A Beával sok hasonlóság fedezhető fel a lelkünkben. A Bea ma azt
játssza, hogy egész nap mászkál mindenfelé, belenéz mindenkinek a
tányérjába, azt mondja, én ezt azért nem enném meg, majd továbbmegy.

Most mindenki éhes.

A tegnap valami végtelenül hányadék nap volt, a reggel pédául azzal
kezdődött, hogy zsinórban három újraírható lemez nem működött, és nem
volt internet. Máskor abban az időpontban még ébren sem vagyok, tegnap
viszont már kettőt be is frusztráltak nekem.

Aztán bejöttem a munkahelyemre, és itt egyrészt új alapokra akarták
helyezni az ittlétemet, konkrétan azt szerették volna, ha dolgozom,
másrészt a kollégáim valahonnan összerakták (szerintem súgtak nekik),
hogy valószínűleg azért vagyok én itt a fordító, mert biztos tudok
angolul, és akkor egész nap az egyiknek a leckéjét javítottam, a
másiknak az üzleti levelezését, a harmadik meg ötpercenként idejött egy
újabb szóval, hogy az szerintem mit jelent (az volt a benyomásom, hogy
kiterjesztette a messengeres kapcsolatait a tengerentúlra). És akkor
egyrészt felhívott a rendszergazda egyik exe (a céges vonalon!!), hogy
információért pumpoljon, másrészt volt egy másik igen kellemetlen
telefon is (soha többé nem veszem fel a számnélkülieket, soha). És
akkor volt ez a néni, aki kifogásolta az egyik használati utasítást,
amit még az én időm előtt kiadtak valami fordítóirodának, akik nem
szkennelték be a rajzokat, hanem körülírták őket, és a néni
oldalról-oldalra összevetette a magyart az angollal, és kifogásolt. És
akkor én azt mondtam a néninek, hogy jó, akkor beintegrálom valahogy a
munkámba, és beszkennelem neki, és akkor a néni elkezdett rikoltozni,
hogy de írásban is erősítsem ezt meg, mert különben fogyasztóvédelem és
média. Szóval munkahelyi telefont sem fogok soha többé felvenni.

Aztán hazamentem, éhesen, fázva, és rászóltam a plüssnyúlra, hogy ne
hisztizzen, mert az afrikai plüssnyulak például örülnének, ha egész nap
ágyban fetrenghetnének, akkor is, ha nincs net, majd bevágtam egy egész
pizzát, és kicsit megnyugodtam, hogy a letargiám az étvágyamra nincsen
hatással. Ezek után komoly csata kezdett dúlni a lelkemben, mert
egyrészt az ágyamban akartam fetrengeni elmerülve az önsajnálatban,
másrészt jó lett volna elmenni sörözni az egy éve nem látott
jóhaversággal. A dilemmát végül úgy oldottam fel, hogy felhívtam a
kérdéses személyt, és két órát elbeszéltünk, miközben én az ágyamban
fetrengtem sörözve. Sajnáltunk is engem, bár számára még a beszélgetés
végére sem derült ki, hogy miért.

Aztán elaludtam, és álmomban szétrúgtam a zombivá változott volt pasim
fejét, de ma reggelre minden jó lett. Még szerencse, hogy évente csak
egy szar napom van.

Mivel a logisztikai vezető nem ért vissza időben, tárgyaltam én az
öltönyösökkel. Noha még mindig fordítóként dolgozom itt, a megbeszélés
kölcsönös elégedettséget szült, senkinek nem tűnt fel, hogy ne lennék
kompetens, meg egyáltalán. Borzasztó sokoldalú vagyok.

És most megyek, és átveszem az ötven traktort szólok mindenkinek, hogy holnap déltől ne használják a konyhát.

Egyébként meg gyónnom kell. Végső elkeseredésemben feladtam ugyanis a
titkárnős hirdetést egy csomó netes helyen, jönnek is az önéletrajzok,
én meg gyakorolhatok isteni hatalmat a szortírozásnál. Mindenesetre
az egyik levéltől elszállt az agyam, már a subject is hibásan volt
leírva, a szövegtörzsben pedig soronként volt vagy két rosszul
(rosszúl!) leírt szó, úgyhogy bunkó módon azt válaszoltam a feladónak, hogy
levelét köszönöm, de az önéletrajzától, a helyesírását látván
eltekintenék. Pedig elég lett volna annyi, hogy köszönjük, már
betöltöttük.

Önbüntetésül egész délután nem szóltam be a Zandinak. Még úgy sem, hogy ő ne értse.

A Mustek azért sokkal jobb, mint amiben az elmúlt időszakban volt
részem, a németek precízek, néha túlságosan is, a 13 biztonsági
utasításból például az első négy így szól:

1. Read these instructions.
2. Keep these instructions.
3. Heed all warnings.
4. Follow all instructions.

Tiszta fight club.

