Rendkívül frusztrálónak találom a fogpaszta-reklámokat. Mindegyikből az
derül ki, hogy az adott termék a konkurenciához képest mennyire
forradalmian állat, és mennyi mikroszuper extra bigyó és faktor van
benne, ami másokban nincs. Ez azt jelenti, hogy bármelyiket is
választom, biztosan hiányozni fog belőle egy csomó minden. Nincs
megoldás.
no shitting in the toilet
Ja, és kiadták azt a MMoore könyvet, amit a Titi fordított, tegnap ott lobogtatta, most majd izgulhat azon, hogy beleköt-e valaki a Congreve idézetbe.
újabb görényes post
Tegnap a Márkót is meginterjúvoltam görényügyben. Tudtam, hogy ő kemény
dió lesz, mert ugye a Titi meg én lányok vagyunk, minket levesz a
lábunkról minden, ami pici, ölelgetnivaló és enni kér, a rendszergazda
meg esendő ember, aki szereti a lányait, és ha azok görényt akarnak,
akkor megszerzi nekik a Tökéletes Görényt (még ha a szakirodalomból az
derült is ki számára, hogy a görény az tulajdonképpen nem más, mint egy
igen fejlett öngyilkos terrorista gépezet, aki őt folyamatos
rettegésben fogja tartani). De a Márkó, az más. A Márkó az férfi,
kemény, határozott, simán elbiciklizik hegynek felfelé akár két
számítógéppel is a hóna alatt, a vadon ura ő, őserő, irgalmatlan (néha
mosogat). Szóval megkérdeztem, mit szól a fejleményekhez, és nem
kellett csalódnom, rögtön határozottan és ellentmondást nem tűrően
felállította a határokat, mondván, hogy ő ugyan nem fogja folyamatosan
simogatni a görényt. Én ekkor rávilágítottam arra, hogy ő van ott az
irodában a legtöbbet, és a görényeknek szeretetre és melegségre van
szükségük, de ez se hatotta meg, eltökélten ragaszkodott ahhoz, hogy a
görény ugyan annyit mászkál az ő testén, amennyit akar, és alhat az
ölében, de ő akkor sem fogja folyamatosan simogatni.
Ajaj. Jön ma a takarítónő, úgyhogy kigányoltam a konyhából az
ételmaradékokat, beágyaztam rendesen és kivittem a szemetet, a konyhát
viszont nem mostam fel. Most mit fog rólunk gondolni?
kommuna
Tegnap nem sokkal éjfél után, elmenőben, a Titi kifejtette, hogy bár ő
már annyi mindent látott, hogy baromi nehéz lenne őt meglepni bármivel
(például ha a rendszergazdáról kiderülne, hogy most éppen tíz nője van,
amiből kettő terhes, akkor csak unottan legyintene, és a szeme se
rebbenne, ha az én szobámból hat bőrtangás pasi masírozna ki
egyszerre), de azért azon határozottan elcsodálkozna, ha a
rendszergazda egyszer azt ejtené ki a száján, hogy szerelmes, és
monogám kapcsolatot akar.
Valahol azért felháborítónak tartom a feltételezést, hogy én akár egy
bőrtangás pasit is beengednék a szobámba. De biztos nagyon fáradt volt
már.
Az meg azért vicces, amikor valaki a saját blogomból idéz nekem.
Update: mondjuk az még viccesebb, amikor valaki a hátam mögött állva próbálja diktálni, hogy mit írjak a saját blogomba.
kommuna
A kommuna kezd olyanná válni, mint egy nukleáris család. A görénykérdés
például az én egyéni szeszélyemből igen hamar mindnyájunk életének
központi kérdésévé vált, tegnap például a Titi este tizenegykor
sms-ezett, hogy nézett képeket, és mindenképpen drapp görényt
sajátítsak el, mert az a szép (a terminológiára még majd megtanítom).
Gondolom, attól tartott, hogy éjszaka leiszom magam, rossz társaságba
kerülök, és egy vadas színűvel állítok haza. A döntésbe párját is
bevonta, aki – valószínűleg némi nyomás hatására – revideálta
álláspontját a béna görényekről, és tanúk előtt kijelentette, hogy az
voltaképpen egész aranyos állat. A rendszergazda a mai napja java
részét görényirodalom mellett töltötte (ő az a fajta, aki mindig
elolvassa a műszaki leírásokat). Az én ideális görényem szerinte
nőstény, és fiatal, és nélküle nehogy kiválasszam.
