogy egy újabb szett nevet és terminológiát lehet benne hallani :)

  6. lucia (Válasz erre):
    2010. 12. 05. 17:28

    @lucia: de belegondolva, már a címe is felhúz, azért Pratchett nem az aranyoskodásról szól, ez a könyv/film pedig különösen véres.

  7. :) (Válasz erre):
    2010. 12. 05. 17:56

    Aki viszont már az előkarácsonyi giccsáradat részeként kezdi nézni, hát nem örül neki...

  8. A. (Válasz erre):
    2010. 12. 06. 11:17

    Ha nem talalom a lakasban a penztarcamat, fogom a kabatom, elhagyom a lakast, bejovok, eljatszom a komplett hazaerkezes szertartast, es a ledobott masodik penztarca alatt ott az eredeti :) Latszolag random helyen, de gyakorlatilag ez nyilvan alveletlen. Ugyanugy, mint amikor probalok random szamot generalni, de kiderul, hogy nagyjabol mindig ugyanazokat a randomokat valasztom :( Az embernel mindig legyen dobokocka, vagy legalabb egy tisztesseges pszeudorandom algoritmust megvalosito szamologep.

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.