Ülök itt az elsőn, cca 5 méter magasban, egyszer csak bekopogtat az
ablakon (kívülről!) az egyik logisztikus, majd tovatűnik. Én átdzsalok
a logisztikára, hogy értesítsem a kollégákat a fennálló helyzetről, ezt
ők sztoikus nyugalommal fogadják, és felvilágosítanak, hogy az illető
az ablakon át kimászott az esővédő tetőre, és azt mondta, átmegy a
konyhába. Útközben beintegetett mindenkihez. És rajtam kívül senki nem
tartotta ezt különösnek.

Aztán csodálkoznak, hogy még mindig nem találtunk titkárnőt.

Tegnap este 6 és 7 között a kaszásdűlői kémény és az aquincumi vasúti
átjáró közötti távolságot (és itt most egy kb 1 kilométer hosszú
szakaszról van szó) pontosan 38 perc alatt tettük meg autóval. Onnan tudom,
hogy fogadtunk a logisztika vezetőjével, hogy mennyi lesz (én negyvenre
tippeltem, ő negyvenötre). A hévmegállóba újabb 7 perc alatt értünk
oda, úgyhogy haza se tudtam menni, szállhattam a visszafelé tartó
HÉV-re nyomban, de ez
már nem tartozik a tárgyhoz, lényeg, hogy asszem Cortazarnak volt az a
novellája, ahol bedugul egy autópálya, és napokra ott ragad mindenki,
és szerelmek szövődnek és idős emberek halnak meg, na ez pont ilyen
volt, csak rövidebb.

Zandi: és azt hinnéd, ez az egész
ilyen ezoterikus dolog, amit csak nagy intelligenciával lehet
megérteni, de nem, mert komoly matematikai alapokra épül, példáull
számmisztikára. És arról is tájékoztatott, hogy hétvégén, a tanfolyamon érezte, ahogy megkétszereződik az IQ-ja.

Titkárnőt. Gyorsan.

Tarzannal való kommunikációs protokollunk a végletekig letisztult a
napokban, szavakra immár nincs is szükségünk, ő idejön, ütemesen
mozgatva jobb kezét egy függőleges pályán, és én már adom is a pecsétet.

Ha valaki tisztességes munkával járul hozzá egy civilizált és
demokratikus társadalom gazdasági fejlődéséhez, és egyébként is
vélhetőleg szerető családapa és tehetséges horgász, akkor joggal
várhatja el, hogy bemutatkozására válaszul ne csak egy sátáni (de
ugyanakkor valahol végső kétségbeesésről árulkodó) kacajt kapjon,
illetve hogy ne vágják rá a kagylót. Annak, hogy B. Róberttel tegnap
mégis ez történt, az az oka, hogy miközben egyszerre próbáltam du fél
ötös határidőre koreai mp3 lejátszót fordítani, titokzatos üzleti
partnereinket faxon utolérni, és többlapos, átfogó exceles munkafüzetté
zsonglőrködni az egy halom elibémhányt számlából és bankkivonatból kinyert
(hiányos, a maradékot találjam ki) adatokat, ráadásul a (különbözőfajta
pszichológiai személyiségzavarban szenvedő) sofőrjeinknél is el kellett
érnem bármi áron, nem kímélve pofátlan hízelgést és anyai szigort, hogy
adják le nagyon hamar a gépkocsijuk rögeszmésen őrizgetett
menetleveleit, na ekkor hívott fel B. Róbert, távközlési cégétől hatodikként
(hat számunk van az egy előfizetéshez ugyanis) az adott félórában, azzal a
szöveggel, hogy ISDN, meg olcsó, meg világszínvonal, és akkor én
kacagtam, lecsaptam, remélem, neki kevésbé fájt, mint nekem.

Mondjuk a kollégái közül még ő járt legjobban, az előző négy szerintem sírva ment haza.

Ismeretlen vendég: egy Bambi nevő kolléganőjükhöz irányítottak.
Bandi a pénzügyről: az valószínűleg én vagyok.

Főnököm: és hova küldhetem a faxot?
Titkárnő a vonal túlsó végén: hát ide!

Marketing igazgató: pecsét.
Lucia: Jane ad Tarzan pecsét.
Marketing igazgató: Tarzan faxol. Tarzan ügyes.

Szóval vidám itt az élet, jöjjön légyszi valaki jófej értelmes csaj
titkárnőnek gyorsan gyorsan. Jelentkezni az ismert címeimen lehet.

Kezd itt beindulni a karácsony előtti hajtás. Mindenki vagy rohan, vagy érzékenykedik.

Az előbb elsétált az irodám előtt a saleses fiúk szigorú, de igazságos
apja, mentora és munkafelügyelője, és odaszólt nekem, hogy de csinos
vagyok én ma. Ez idáig teljesen természetes (nem mintha annyira de
csinos lennék, csak ez egyszerűen jár nekem a salestől, mint
bérenkívüli juttatás), de aztán visszafordult a sarokról, és
felszólított, hogy dicsérjem meg, amiért megkapó megjelenésemet annak
ellenére észrevette, hogy sötétben ülök, rajta meg nincs szemüveg.

Megdicsértem. Mondtam, hogy ő is csinos.