Kíváncsi vagyok, hogy fognak arra reagálni, ha hivatalosan is bepasizok.
work
Reggel a főnököm első kérdése az volt, hogy hol a görény. Kicsit
csalódottnak tűnt, amikor megtudta, hogy a görény nem fog bejárni ide.
emancipáció
Fontosnak tartom a nemek egyenjogúságát, mozgalmat is szándékozom
indítani a témában, mert szerintem ideje volna a férfiakban
tudatosítani, hogy ők is mondhatnak nemet, főleg szívinfarktus veszélye
esetén. Addig is, hogy bebizonyítsam, hogy a lelkiek is érdekelnek, meg
minden, majd veszek neki virágot. Ha felébred még valaha.
A futásba viszont én haltam bele.
temporary insanity
Én, aki nem is hiszek a halottakban, igazából meg sem érdemlem, hogy
ilyen szép november elsejém legyen, amikor már időtlen idők óta
gyönyörű napfényes őszöm van és húsz centivel a föld felett lépkedek a
reggeli svájci kiflim felé, mert egész éjszaka földrajzóra és anatómia
gyakorlat volt nekem, igen lelkiismeretes tanárral (tudom is már az
összes fővárost és a legtöbb csont latin nevét), és reggelre annyira
össze voltunk már akadva, hogy ő az én fogkefémmel mosott fogat, én meg
az ő kezével hajat, és elmebaj, lelkesen beleegyeztem, hogy elmegyek
vele futni, noha eddig mindig tisztába voltam vele, hogy no soy muy
aficionada a los deportes, leszámítva talán a síelést. De mindegy, van
még egy órám, hogy eltörjem a lábam, vagy valami más kifogást találjak.
Rejtélyünk megoldása felé egyébként mérföldes léptekkel vágtatunk, mert
noha az icében, mint hetedik szintű varázslóban csalódnunk kellett (bár
megpróbáltam súlyos érveket bedobni a rendszergazda száján keresztül a
meggyőzése végett, mint például hogy mindkettőnk használt neve három
betű, illetve hogy majdnem megegyezik a hívószámunk is, telefonos
megkeresésünkre mégis csak annyit reagált, hogy utálja a bloggereket,
és hogy ezt ő is meg tudná csinálni, de nem mondja meg, hogyan), de az
üzenet kreátora írt nekem, amire én egy tudományosan megkomponált
válaszlevélben reagáltam, ravaszul bevetve pofátlan hízelgést, illetve
cseles keresztkérdéseket. És mostantól kezdve ebben az ügyben
sajtócsend, mert ez egy szigorúan bizalmas akció lesz.
És voltam ma a Ludovika téren, mert most, hogy természettudományos
körökben forgok, házi feladatul meg kell néznem egy csomó rovart meg
mammutot meg rozsomákot kitömve, meg voltam görényszerző körúton is, de
úgy tűnik, hiánycikk, bár láttunk egy hat hónaposat, de az nem volt
kézhez szoktatva (az öt napja tartó görényhisztériám alatt egész jól
belejöttem ebbe a görényes szlengbe, van ez a kézhez szoktatva, meg a vadas-bézs-albínó szentháromság, a mentett görény fogalma, és engem elsőgörényesnek
szoktak a bennfentesek egymás között nevezni), úgyhogy csak egy egeret
vettem, azt is a féléves állatnak. Mert velem akart jönni, de nem
hoztuk el, mert elsőgörényesnek ilyen harapós nem való, és akkor
legalább kapja meg élete első élővacsoráját tőlem.
És most csengetnek, úgyhogy mentés. Publikál.
helyzetjelentés
Ilyenek ezek a hétvégék, az ágyambanalvós az atyai kötelességeit
teljesíti, a főnököm az atyai kötelességeit teljesíti, a rendszergazda
arról nyafog, hogy az atyai kötelességeit kéne teljesíteni, én
görényfesztivált látogatok, aztán hétfőtől mindannyian szinglik vagyunk
megint. A görénykiállításon egyébként kiderült, hogy a görény
semennyire nem büdös, még nagy tömegben sem, viszont én nem fehéret
akarok, hanem bézs színűt.
újabb rejtély, kedves watson
Meg kell hogy mondjam, olyan, hogy szakmai lelkiismeret, meg
érdeklődés, meg közösségvállalás szükséget szenvedő barátainkkal, olyan
már nincsen ebben a világban, és ennek a morális hanyatlásnak jó
példája a rendszergazda, aki, amikor felszólítom, hogy derítse ki, ki
csempészgethet kedves üzeneteket a statisztikámba feloldott ip
hamisítása által, akkor csak vállat von, és tovább nézi a de nirót, és
amikor már tizedszer szólítom fel, akkor eltereli a témát azzal, hogy
miért vált az ő tévéje csatornát a felvétel kezdetekor, erre én
rávilágítok, hogy nekem volt először problémám, mire ő azt válaszolja,
hogy majd ha ő jön hozzám, akkor majd az én problémámmal fogunk
foglalkozni. Ami szerintem egy végtelenül erkölcstelen filozófiai
hozzáállás, tekintve hogy nála kényelmesebb lenni.