Ellentétben a koreaiakkal, akik angolra való fordításkor minden mondatba belegyömöszölik a szótárban található összes
releváns kifejezést, továbbá pár random udvariassági formulát is, az
olaszok, ha valami nem jut éppen eszükbe angolul, azt benne hagyják a
szövegben olaszul. Itt a cégnél viszont nincs olaszos, ezért a
legnagyobb segítséget számomra a spanyol szótáram jelenti mostanában.

A titkárnői állásra eddig ketten jelentkeztek, mindkettőjüket Ritának
hívják, mindketten '74-ben (vagy '75-ben?) születtek, és mindketten a
TF-re jártak. Kettőződésük szerintem csak hiba a mátrixban,
mindenesetre már nagyon várom Ritát (vagy Ritát), mert jelenléte
mentesíteni fog engem a Zandi napi kétszer félórás jelenlététől, aki a
világra nyitott típus, és olyanokon töpreng, minthogy a nemtommilyen
energiarács tehet-e arról, hogy neki reggelenként fáj a feje, meg hogy
azért vagyunk depressziósak, mert a titkos nagyhatalmak nem adták
vissza a palást belsejét, ami a lélek hordozója, de összeesküvés van,
amin az sem segít, hogy lila színű pólóban jött, ami a szívcsakrának
jót tesz. Zandi időnként azon is eltöpreng, hogy úgy látszik, ennél a
cégnél nincs esély előremenetelre, mert ő pénzügyi asszisztensként
kezdte, aztán szép lassan lecsúszott az adatrögzítő/nemhivatalos
konyhafelmosó státuszba, a végén még, haha, beültetik titkárnőnek,
kacagja. Én meg nem mondom meg neki, hogy volt ugyan erről szó, de a
főnököm azt mondta, ő nem szívesen bízna rá ennyire felelősségteljes
pozíciót. De sebaj, mert így néha alkalma nyílik a kis testi hibás áruk
értékesítésére is, és ő tökre szeret az emberekkel foglalkozni, közli velem, különösen ilyen formában.

Mindenesetre azért megkért, hogy szóljak, ha tudok valami takarítós mellékállást.

A mai kedvenc e-mailem: "küldd át már légyszi ezt a fájlt [útvonal], mert a főnököd a parancsikont küldte csak el".

A főnököm eközben két pajtásával együtt ott ül az üvegfalú tárgyalóban,
és mindhárman a notebookjukba vannak mélyedve súlyosan. Biztos sikerült
végre letölteniük a Medal of Honort.

Egyébként meg régen Izoldával mindig csilingelve kacagtunk azokon a részeken, ahol arra figyelmeztetik a felhasználót, hogy semmilyen körülmények között ne
álljon a tévékészüléke tetejére. Na ki volt az, akinek ösztönösen
lendült ma a lába, hogy rápipiskedjen a tévéjére a kampót beverendő?
Hát nem Izolda.

Ijesztő vagyok, asszem.

A depressziós szakaszból asszem átléptem a mániásba, ez az emberiségnek
jó, mert ilyenkor ahelyett, hogy tőmondatokban, távolságtartóan
utasítanám őket a készülék ki- és bekapcsolására, még a recepteket is
lefordítom a minigrillhez, és telerakom informatív kis ford. megj.
lábjegyzetekkel, amiből megtudhatják, hogy a cilantro a koriander
markáns izű levele, hogy a cajun öntetet a francia származású
luisianiaiaknak köszönhetjük, és hogy a vegetáriánus pizzánál az
eredetiből is kihagyták a hozzávalók felét, de szerintem egy darab TV
paprika, és egy kisebb cukkini kell bele. Ezenkívül rendet raktam a
partnerlistában, szóltam a konténeresnek, hogy viheti, és megalkottam a
céges weboldal első draftját, mintegy dizájnilag. Kollégáimat
megtanítottam tejet habosítani. Délután, úgy tervezem, megrendelem a
céges telefonomat, lenyomom az utolsó, hatvanoldalas BenQ-t, és
megtanulok spanyolul. Vagy franciául, az is itt van*.

* mármint a franciakönyvem. csakúgy, mint a spanyolkönyvem. (a ford. megj.)

– Ariston mette in frigorifero – átkozódtam, amikor megint elszállt a word a fél minigrillel, majd hozzátettem, hogy la casa vale di piu.
Kicsit később elgondolkoztam azon, hogy mikor is tanultam én meg olaszul. Ez
volt idáig a nap rejtélye, de most megoldódott: négy hónap után
tudatosult bennem, hogy a folyosó tele van az általunk forgalmazott
termékek talján nyelvű plakátjaival.

A merkúr meg továbbra is nagyon kavarhat a jupiterrel a harmadik
házban: kapok céges telefont is, a munkatársaimmal való kommunikáció
költséghatékonyabbá tétele végett. Telefonjaim és szolgáltatóim száma
ezzel háromra emelkedik (és accessem van két különböző fajtájú
vonalashoz is). Ez a tény megkönnyíti számomra azokat a perceket,
amikor közlekedés, vagy egyéb okok miatt akár órákra is el vagyok vágva
a világhálótól.