Pedig csak annyit kellett volna tennie, hogy (nagyon gyorsan gépelve)
kipróbál néhány jelszót a CIA beléptető oldalán, és akkor bejönne
rögtön az illető feje, 3D animációban, négyzethálóval. Láttam a
filmekben, hogy megy ez.
definiál-e egy görény
A titi élete párja meg azt mondta, hogy a görény az béna, majd nyomatékosításul hozzátette, hogy a görény az béna.
Később indokolta is a dolgot, szerinte görényt ugyanis az vesz, aki
Marilyn Manson, vagy pedig lázad a szülei ellen, és görény tartásával
kommunikálja ennen individualitását és kúlságát a külvilág felé.
Én csak azt nem értem, hogy miért baj, hogy lázadó kamasz vagyok. Vagy Marilyn Manson.
szépidő
Volt ma szauna. A szauna lényege az, hogy vagy túl meleg van, vagy túl
hideg, vagyis 1. (pesszimista megközelítés) az embert a folyamatos
beteljesületlen vágyakozás állapotában tartja, 2. (optimista
megközelítés) mindig van mire várni.
Tegnap meg észrevettem, hogy a fürdőruhámban meghalt a gumi, úgyhogy
reggel, a hazaúton beugrottam a nagyáruházba, ahol természetesen nem
volt egy normális fürdőruha sem (azt ugyan nem tudtam, milyet akarok,
de azt igen, hogy milyet nem), úgyhogy t0 (a találkozó
időpontja) előtt negyven perccel betértem a women's secretbe is, ott
lekaptam az elsőt, és próba nélkül fizettem érte, természetesen jó lett
és szép. A ws az én zarándokhelyem, amit csak nyomós indokkal és a
kellő áhítattal látogatok, mert ha nem így tennék, akkor pizsamákban
élném le az életemet.
grayscale tigris
Szóval a görény, amivel kapcsolatban most éppen ambivalens vagyok,
macska helyett kéne, mert egyrészt a macskába a büdös életben nem
egyeznének bele a lakótársaim (azt pedig nem tudják, hogy a görény is
macska valahol), másrészt nekem már különben is van macskám, a Cica, és
hűtlenségnek érezném, ha most hirtelen lenne egy másik is, még ha
Cicával nem is élünk már együtt. És Cicából csak egy van, a lábam körül
ugrándozó szöcskevadász, nedves kis orr a tenyeremben, és figyelő
szemek a kád peremén túl (hogy bele ne fulladjak), hosszú dorombolások
az animal planet előtt. És a négynaposon sokat látom majd Cicát, mert a
szülők elutaznak, és enni kell neki adni, meg különben is, én vagyok az
ő barátja.
Hiányzik a Cica. A görény meg úgyis csak pótlék lenne.
pet
Görény. Egyre konkrétabb meggyőződésemmé válik, hogy kell egy görény a kommunába. És most nem a magánéleti terveimről beszélek.
parental advisory
A valamelyik spektrum A horogkereszt és a szex c. műsora
kapcsán értekeztünk arról tegnap este, hogy összefüggésben vannak-e a
szexuális preferenciák a világuralmi/népirtási törekvésekkel. A
műsorban egyébként olyan dolgokat állítottak be beteges perverziónak,
amik ma már az átlag nemi élet velejárói, legalábbis Dan Savage
szerint, márpedig ha valaki, akkor ő kompetens, és amikor ezt
kifejtettem társalkodópartneremnek, akkor ő mintegy keresztkérdés
gyanánt megérdeklődte, hogy én kit végeztetnék ki, ha hatalmamban
állna. Rövid gondolkodás után azt feleltem neki, hogy mindenkit,
beleadva a válaszba minden komolyságot, amit a téma megérdemelt. Ő meg
egyetértően bólogatott, és hozzáfűzte, hogy az utolsó meg akassza fel
magát.
Na ezt szeretem benne, ezt a gyakorlatias hozzáállást a dolgokhoz.
ó, az én vagyok
Ó, dehogy akarok én egyedül aludni. Ó, dehogy akarok én aludni.
Ó.
De hogy.
az egyik spektrum
az előbb még semmi, aztán hirtelen már a struccok is ott vannak, és úgy isznak, mint a tengeralattjárók.
